Fésűvel és ollóval segítenek az önkéntesek

Telepi János ,14:10

Elmennél állásinterjúra fésületlen, zsíros hajjal, óriási csipagombócokkal a szemed sarkában, plusz mondjuk férfi létedre egy hetes borostával az arcodon? Szerinted felvennének, ha így tennél? Na ugye.

 

A menhelyen élő kutyák számára az örökbefogadó nap pont olyan, mint neked az állásinterjú. Mindenkinek a legjobbat kell magából megmutatnia: az ugatósabbjának ezen az eseményen fülsiketítően és fáradhatatlanul kell ugatnia, hogy a házőrzőt kereső gazdik őt találják a legalkalmasabbnak, míg a minden emberi lépést csodáló tekintetek bajnokainak ilyenkor célszerű még több csillogást előcsalni a szemeikből, ha meglátnak egy nagymamát.

 

És, persze ott van a szőr, aminek nem kellene csapzottnak lennie. Márpedig a menhelyen sajnos sok a sár meg a kutyahaver, és az állásinterjúra való felkészülés szabad perceiben a hempergés is jól tud esni, na. Utána viszont a fésülködés evolúciós okok miatt sajnos kivitelezhetetleni...

 

Az Illatos úti menhely lakóinak most szerencséjük volt, profi kutyakozmetikus csapat készítette fel őket a nagy napra, ahogy arról az MTI is beszámolt. Az ollós-fésűs önkéntes (!) különítmény tette is a dolgát becsülettel, még akkor is, ha az alábbi fotón szereplő kutyus arcán látszik, még nem szokott hozzá teljesen a modern álláskeresési trendekhez.

 

 

Fotó: Szigetváry Zsolt, MTI

 

 

Mózes zen helyzetbe került

Telepi János ,10:43

A Délmagyar.hu fotóján Mózes látható, akinek saját bevallása szerint a zen segített megfogni egy lúzer táskatolvajt Szegeden:

 

 

Nemrég történt a csongrádi megyeszékhelyen, hogy valami futóbolond berontott a város egyik patikájába azzal, hogy fegyver van nála, és pénzt vagy életet. A patikusokat nem sikerült megijeszteni, közölték vele, hogy coki, mire a csávó futásnak eredt, és hopp, felkapta egy padon ülő idős hölgy táskáját, mert még nem unta a bűnözést. Ekkor jelent meg Mózes, teljes életnagyságban:

 

Beálltam az út közepére, de nem volt tervem. Lélekben felkészültem, hogy ütközünk. Irányt is válthatott volna, hiszen látta, hogy elé állok, egyértelművé tettem, hogy benne vagyok a buliban. Ő azonban szaladt tovább az Imre utca felé, aztán a kezembe nyomta a táskát. Zen helyzet volt: terv nélkül szerzett motyót terv nélkül szereztem vissza. A táskát átadtam a hölgynek, aki eléggé feldúlt volt – azért ez egy békés park.

 

Hát, így mennek a dolgok Szegeden. A tolvajt elfogták, a hölgy minden bizonnyal megnyugodott, Móka - Mózes kutyája - pedig szaladhat végre a labda után, amit gazdája dobott el neki.

 

 

 

 

Automatát püfölt a szótlan férfi

Telepi János ,13:01

A következő történetben nem egyik vonat a másikkal, hanem a szolnoki vasútállomás szomorú valósága ment szembe az előítéletekkel. Eleve hiba, ha az ember két órás vonatkésés idején még bepróbálkozik egy italautomatával is a resti környékén, de ha a pénz elnyelődik, az automata épp ezért püfölődik, majd mindezek következményeként feltűnik a színen egy határozott léptű erős ember, akkor általában nyugodtan kijelenthető, hogy ún. veszélyhelyzet van. Krisztián nevű levélírónkat a fékezhetetlen kalandvágy pont ilyen szituációba sodorta, ám a pofonokat végül nem ő kapta.

 

 

Az én történetem ott kezdődik, hogy cirka 2 évvel ezelőtt a szolnoki MÁV pályaudvaron rostokoltam, a várt vonatom majd 2 órás késése miatt. A várakozás izgalmában elfogyasztottam egy szendvicset, amihez akartam egy üdítőitalt vásárolni a közeli automatából. Bele is dobtam a kívánt pénzmennyiséget. Az automata azonban beadta az unalmast. Se üdítőt, se pénzt nem akart kiadni/visszaadni.

 

Magamban kezdtem feladni a harcot az automata ellen, amikor is egy kisebbségi származású hölgy odajött hozzám, és felajánlotta segítségét. Mondtam neki, hogy szerintem veszett fejsze nyele, de azért megpróbálhatja. Próbálta nyomkodni, püfölni, de ő is hasonló eredménnyel végzett. Azonban egy 40-es férfi is megjelent a helyszínen. Ő már nem kérdezett, és egyből az automatát vette támadásba. Nem finomkodott az eszközzel, hanem mintha az élete múlt volna rajta, püfölte jobbról, balról.

 

A gép erre már feladta a harcot, egy sípolás keretében visszaadta a pénzemet. Mondtam az úriembernek, hogy tegye el nyugodtan a pénzt jutalmul. Ő azonban erre nem volt hajlandó, ezért csak megköszönni tudtam a segítséget. Az eset számomra azért volt meglepő, mert mindketten maguktól jöttek oda segíteni, úgy, hogy én semmi feltűnőt nem sináltam. Belenyugodtam, hogy benyelte a pénzt, és peches napom lesz. 

 

Mint látható, a pályaudvaron is vannak még segítőkész emberek. Köszönöm nekik, nem is a pénzt, inkább az önzetlenséget.

 

Krisztián

 

 

 

 

Elveszni sem volt ideje a pénztárcának

Telepi János ,13:04

 Volt már olyasmiről szó ezen a blogon, hogy vannak környékek Budapesten, ahol az esély a jóra erősen a nulla felé gravitál. Én ilyennek ismerem a Stadionok metrómegálló körüli területet, a buszból kipufogó gázolaj szaga, a romlott fornetti íze és részeg hajléktalanok kiáltozása által határolt bermuda-háromszöget. Nos, ha itt csak egy tízes csomag papírzsebkendő is kikandikál a farzsebedből, megvan az esély rá, hogy pontosan úgy tűnjön el, mint anyahajó a téridőben - gondoltam ezt egészen Nándi levelének olvasásáig.

 

 
Kedves Szimpatikus blog!
 
Nagyon régóta olvaslak titeket és már sok dolog történt velem, amit szerettem volna megírni (kedves biztonsági őrök a Gödörben, segítőkész Rudolf Péter), de aztán valahogy elmaradt. Viszont tegnap este annyira erre a blogra való dolog történt velem, amit már tényleg muszáj:
 
Este 10 óra körül már ritkán járnak a trolik, villamosok. Amikor a busz a Stadionokhoz ért, fürkésztem hogy az 1-es villamos vagy a 80-as troli fut be előbb, hogy melyikkel tudok menni. A troli nyert, és elkezdtem keresztül futni a kereszteződésen, hátha még elérem. Minden igyekezetem ellenére lekéstem. Ahogy szomorkásan sétálok vissza az 1-es villamos megállójához egy fiatal férfi integet a körút túloldalán, kezében a pénztárcámmal. Megtalálta, visszaadta. 
Én még észre sem vettem, hogy hiányzik és már vissza is kaptam. A futástól lihegve megpróbáltam megköszönni, mondta hogy szívesen, és elsétált. Természetesen semmi nem hiányzott belőle, pedig volt benne pénz, bankkártya, mindenféle jóság. Remélem olvassa a blogot, mert itt is szeretném megköszönni neki.
 
Szép napot!
 
Nándi
 
 
U.I.: azért erre a "segítőkész Rudolf Péter" kezdetű sztorira még kíváncsi lennék, ha megtudok valamit, rögtön írok!

 

 

Húszezret spórolt a vevőnek az eladó

Telepi János ,10:23

Aki járt már műszaki áruházban kevés pénzzel, ismerheti az érzést: elmondod, hogy mit szeretnél, az eladó eléd rakja a legdrágább kütyüt, közli, hogy szexuális szolgáltatásokra még ugyan nem képes, de már majdnem, eközben finoman érezteti, hogy nincs más választásod, ha nem ezt veszed meg, hüle vagy. Végighallgatod a dicshimnuszt, nyelsz egyet, gyorsan végigfuttatod az agyadban, hogy hány napig nem eszel, ha ezt most kifizeted, majd halkan elrebeged, hogy tényleg nagyon jó lenne ez otthonra, de sajnos túl drága. Az eladó erre nem szól semmit, csak gúnyosan mosolyog, kirak eléd öt másik terméket - amiből a legdrágább is kábé féláras az előbb felmagasztalthoz képest -, majd köszönés nélkül otthagy.

 

 

Kurvára nem szimpatikus, ugye?

 

Nos, jó hír, hogy a szűkülő kereslet és a szorító eladási kényszer ellenére még vannak eladók, akik tudják, hogy az a jó vevő, aki visszatér. Ágota írta:

 

Sokáig discmant használtam az mp3-as zenéim hallgatásához. Aztán egyre jobban szükségét éreztem, hogy magam is csatlakozzam a büszke mp3-lejátszó tulajdonosok táborához.


Nem bonyolítottam túl a kérdést. hazánk ismert multijában vásároltam is egy noname készüléket, melyre egy év garanciát vállaltak. Egy esztendőn át tökéletesen működött a készülék. Semmi panaszom nem lehetett rá. Egy év egy hónapos korában azonban meghalt. Semmit nem volt hajlandó felismerni, nemhogy lejátszani. Garancia már nincs, megjavíttatni nem éri meg, így marad az újabb keresgélés és vásárlás lehetősége - gondoltam.


Több üzletben is megnéztem az utódjelölteket, de nem siettem el a döntést.


Éppen válogatok az egyik műszaki boltban, amikor egy kedves eladó fiú lép mellém és mosolyogva kérdezi, tud- e segíteni. Elmeséltem, hogy jártam az egy éve meglévő készülékemmel. Hangot adtam csalódottságomnak, és annak, hogy legközelebb inkább egy drágább lejátszót vennék, csak ne adja fel a garancia lejárta után azonnal.


A srác a legtermészetesebben megkérdezte, hogy próbáltam-e frissíteni a készüléket. Én azt sem tudtam, hogy kell, vagy hogy egyáltalán lehet frissíteni az ilyen kütyüket. A fiatal eladó kedvesen elmagyarázta, hogyan frissíthetem a kütyüm, és megbeszéltük, hogy még egy utolsó esélyt akkor adok az mp3-mamnak.


Otthon mindent úgy csináltam, hogy mondta. Legnagyobb örömömre és meglepetésemre helyrejött a lejátszóm.


Nagyon boldog voltam, mert már magamban azt számolgattam, hogy hány hónap alatt tudok összespórolni egy drágább, de talán jobb minőségű készülékre. Úgy éreztem, valahogy meg kell hálálnom a fiúnak a segítséget. Jobb ötlet híján egy tábla csokival tértem vissza az üzletbe néhány nappal később. Átadtam a fiúnak, aki őszinte örömének adott hangot, mikor megtudta, hogy megjavult a lejátszó.


Ezzel az egy tanáccsal akkor körülbelül 20 ezret spórolt nekem a fiú.


Segítségét és jó szándékát ezúton is köszönöm. Én a kütyümet frissítettem. Ő pedig az emberekbe vetett hitemet. :)


Ágota

Jobbos segít balosoknak

Telepi János ,15:36

Nem szokom rá a politizálásra, de ez a történet nálam pár pillanatra kiakasztotta a szimpatikusságmérő műszer mutatóját.

 

A "filozófus-ügy" előzményeit nem ismerő tájékozatlan szerencsések kedvéért, némi visszatekintés: Magyarországon ugye zajlik (egyesek szerint nem zajlik) egy úgynevezett "elszámoltatás" (egyesek szerint politikai üldöztetés), amelynek kormánybiztosa is van, Budai Gyulának hívják. Szerinte nem volt minden rendben a kutatásra szánt pályázati pénzek elosztásával az elmúlt nyolc évben, egyesek kirívóan sok pénzt kaptak, ezért bejelentette, hogy vizsgálat lesz. Néven is nevezett néhány nyertes pályázót, meglepő (mások szerint nem meglepő) módon közismert baloldali filozófusok, értelmiségiek vannak a listán. Ezzel kapcsolatban az újságok és blogok vérmérsékletük szerint szapulták vagy védelmükbe vették a lopás hírébe hozott okos embereket. Ennyit az előzményekről.

 

A vizsgálat maga nem is annyira érdekes ebben az ügyben (vizsgálni tényleg mindent lehet), sokkal inkább az, hogy a "filozófus" kifejezés milyen elképesztő sebességgel vált az idei tél szitokszavává, kis időre minden mást megelőzött. Idős nénik piacos pletykálkodásából szűrődött ki: "filozófus". Fáradt arccal, buszon zötykölődő munkaruhás férfiak bökték oda egymásnak: "filozófus". Babakocsit toló anyukák nevetése szakadt meg, ha egyikük kimondta: "filozófus".

 

A filozófusok tehát ott álltak pőrén a népítélet egyre erősödő viharában, amikor onnan érkezett a segítség, ahonnan nem is várták: a Fideszhez köthető értelmiség belső köreiből.

 

Mert aki Magyarország egyik legfontosabb kulturális intézményét, a debreceni MODEM-et igazgatja, napi munkakapcsolatban áll a Fidesz egyik arcának számító Kósa Lajossal, arról talán nem túlzás állítani, hogy körön belül van. És ő, Gulyás Gábor, most beleállt a szembeszélbe, hogy saját tábora felé üvöltse: állj!

 

Mivel a jobboldali média zászlóshajójának számító, a filozófusokkal nem éppen barátságos pozíciókat elfoglaló Magyar Nemzet nem közli levelelét, hát megteszi azt maga, a Facebook-on.

 

Néhány idézet a szövegből:

 

- "A meggyőződés veszedelmesebb ellensége az igazságnak, mint a hazugság".

 

- "A közpénzek felhasználásának ellenőrzése szerintem is nemzeti érdek, de elfogadhatatlan, hogy az ellenőrzés alá vont személyek kiválasztását politikai alapon döntsék el. Szégyenletes, hogy érvként jelentek meg olyan információk, mint hogy ki melyik baloldali folyóiratban publikált, melyik parlamenti pártnak volt a tagja, kinek a közeli ismerőse stb. A nyíltan értelmiségellenes, burkoltan antiszemita kiszólások pedig végképp hiteltelenítik azt az egyébként szerintem is indokolt fellépést, amely a hazai pályázati rendszer operettszerű, torz működését akarja korrigálni."

 

- "Az elmúlt években többször megéltem, hogy balliberális szellemiségű folyóiratokban és napilapokban az általam vezetett debreceni MODEM-hez, illetőleg a hozzám kapcsolódó projektek (kiállítások, konferenciák, kiadványok) értékelése kapcsán a szakmai szempontokat felülírta a pártpolitikai attitűd. Úgy tűnt fel, mintha azért kritizálnának egy-egy kiállítást, mert tudják rólam, hogy konzervatív szellemiségű vagyok. Esetenként ezt szóvá is tettem. Szégyellném magam, ha most, amikor a másik oldalon lévő embereket ér pártpolitikai okokból szakmainak álcázott támadás, csendben maradnék. Továbbra sem értek egyet például Radnóti Sándor politikai jegyzeteivel, de ettől függetlenül továbbra is nagyon sokra tartom az esztétikai tárgykörben született könyveit."

 

Elképesztően szimpatikus dolog, hogy Gulyás Gábor olyan embereket próbál megvédeni az igazságtalan támodásoktól, akikkel alapvetően nem ért egyet nagyon fontos kérdésekben. Még szimpatikusabb, hogy az őt ért, szerinte igazságtalan támadások ellenére nem érez bosszúvágyat és nem engedi meg magának a kárörömöt a másik politikai oldal mellett elköteleződő értelmiségiek meghurcoltatásakor.

 

Csak azért jegyzem meg ezt, mert tapasztalatom szerint nem ez a "minta" terjedt el az utóbbi években. Nekem úgy tűnik, hogy Gulyás Gábor írásának nyilvánosságra hozatala fontos lépés.

 

 

Ha te is pozitívan csalódtál az emberekben, írj a szimpatikus@indamail.hu címre!

 

 

Lapáttal segített a hómunkás

Telepi János ,15:41

Mi a hómunkás feladata? Adott időegység alatt megtisztítani egy járdaszakaszt A-ponttól B-pontig. Mennyi pénzt kap ezért egy hómunkás? Nagyon keveset. Számíthat-e jutalomra, ha esetleg jobban végzi a munkját? Nem, ez nem az a műfaj, ahol célprémiumot, bónuszt esetleg jutalékot osztanak. Egyáltalán, lehet az átlagnál jobban, hasznosabban végezni a lapátos hókotrást? Feltétlenül! Bagoli levele:

 

 

Békásmegyeren lakom, a 11-es út kettészeli a lakótelepet. Van egy nagy és számomra antipatikus kereszteződés a Szentendrére vezető út és a lakótelepre bekanyarodó út találkozásánál. Itt botorkáltam a reggeli havas latyakban, a lakótelep másik része felé. Autóforgalom volt, gyalogossal nem találkoztam, csak 2 hómunkás dolgozott a járdaszigettel elválasztott zebránál. Egyikük lapátolta a latyakos trutyit az egyik zebra előtt, a másik szórta a homokot ezen zebra után.

 

Elballagok mellettük, megállok a járdaszigeten a másik, nagyobb zebra előtt. Ide még láthatóan nem értek el. A piros lámpánál állva volt időm felmérni, hogy hol is van a járda széle illetve melyik útszéli tócsát válasszam a térdig való elsüllyedésre. Ekkor termett előttem a lapátos ember. Otthagyta az addig tisztított szakaszt, és elkezdte oldalra tolni a latyakot a járda széle és ácsorgásom helye között. Úgy tisztította előttem az utat, mintha valami híres ember lennék. Mire zöld lett a lámpa, végzett is. Felnézett, rámosolyogtam, megköszöntem és szinte pipiskedés nélkül átkeltem a zebrán.

 

Ha te is pozitívan csalódtál az emberekben, írj a szimpatikus@indamail.hu címre!

 

 

Önkéntes áldozatot mentett a megtaláló

Telepi János ,09:47

Vannak emberek, akik már nem hisznek abban, hogy jó is történhet velük. Ezekkel az emberekkel éppen ezért csak rossz dolgok történnek, vagy ha mégsem, azt nem veszik észre. Ezek az emberek az úgynevezett "önkéntes áldozatok".

 

 

Levélírónk is önkéntes áldozatnak vallja magát, a személyes ismeretség okán állíthatom, hogy ebben az életformában nemcsak mély meggyőződéssel, hanem őszinte, már-már vallásos révülettel hisz. Nyomja a maga posztmodern kálvária-történetét, azaz nem egy darab irtózatosan nehéz keresztet cipel a megváltó végkifejlet felé, hanem apró, de rendkívül fárasztó, valamint soha véget nem érő megaláztatások sorozatát vállalja fel tudatosan, rendszeres időközökben. Pontos célját még nem sikerült meghatározni ennek az életmódnak, de annyi biztos, hogy tőle tudom: kizárt, hogy az ember nem szabadnak született volna. Ha ugyanis az ember születésétől fogva szabad lenne, akkor teljes lelki nyugalommal dülöngélhetne szombaton hajnali egykor részegen a Nagyvárad tér környékén. Viszont ez nem így van, az ember rab - ezt a tételt önkéntes áldozatunk időről-időre be is bizonyítja.

 

A gyakorlati filozófiában azonban nemrég keletkezett egy lyuk, szerencsére szélsőséges egzisztencialistánk nem bánja, hanem őszintén örül. Viktor levele következik: 


 

Az egészben az a fura, hogy nem vagyok csinos nő, mégis írt ez a 25 éves srác. Idézem:

 

"Szia!
 

A hétvégén a ... pub előtt találtam egy pénztárcát K. Viktor okmányaival. A képek alapján szerintem a tied lehetett a pénztárca. Nem volt könnyű megtalálni a sok K. Viktor közt, remélem sikerült. Ha a tied a tárca, írj és megbeszéljük, hogy jut vissza leggyorsabban hozzád.
 

Attila"
 

Határtalan volt az örömöm, az elmúlt évben két telefontól szabadítottak már meg az Üllői úti zsebesek, a pénztárcámat pedig körülbelül másfél éve lopták el utoljára. Harag nincs bennem, mivel ezek az afférok minden esetben éjszaka történnek, amikor - mint egy „önkéntes áldozat” - gyalog battyogok haza a VIII.-IX. kerület határmezsgyéjén, ahol este tíz után a párducruhás kurváké és bőrszerkós striciké a főszerep. Aki szombat éjszaka ellopta a tárcám - benne az összes iratommal - az is párducmintás felsőt viselt, azt mondta menjek el vele kefélni. Nem volt kedvem, ez a fajta dekoltázs mindig is lohasztólag hatott rám.
 

Mindenesetre, amíg hozzám intézte a kérdést, egyúttal ki is rabolt, az egész nem lehetett több 15 másodpercnél. Amikor sarkon fordult, reflexből a zsebemhez nyúltam és már tudtam, hogy nincs meg a tárcám. Megfordultam és amennyire állapotom engedte, utána rohantam, de ő már benn ült egy fehér merciben, ami éppen dinamikusan gyorsult.
 

Érthető, hogy meglepődtem, amikor az Iwiwen írt ez a srác. Megbeszéltük, hogy este hétre elmegyek hozzá a tárcámért.

 

Öt körül már nem tetszett a dolog, hatra pedig nagyjából biztos voltam bennem, hogy Attila egy főstrici, aki arra vár, hogy fölmenjek hozzá. Ha becsukódik mögöttem az ajtó, visszavásároltatja velem az irataimat, mondjuk 20 vagy 30 ezerért. Fél hétkor már a „simán megkésel” járt a fejemben.
 

Mikor odaértem a ház elé, felhívtam Attilát telefonom. Egy régi bérház előtt álltam, az ablakok csak itt-ott világítottak, az utcán tök sötét, a mellettem lévő kukából szivárgott a nagyváros rothadásszaga. Mondtam Attilának, hogy nem megyek fel hozzá, mert félek, hogy kinyír, inkább hozza le a tárcát. Azt mondta, jó, persze. Amikor leért a lépcsőn, már szarul voltam saját hülyeségeim miatt.
 

Göndör hajú, ártatlan képű srác volt Attila, aki vette a fáradtságot és megkereste K. Viktort az Iwiwen. Még indulás előtt gondoltam, hogy hálából viszek egy üveg bort, de aztán letettem róla, mert mekkora lúzerség már ajándékot vinni annak, aki meg fog késelni.
 

Bemutatkoztunk egymásnak és Attila visszaadta a tárcám. Megkérdeztem, mi jár a becsületes megtalálónak? Mindenképpen akartam adni neki pénzt, mert a romantika óta tudjuk, hogy a jó mindig elnyeri méltó jutalmát. Attila azonban még a lehetőségét is elutasította annak, hogy pénzben fejezzem ki hálámat. Nagyon ciki volt, hogy nem vittem neki egy üveg bort – ezt most is így érzem –, felvetettem, hogy legalább egy meghívást fogadjon el tőlem valami közeli helyen, de azt sem akarta, pedig az iwiwről kiderül, hogy kedvenc sportja a „kocsmai játékok”.
 

Elmesélte, hogy a barátnője egy éve vesztette el a tárcáját, ami nem került meg, így tudja mennyire fárasztó a hercehurca a rendőrséggel, az okmányirodával, a bankkal stb. Azt is mondta, hogy alig várta, hogy találjon egy pénztárcát és visszaadhassa a jogos tulajdonosának, én meg - ha már annyira hálálkodni akarok - tegyem ezt úgy, hogy ha netán én is találnék egyszer egy tárcát vagy hasonlót, akkor adjam én is vissza annak, akit illet.
 

Baromi jó, hogy meglettek az irataim, de még jobb a tudat, hogy élnek még köztünk Attilák. A kérését teljesíteni fogom.

 

Ha te is pozitívan csalódtál az emberekben, írj a szimpatikus@indamail.hu címre!

 

 

Előkóstolt a becsületes közértes

Telepi János ,14:36

Vannak ezek a bolti minyonok, amik abszolút megosztják az én ismeretségi körömet is. Egyesek rajonganak értük, és állítják, hogy a néha meghökkentő eredményt produkáló mesterséges színezékek ellenére, az ízlelőbimbókat érő cukor-szőnyegbombázás élménye miatt újra és újra megéri vállalni a gasztronómiai kockázatot. Mások viszont azt hangoztatják, hogy nem kívánnak részt venni olyan kísérletben, ahol a műanyagipar egyébként haszontalan melléktermékeit tesztelik embereken.

 

 

A vita jelen pillanatban eldönthetetlen, az viszont biztos, hogy ezeken a sütiken nem mindig látszik, ha már régóta várják gyomorban végződő sorsuk beteljesülését. Egy igazi (és torkos) közértes ezért saját testi épségét kockáztatja, ha meg akar bizonyosodni arról, hogy nem verte át a vevőt.

 

Sziasztok!

 

Gondoltam én is elmesélem a magam történetét...

 

...még pár hónappal ezelőtt egy budai bevásárlóközpont élelmiszerüzletében jártam, ahol a süteményes pultnál sorakozott néhány mignon, amikre rögtön szemet is vetettem nagy mignon-rajongó lévén. :) Rögtön vettem 4 darabot, hogy az otthoniaknak is jusson, kettő darab maradt a pultban.

 

Vettem még ezt azt, majd indultam a kassza felé fizetni, amikor is valaki megkocogtatta a vállamat. A pultos hölgy volt az, akitől a süteményt vettem. Azt mondta, ne vigyem el a mignonokat mert most kóstolta meg az egyiket, és szerinte fura íze van. Látszott rajta, hogy nem akar nekem rosszat, és tényleg szinte bűnbánóan nézett rám.

 

Jó persze biztos volt némi rálátása, hogy mikori is a sütemény és hogy sanszos a gyomorrontás. Viszont soha senki eddig nem kutatta fel a boltot utánam, hogy mégse vegyem meg a már nem túl friss terméket. Sőt! Legtöbb esetben még jól át is címkéznek mindent ugyebár!

 

Ha ez otthon derült volna ki, tutira egy zsebkendőt nem vettem volna többet abban a boltban, így viszont visszamentem a hölggyel a pulthoz, ő ajánlott egy tuti friss másik sütit, és szinte szégyenkezve kért még egyszer bocsánatot.

 

Ezúton is köszönöm a hölgynek, hátha olvassa! :)

 

Üdv:

 

Noémi

 

Ha te is pozitívan csalódtál az emberekben, írj a szimpatikus@indamail.hu címre!

 

 

Madarat mentett az aranykabátos csitri

Telepi János ,13:53

Egy arany színű kabátot nem lehet mentegetni. Az arany színű kabát sajnos vonzza a tekintetet, és képtelenség, hogy ne jusson eszébe az embernek választ keresnie a miértekre. Miért vetemedik valaki olyasmire, hogy a kínai ruházati üzlet meglehetősen széles igénytelenséguniverzumában megtalálja a legsötétebb galaxist, és önként, vidáman ugorjon annak közepébe egy aranyszínű kabát megvásárlásával? Hol romlott el az élete? Lehet még visszajönni abból a mélységből, ahová aranyszínű kabátban vezetett az út? (Az nem magyarázat, hogy a konkrét történetünkben szereplő hölgy nincs még húsz éves se.)

 

 

 

Aki aranyszínű kabátot visel, attól alapból nem várunk sokat. Ha egy buszon tömegközlekedünk egy ilyennel, reménykedünk, hogy legalább nem szólal meg, nem kell végighallgatnunk a kabát színvonalához rettenetes erővel alkalmazkodó úgynevezett gondolatokat, amiket mondjuk egy barátnőjével közöl.

 

És mégis, legutóbb az aranykabátos csitri ugrott először madarat menteni. Az történt, hogy a busz állt a megállóban, és a nyitott ajtón bevágódott egy verébméretű, de attól - főleg a vöröses tollazata miatt - kicsit különböző madár. Talán vörösbegy? Nem tudom.

 

Szegény jószág persze egyből felfogta, hogy óriási veszélybe került, próbált is menekülni. Minden kísérlete kudarcot vallott, erősen meg is üthette magát, akkorákat csattant, amikor a csukott ablakoknak csapódott.

 

A busz utasai döbbenetükben csak néztek maguk elé, egy idősebb nő halkan sikongatott, és az arcára pillantva nekem úgy tűnt, talán jobban megijedt, mint a kismadár.

 

De az aranykabátos csitri nem habozott. Felpattant a székéről, a harmadik csattanás után földre került madárhoz guggolt, óvatosan megfogta a pihegő testet. A még mindig nyitott ajtóhoz lépett, és mint egy filmben, úgy engedte útjára a madarat.

 

A művelet után az aranykabátos lány úgy ült vissza a helyére, mintha tulajdonképpen semmi különös nem történt volna.

 

Még az a borzasztó színű kabát is valahogy elfogadhatóbban csillogott rajta.

 

Ha te is pozitívan csalódtál az emberekben, írj a szimpatikus@indamail.hu címre!

 

 

Két telefon lett meg egy napon

Telepi János ,10:19

 Két telefont egy családban elveszíteni ugyanazon a napon - szerintem ez kisebb fajta bravúr. Tegye fel a kezét, aki ezek után arra fogadott volna, hogy a megtalálási arány száz százalékos lesz? Juditék akaratlanul is tesztelték a szimpatikus magyarokat, a végeredmény meggyőző lett.

 

Kép: sxc.hu - royalty free images

 

Tavaly télen történt, hogy hiába próbáltam felhívni a férjemet, nem vette fel a telefont. Kicsöngöt, de senki nem vette fel. Mivel én itthon voltam két kis gyerekkel, megbeszéltünk, hogy erre azért odafigyelünk, bármilyen gond lehet, ami miatt el kell tudni érni a másikat, már ha úgyis nála van a mobil figyeljen rá. A férjem a Kálvin téren a Szabó Ervin könyvtárban volt, én meg kitartóan csöngettem. Egyszercsak felvette egy kedves hang, és közölte, hogy mondjam meg a férjemnek, vigyázzon jobban a dolgaira, és legyen kedves elmenni a biztonsági őrökhöz, mert oda került a készülék. Pár perc múlva hívott a férjem, egy ismerősünk mobiljáról. Megmondtam neki, hogy hol találja a telefonját, megkönnyebbülten tettük le.

 

Néhány órával később esni kezdett a hó, és én leszaladtam a gyerekekkel kicsi szánkózni. Telefon (új, pár napos volt), farzsebbe, se táskát, se babakocsit nem vittünk. A játék hevében nagyon átázott a gyerekek cipője, gondoltam, felszaladok egy másikért. Akkor vettem észre, hogy most meg én veszítettem el a telefonom. Nagyon kétségbe estem, mivel tudtam, hogy némára van állítva: amikor aludtak a gyerekek, levettem a hangot, ébredés után pedig nem állítottam vissza. Megkértem egy ismeretlent az utcán, hogy kezdje már el hívogatni, én meg szaladgáltam a játszótér melletti dombon, hogy hátha meglátom a villogó készüléket a sötétben, hóban... Persze, semmi.

 

Már  percek óta ment ez a rohangálás, amikor végre felvette egy kedves anyukatárs. Megküzdött vele, ugyanis még nem volt dolga érintőképernyős telefonnal, de végül sikerült az átadás-átvétel. Este elmeséltem a férjemnek, és megállapítottuk, hogy vannak még jó emberek...

 

(Próbáltam azóta is fórumot találni annak, hogy megköszönjem, de nem igazán sikerült elkérni egyik kedves jótevőnk számát/nevét sem, ezért így, majd egy évvel később talán itt, e sorokat olvasva ismeretlenülis jó érzést keltenek ők más emberekben is. Köszi.)

 

Judit

 

Ha te is pozitívan csalódtál az emberekben, írj a szimpatikus@indamail.hu címre!

 

 

Vérfürdőt akadályozott meg a figyelmes utas

Telepi János ,10:37

Már megint BKV, már megint a metró sötét mélye, ahol kizárt, hogy bármi örömteli történjen az emberrel, általában. Névtelen levélírónk is "szokásosnak" nevezi a vele történteket, ami azt jelenti, hogy számára a tömegközlekedés igazi csendes háború. Legutóbb a pszichikai terror kis híján valódiba váltott, de szerencsére egy figyelmes utastárs megakadályozta a vérfürdőt.

 

 

Szokásosan induló sztori:



Ülök a metrón, belemélyedve a coronária-elzáródásokba, leül mellém 30 cm helyet hagyva kétajtós perverz úr, majd kinyújtott lábát az enyémhez dörgöli. Gyilkos tekintettel felnézek, s rászólok: "Lesszives a lábát elvenni!"... Stíröl továbbra is... A hátralévő 6 megállóban aprólékosan eltervezem hogyan fogom élve kiboncolni a metrókocsiban ha még egyszer hozzám ér, még azon is van időm aggódni, mit szól majd a könyvtáros néni az összevérezett Kórélettan könyv láttán.



Végállomás, megy a néma harc, leszállunk, én már felkészültem... Ha hozzám ér, leordítom-megalázom-lecsapom-kifordítom-kész, ennek az embernek vége... és egyedül kell csinálnom mert úgyse segít soha senki...



És akkor odalép hozzám egy nő, belémkarol: "láttam ám, mit csinált Veled, nem hagylak egyedül, megvárom míg felszállsz a buszra, ki tudja, mennyire perverz... Úristen olyan undorító..."



Vannak még csodák :) KÖSZÖNÖM!

 

Ha te is pozitívan csalódtál az emberekben, írj a szimpatikus@indamail.hu címre!

 

 

Lemondott a lehúzásról a webáruház

Telepi János ,15:11

Van a bolti lehúzásnak egy olyan fajtája, ami különösen elkeserítő tud lenni: amikor a boltos nem szól, hogy valamiből akad jobb is, olcsóbb is, és erre persze csak vásárlás után két nappal jövünk rá. Okolni végülis senkit sem lehet, ezt kértük, ezt kaptuk, de azért az a tuskó szólhatott volna ahelyett, hogy végig ott ugrált a sarkunkban - gondoljuk ilyenkor.

 

Ha a weben vásárolunk, és ott szívatjuk meg magunkat, még rosszabb a helyzet, már ami a bűnbakkeresést illeti: nincs ugyanis fejhangon sipítozó, az áruját egekig magasztaló eladó a képletben, van viszont fotó, termékjellemző és a végén a kattintás - kis szerencsével pedig még a dobozban is azt kapjuk, amit rendeltünk.

 

Pedig Én álnéven bemutatkozó olvasónk leveléből kiderül, hogy egy jó webáruházban is figyelnek a vevőre. Persze, csak ha meg akarják tartani.

 

Kisállat felszerléseket rendeltem, gyakorlatilag egy komplett kezdőszettet kutyatartáshoz, mivel semmim nem volt a kicsi érkezéséhez. A fajta eléggé specifikus, ez a rendelt termékeken is látszott, ráadásul a tételek között volt egy az adott fajtáról - konkrétan cocker spánilekről - szóló könyv is.

A cuccok többsége nem volt mérethez kötve, ami meg volt, annál aránylag könnyű volt megállapítani, hogy melyik méretre van szükségem, hiszen kicsi/közepes/nagy volt a választási lehetőség, azt meg még azért be tudtam lőni. Egyetlen egy dologgal volt problémám, hogy a fekhely méretét nem igazán tudtam belőni, mert a fekhelyek méretezése 10 centinként nőtt, de felhívtam egy ismerősömet, akinek már volt ilyen kutyája, hogy ő mekkorát venne. Ezek alapján rendeltem meg a méretet.

Délután csörög a telefonom, rejtett szám hívott, felveszem, egy kedves hang a végén bemutatkozik, és elmondja, hogy a webáruháztól van, és a rendelés alapján ő nagyon úgy látja, hogy spániel tartáshoz készülődöm. Véleménye szerint nagy lesz az a fekhely, amit rendeltem, az egy mérettel kisebb is elég lenne, azt szokták a spánielekhez vinni, szóval ő az én helyemben a kisebbet - és ezzel olcsóbbat- vinné. Kiderült, hogy én néztem el a termékleírásnál a pontos méretezést, és igaza volt az ügyintézőnek - aki figyelmességével és segítőkészségével közel 4000 Ft spórolt meg most nekem.

Természetesen a továbbiakban is ezt a céget fogom választani a szükséges holmik beszerzésénél (ez utóbbi mondatot ajánlom a cégvezetők figyelmébe, mert engem az ügyintéző megvett, azaz kedvesnek lenni jövedelmező).

Tisztelettel: Én (azaz név, meg cím, az nincsen)

 

Ha te is pozitívan csalódtál az emberekben, írj a szimpatikus@indamail.hu címre!

 

Iszap

Telepi János ,16:58

Kaptam két levelet is a vörösiszap-katasztrófával kapcsolatban. Két különböző ember ajánl figyelmembe más embereket, akik tettek valami jót, valami hasznosat az ésszel nehezen felfogható tragédia következményeinek enyhítésére.

 

Úgy döntöttem, hogy nem emelem ki egyiket sem, mert nincs rá szükség. A hírekből, beszámolókból sorra derül ki, hogy rengeteg szimpatikus magyar él még mindig ebben az országban és a határokon kívül is. Köszönet illeti munkájukat, felajánlásaikat.

 

Segítségre még mindig szükség van! Ön is lehet szimpatikus! Ha ide kattint, megtudhatja, hogyan: http://vorosiszap.com/hogyan-segithet.html

 

 

 

Combino Man-nek követője akadt

Telepi János ,11:39

Talán néhányan emlékeznek még Combino Man-re. Ő az a srác, aki egy időben kisebbfajta rendszerességgel parancsolta le a másokat vegzáló utasokat a körúti villamosjáratokról.

 

Mivel hősünk tetteit követően mardosó önvádról számolt be, olvasóinkat kérdeztük: szimpatikus cselekdet-e, ha valaki testi erőfölényét kihasználva helyreteszi mások életének megkeserítésén munkálkodó honfitársait? A válaszolók többsége akkor azt mondta, hogy igen, Combino Man helyesen jár el, de azért vigyázzon, nehogy belefusson egy komolyabb balhéba.

 

 

Nos, Combino Man még csak most tudja meg, de már neki is van követője, mint Batman-nek. A budapesti Robin éjszakai buszokra specializálta magát.

 

Nagyon tetszik az oldal, bár még csak pár napja akadtam rá. Történt is 2 hete egy sztori, ami talán megér egy emailt.


Éppen hajnal háromnegyed 4-kor utaztam haza a Móricz Zsigmond Körtéren várakozó 973-as éjszakai busszal. A buszon egy kisebb fiatal társaság is volt akik picit hangosabbak voltak mint kellene, de ez még elviselhető is lett volna. Azonban miután a Körtéren leszálltak az ellenőrök, a társaság 2 "fenegyerek" tagja rágyújtott a buszon. 1-2 utastárs jelezte nekik, hogy nem kellene, meg zavarja őket a füst, de nem törődtek vele. Közben egy másik 4 fős társaság még felugrott a buszra és a középső ajtónál álltak meg kapaszkodva, egyikük egy nagyobb darab bőrkabátos emberke.


A busznak 45-kor kellett volna indulnia tovább, de 47-kor még bennt állt, ekkor kezdődött a jelenet.


Az egyik dohányzó fiatalember előrekiabált:


- Mikor indulunk már? - Erre a bőrkabátos odakiáltott nekik: - Majd ha eldobtátok a cigit! - A fiatalok értetlenkedve néztek rá.



- Komolyan mondom, most azonnal dobjátok ki a cigit! - folytatta.
- Miért dobnánk el?
- Mert a buszon nem lehet dohányozni.
Az egyik srác erre kidobta az ablakon, a másik azonban nem.
- Mégegyszer mondom, hogy dobd ki a cigit! - a srácból nem váltott ki különösebb reakciót. Erre a bőrkabátos illető odalépett és egy mozdulattal kicsapta a kezéből a bagót. A társaság egyik hölgy tagja megkérdezte: - Ezt most miért kellett?! - A válasz nagyon őszinte volt: - Azért mert elegem van, hogy tele van a társadalom ilyen emberekkel, akik azt hiszik rájuk nem vonatkoznak a szabályok. Én is dohányzom, de nem a buszon, hanem ahol lehet.


Az út hátralevő részében a rendet tevő férfi a saját társaságával beszélgetett, a dohányzó bagázs pedig lesütött szemmel utazott végig. Bár kicsit erőszakosnak tűnhet a fiatalember fellépése, azonban szerintem szükség van rá, hogy ne mindig csak tűrjünk.


Üdv,
Laci

 

 

Ha te is pozitívan csalódtál az emberekben, írj a szimpatikus@indamail.hu címre!

 

Egyre normálisabbak az autósok

Telepi János ,16:13

Sokat járok biciklivel Budapesten, jogsim nincs, így magabiztosan állíthatom a mai napon is: tele van a város teljesen normális autósokkal.

 

Ma munkába jövet például a jobbkezes Kassák Lajos utcán kaptam elsőbbséget attól a sofőrtől, aki nagy gázzal át is húzhatott volna előttem. Lassítottam, már majdnem meg is álltam, mikor ő is odaért, de kezével jelezte, hogy menjek, azt a két másodpercet kibírja, míg elgurulok előtte. Abban az utcában különben is elsőbbségadás kötelező tábláért kiáltanak a sarkok, ezért az értelmesebb közlekedők sosem ragaszkodnak a szabálykönyvben lefektetett jogaikhoz: gyorsabb, és veszélytelenebb, ha figyelnek egymásra.

 

Szerencsére Miskolcon is javul a helyzet: korábban verekedést látott Gregorio nevű levélírónk a munkahelye mellett lévő főútnál, mostanra viszont már dudálást sem hallani, még egy neccesebb helyzetben sem.

 

 

A munkahelyem egy főútvonal mellett van, mindig nagy a forgalom. Épp az épület előtt töltöttem a szünetemet, amikor azt láttam, hogy az úton elmegy egy teherautó, ami közepesen vastag műanyag csöveket szállított. Talán valami vízvezetékhez, de lehet, hogy máshoz, nem értek ehhez. Az autó a pirosnál állt, majd ahogy elindult, az egyik ilyen cső leesett a platójáról, és keresztbeállt az úton. A sofőr ebből nem vett észre semmit, vagy ha igen, akkor sem tett semmit, és már messze járt, de a további forgalmat a cső erősen akadályozta.


Két vagy három autó, áttérve a szembesávba, kikerülte az akadályt, de utána megállt egy Ford a cső előtt, és a sofőr, aki egy huszonéves srác volt, bekapcsolta az elakadásjelzőt, kiszállt, gyorsan megfogta a csövet, elvitte, és letette a járda szélére, majd visszaült, és továbbment. Közben mögötte már feltorlódott a sor, és általában a miskolci autósok sem türelmesebbek nagyon a pestieknél, most valahogy mégsem dudált senki, meg nem álltak neki kikerülni a leállított autót. Azok alapján, amiket napi szinten látok ezen az útszakaszon, ez sajnos kirívó eset, hiszen láttam már ott verekedést két sofőr között egy éppencsak elkerült koccanás miatt és sok más furcsaságot is.

 

Ha te is pozitívan csalódtál az emberekben, írj a szimpatikus@indamail.hu címre!

 

Túllépte hatáskörét a jófej trolivezető

Telepi János ,16:37

Budapest tele van jófej BKV-dolgozókkal, ezt ugye mindenki tudja. Hol egy mozgáskorlátozott utasnak ugranak segíteni, hol elnézőek a sietős, bérletét kereső utassal. Néha az a vád ér engem is, hogy ezek az esetek egyáltalán nem különlegesek: nem kellene olyan nagyon felfújni azt, hogy valaki normálisan végzi a munkáját.

 

Ez végülis igaz. Tündi leveléből viszont fény derül egy esetre, ahol a trolivezető annyira beleélte magát a szolgáltatásba, hogy végül jócskán túllépte hatáskörét: az utcai hidegre figyelmeztette az utasokat.

 

 

Budapest, 70-es trolibusz, egy szeptemberi hajnalon, 6:30 tájban. Meglepő, hogy ez már nem is számít korai időpontnak az utasok számából ítélve. Azért még „levegős” az utazó tömeg, könnyen átlátni a troli elejéből a kocsi végéig.


Felszálltam másodmagammal együtt, a fiatal sofőr pedig: „Jó napot az új utasoknak!” Nem törődtem vele, volt már ilyen korábban is, jól esett, ennyi.


Utazunk. Új megálló, három új felszálló. A hangszóróból: „Derűs reggelt mindenkinek!”. A három új utastárs közül az egyik induláskor még kapaszkodót vagy ülőhelyet keresve támolygott, most előre nézett a vezetőfülke felé. Ekkor a férfihang ismét: „Igen, önnek is jó reggelt!”


Ekkor már felkaptam a fejem, gyakorlatilag egyenként üdvözölt szinte mindenkit a sofőr – nem csak felszálláskor, hanem leszálláskor is. Ezt annyi bájjal és tolakodás nélkül tette, hogy egyáltalán nem volt irritáló vagy személyeskedő.


Közeledtünk az Izabella utca felé – ekkorra már túl voltam három megállón és megértettem, hogy akár elindul, akár megérkezik, akár áll a troli, a jóvágású sofőrünk köszönget, üdvözöl.


Azonban ismét meg tudott lepni a megálló felé közeledve: „Gondolom nem lepődnek meg, hogy nem tudok beállni a megállóba, kérem óvatosan szálljanak le, csúszós még az út a reggeli esőtől!” Hoppá, gondoltam, azért ez nem semmi.


Megérkeztünk a nagykörúti megállóhoz. Nem túlzok, ha azt mondom, majdnem leestem a székről, amikor meghallottam a sofőr újabb jókívánságát: „Teréz körút, viszontlátásra, legyen szép napjuk, és vigyázzanak, nehogy megfázzanak, hűvös van még odakint!”


Nem bírtam tovább, hangosan felnevettem már, annyira jóleső, annyira szokatlan és olyan emberközeli volt mindez. (Hozzáteszem, hogy az utasok egy része még ekkor is faarccal, bambán üldögélt.)


Ekkor eldöntöttem, hogy én is köszönök neki leszálláskor – nem voltam úttörő az elhatározással. A Nagymező utcai és az Andrássy úti megállókban már szinte kivétel nélkül mindenki az első ajtónál akart leszállni, hogy köszönhessen, inthessen a sofőrnek.


Én a hüvelykujjamat az égbe emelve jeleztem, irtó jó ez a stílus, amit nyom! Mosolyt kaptam cserébe, és valami olyan érzést, amit szerintem BKV járaton még sohasem.


Üzenem a sokszor ordenáré stílusban vezető és az autósokkal ordibáló, utasokat szükséges rossznak tekintő többi sofőrnek: lehet példát venni és kipróbálni, milyen lehet inkább így eltölteni egy munkanapot!

 

 

Ha te is pozitívan csalódtál az emberekben, írj a szimpatikus@indamail.hu címre!

 

Fóliázott, majd rendőrt hívott a szomszéd

Telepi János ,09:27

Rosszat sejtet a cím, főleg, ha hozzátesszük, hogy az eset egy végtelenül hosszúnak tűnő esős szombaton történt, amikor az arra hajlamos belvárosi emberekből előbújik az agresszív idegbeteg. Bálint nevű levélírónknak viszont szerencséje volt: pont egy extrán jófej szomszéd lakót sikerült kifognia azon a rettenetes másnapon.

 

 

Az egyik esős szombat délelőtt az előző esti etanolbevitel utóhatásaival küzdöttem éppen, amikor egy rendőr az utcáról felcsöngetett a kaputelefonon keresztül, bemutatkozott, és megkérdezte, hogy a tulajdonomban van-e egy bizonyos, az utcában parkoló gépjármű. Miután tisztáztam, hogy igen, elmondta, hogy a hátsó szélvédő betört. Lementem az utcára, ahol két rendőr is várt.

 

Elmondták, hogy a kocsira az egész éjjelen át tartó esőzéstől valószínűleg végleg szétázott, korhadt, vaskos és igen súlyos faágak zuhantak, ezek törték be az ablakot.

 

Ezután jött a meglepetés: a rendőrök azt is elmondták, hogy a szomszéd házból értesítette őket egy lakó, aki mielőtt telefonált volna, még gyorsan lement az utcára, és be is befóliázta az ablakkeretet, hogy a kitartó esőben a már amúgy is vizes kocsibelső ne ázzon teljesen szét.

 

A rendőrök (egy férfi és egy hölgy, sajnos a nevüket nem jegyeztem meg) is hihetetlen kedvesek voltak, jegyzőkönyvet vettek fel, fotókat készítettek, hogy a biztosító előtt is lehessen tanúsítani a káreseményt.

 

Őket köszönet illeti, és természetesen azt az ismeretlen lakót, aki vette a fáradtságot, és nemcsak a rendőrséget értesítette, de akkurátusan le is fóliázta az ablakot.

 

Ha te is pozitívan csalódtál az emberekben, írj a szimpatikus@indamail.hu címre!

 

Ügyfélfogás a szemétdombon

Telepi János ,11:33

A Duna Plaza előtt, a Váci út másik oldalán található "teret" talán nem túlzás szemétdombnak nevezni. A városból kifelé vezető út forgalma miatt nem hallani a mellettem álló szavát, a téren kunyeráló hajléktalanok a Tesco-s ingyenbuszra váró idős embereket zaklatják, az összképen pedig a Madarász utcai gyermekkórházból távozó síró anyukák látványa még erőteljesen ront is.

 

 

Itt üzletet nyitni kész öngyilkosságnak tűnik, mégis van egy bódésor a Váci úttal párhuzamosan. Igaz, nem sokan lakják: a beteg gyerekekre utazó süteményes-fornettis, a lelakott környékeken alapelemként funkcionáló giroszos mellett még egy cipész bérel üzlethelységet a civilizációs fekete lyukként is értelmezhető téren.

 

A cipészen sokáig gondolkodtam. A környéken kényelmes távolságban nincs túl sok lakás, azokhoz is közelebb van a lényegesen élhetőbbnek tűnő Gyöngyösi sétány. Ha le kellene szaladnom a lakásból, inkább oda vinném a cipőmet sarkalásra.

 

A szemétdomb közepén viszont egy éve stabilan működik a cipészüzlet, és ma értettem meg, hogy miként lehetséges ez a fajta siker. Ugyanis volt ott egy kis dolgom: vásárláskor elmértem egy övet, azt hittem kövérebb vagyok, de szerencsére nem, így viszont plusz lyukakat kellett helyezni a csat elé. Úgy számoltam, hogy kábé kétszáz HUF lesz ez a művelet, ha megelőlegzem magamnak a további fogyást, és egy helyett kettőt fúratok. Abból indultam ki, hogy egy leesett framergomb kétperces visszahelyezése máshol egy százasba került.

 

Ehhez képest a következő párbeszéd zajlott le a kis műhelyben:

 

Cipész: - Jó napot, mit parancsol?

Én: - Jó napot, ebbe az övbe szeretnék két pluszlyukat fúratni, lehet?

Cipész: - Persze, lehet. Megvan, hogy hova?

Én: - Igen, bejelöltem: ide és ide szeretném.

Cipész: - Lyukasztó megvan... egyszer... és még egyszer... kész is, tessék.

Én: - Nagyon köszönöm, mennyivel tartozom?

Cipész: - Szívesen, én köszönöm, hogy bejött, nem tartozik semmivel. Tiszteljen meg azzal, hogy ha komolyabb cipész vagy bőrös problémája lenne, azt is hozza ide.

Én: - Ööö... természetesen... ööö... köszönöm még egyszer... viszlát!

Cipész: - Viszontlátásra!

 

Nos, épp tegnap este találtam egy cippzárhibás táskát otthon. Ki akartam dobni, de úgy láttam, hogy ilyesmit is vállalnak, a munkahelyemtől meg nincs is olyan távol ez a műhely.

 

Ha te is pozitívan csalódtál az emberekben, írj a szimpatikus@indamail.hu címre!

 

Megosztás

 

 

Nyugdíjas segített a hálózsákos fesztiválozónak

Telepi János ,11:34

Segíthetett volna úgy is, hogy mentőt hív egyből. A délután kettőkor parkban alvó srác arcának halvány tónusa indokolta volna, hogy kérdezés nélkül így tegyen.

A másik lehetőség ilyenkor, hogy rendőrért kiált: ősz hajával, teli szatyrával és lassú lépteivel ugyanis az idős hölgy ránézésre megtestesítette a nagymama sütijét feledő kommentelők egyik kedvenc előítéletét, a klasszikus értelemben vett nyuggert. Szerintük az "ilyen" alapból ellensége a parkban alvásnak, betelefonál, feljelent, énidőmbenezik.

 



A szegedi néni viszont ehelyett lekanyarodott a járdáról, rálépett a park füvére, és a fesztiválszezonról (SZIN) padon felejtett alvó srác mellé sétált. Az eldőlés mámorában elgurult kalapot közelebb tette, a hálózsákon igazított egyet. A felriadó fiútól hogyléte felől érdeklődött. Még rá is mosolygott, a fiú kábán vissza.

"Rákenroll" - csak ennyit motyogtam magam elé, és mentem tovább.

 

 

Megosztás

 

 

Családi fotókat is mentenek az árvízben

Telepi János ,09:53

Aki már átélte, hogy az otthoni számítógép nem kapcsol be, pedig a komplett család 4-5 évnyi fotó- és videótermése található a vinyón, az tudja, mekkora ijedtséget tud okozni egy ilyen helyzet. Síró gyerek, káromkodó nagypapa, és az akár évekig tartó nyomasztó ürességérzet, amit a múlt egy részének elvesztése okoz.

 

Márpedig, ha elázik a gép, akkor nem kapcsol be.

 

Sajnos, ha árvíz tör valakinek a házába, annak könnyen elázik a gépe.

 

Ezért az elsőre aprónak, netán feleslegesnek tűnő felajánlás, hogy a Kürt Zrt. szakemberei "a következő két hétben (2010. június 18-ig), az árvízben elázott számítógépekről ingyenesen mentenek adatot, az adatmentési laboratóriumuk kapacitásának erejéig", másodjára már kifejezetten emberközelinek tűnik.

 

Külön jófejség, hogy a sajtóközleményben tanácsokat is adnak az árvízkárosult gépek tulajdonosainak:

 

Az elázott adathordozókat mielőbb jutassák el a KÜRT munkatársaihoz, mert a korrózió napról napra csökkenti a mentés esélyeit. A szakemberek hangsúlyozzák, hogy az elázott adathordozó eszközt hajszárítóval szárítani, vagy beindítani az elázást követően szigorúan tilos, mert az súlyosabb problémákhoz, vagy akár végérvényes adatvesztéshez vezethet.

 

Ha derékig ér a víz a házban, a fene tudja, hogy a gép-e a legfontosabb, de azért a "mindenki ott segít, ahol tud" elvének ilyen egyszerű és magától értetődő érvényesülése megérdemli az elismerést.

 

Mint ahogy természetesen minden civil és hivatásos segítő közreműködése, a 1749-es és 1752-es adományvonalakra telefonálók, valamint a távolból bármilyen más módon segítséget nyújtó ember is megérdemli azt.

 

(Szolgálati közlemény a Szimpatikus Blog sajtóközleményekkel, vállalati hírekkel kapcsolatos közlési elveiről!)

 

 

Megosztás

 

 

Megdőlt egy elmélet a Körúton

Telepi János ,07:59

Itt az egyenlet: Budapest+Nagykörút-szor-Combino, mínusz egy női táska, (benne mobil, pénztárca és más dolgok) az egyik oldalon, a mínuszos (tehát elvesztett) táska megtalálási esélyei a másikon.

 

B+N*C-T(M+P+MD)=ME

 

A hosszas, bonyolult, és a valószínűségszámítás legújabb eredményeit is latba vető levezetéstől most megkímélném az olvasókat, legyen elég annyi, hogy az egyenlet megoldása egészen a közelmúltig "megtalálási esélyek egyenlő nulla" volt.

 

ME=0

 

Budapest viszont éppen azért lehet a világ egyik legszürreálisabb tudományos központja, mert nap mint nap dőlnek meg a józan ész és belátás lehetőségei alapján axiómaként elfogadott tételek. A Combino-n elvesztett táska is megkerülhet, ha behozunk az egyenletbe egy teljesen kiszámíthatatlanul működő "szimpatikus változót (SZV)".

 

SZV[B+N*C-T(M+P+MD)]=ME

 

ME=1

 

Gyakorlati példa jelen blog kommentjei közül kimásolva:

 

blz42  2010.05.12. 12:48:46

A héten a csajom nemcsak a mobilját hagyta a négyeshatoson, hanem a komplett táskáját, benne a telefon mellett pénztárca, iratok és kulcsok. A megtaláló - mint később kiderült - egy huszonéves szöszi leányzó volt, aki nem bízva a BKV-s szolgálati útban, inkább felhívta az 'Apu'-hoz tartozó számot, és hamar rövidre zártuk a dolgot. Meglepve persze nem vagyok a sztorin, hiszen minden szimpatikus magyar és nem-magyar ezt tette volna, de nagyon örültünk, hogy pont egy szimpi találta meg... :)

 

Megosztás

 

Depresszióval is lehet kényelmesen utazni

Telepi János ,09:52

A hátizsák jelentős rosszkedv-generátorként tud működni egy tömött autóbuszon: ha a hátunkon marad, azért morog a mögöttünk álló, mert böködi utazás közben; ha meg kézbe vesszük, akkor felbuknak benne az utastársak. Megoldás nincs, odafigyelés volna szükséges az egyik, türelem pedig a másik oldalon, hogy javuljon a helyzet. Ilyen szerencsés együttállása a dolgoknak viszont ritkán tapasztalható a reggeli 105-ös jelzésű BKV-buszon.

 

Ma fél kilenc felé viszont máshogy történtek a dolgok, pedig kezdetben egyáltalán nem olyan volt a szituáció, mint amiből komolyabb anyázás nélkül ki lehet majd jönni. A láthatóan bexanaxozott, mélységes és sötét depressziót sugárzó néni nem mert rászólni a talán érettségire igyekvő öltönyös fiatal társaság hátizsákos tagjára, aki a "vállamon hagyom" módszert választotta. Az idős hölgy egy kettős ülés külső (nem ablak felőli) részén ült, neki háttal a maturandus, akinek táskája minden egyes mozdulattal súrolta a megviselt arcot.

 

A néni mellett ugyan senki sem ült, de a vele szemben lévő soron, az ablak felől egy füllhalgatós férfi, a sors kegyetlen játékaként szintén hátizsákkal, amit a lába elé tett. A depressziós asszony egyszer vágyakozva  odapillantott a mellette lévő üres ülésre, ám mivel láthatóan nem volt abban az állapotban, hogy megkérje akár az ülő, akár az álló hátizsákost az odafigyelésre, így mozdulatlanul, mereven előreszegezett tekintettel vett fel egy furcsa, kifacsart pózt.

 

 

Aztán, ahogy az várható volt, végül arcon vágta a mellette billegő hátizsák. A srác észre sem vette. Nem úgy az ülő hátizsákos, aki azonnal két dolgott tett: udvariasan és halkan szólt az öltönyösnek, hogy legyen óvatosabb (a fiú erre egyből arrébb ment), aztán pedig a sírás határán tántorgó idős nőnek, hogy üljön nyugodtan az ablakhoz, vele szembe, mert elférnek.

 

A nő tekintete egy pillanatra kitisztult, és láthatóan hálás volt a segítségért.

 

A folytatást nem láttam, a következő megállónál leszálltam a buszról. Jó volt beleszippantani az esőtől egy kissé felfrissült levegőbe.

 

Elveszíthetetlenné váltak a mobiltelefonok

Telepi János ,10:07

Hosszú, kitartó fejlesztőmunka eredményeként, laboratóriumi kutatások nélkül, ismeretlen nevű emberek itthon és külföldön is szabadalmaztatták az elveszíthetetlen mobiltelefont. A technológia lényege, hogy tudatosították magukban: a szerzésvágy kielégítésére kínálkozó lehetőséget felülírja az a tudat, hogy más elvesztett mobilját csak aljas ember teszi zsebre. Egy átlagtelónak ugyanis nincs túl nagy értéke, így az okozott óriási kár nem pénzben mérhető, hanem az elveszett telefonszámok, fontos sms-ek eszmei értékében.

 

A fejlesztés kiválóan működik a hétköznapokban: egy blogposzthoz fűzött hozzászólásáradatból három komment is elvesztett, de végül megkerült mobilokról tudósított:

 

Labasmaz:


Amikor UK nyaralas soran elhagytam a jatszoteren a gyerekkel libikokazas kozben a mobilom, odatettek az egyik colop tetejere. Amikor rohantam vissza erte, pont jott szembe a megtalalo, mondta, hogy ott van, gondoltak, ugyis mindjart visszaszaladok erte. Ez amugy 1998 oszen volt, amikor egy 2110-es Nokia igencsak jelentos erteket kepviselt a mai mobilarakhoz kepest.


közöSÜN


Egy kolleganőm ma reggel 6 körül a 233E buszon hagyott el egy mobilt (értéke kb5000HUF), kicsit sírdogált, aztán kalandvágyból felhívta a BKV-t.Rövid idő múlva visszaszóltak, hogy megvan a teló, a busz kb 15 perc múlva ér a megállóba, a sofőrnél lesz az elveszett drágaság. És ott volt, visszakerült, happy end...


dokalu


Nekem a múlt héten volt egy hasonló esetem: A lányom visszament délután a suliba és odafelé elhagyta a zsebéből a telefonját. Egyszer csak csörög a saját mobilom, egy fiatal férfi szólt bele, hogy megtalálta a telefont, valószínűleg a gyerekemé, (mert a Mama néven beazonosított :)) és itt és itt van, menjek érte, szívesen megvár. A saját mobiljáról hívott fel, és valóban megvárt. Ja, és nem fogadott el semmit. Ez visszaadta a hitemet a jó emberekben. Kb. 18-20 éves lehetett, és Németh Andrásként mutatkozott be. Ezúton is hálásan köszönöm! :)

Érzelmet mutatott a láncos kopasz

Telepi János ,09:10

Ha a Ferihegyi repülőtérről Budapest belsejébe akarunk eljutni, csak rossz és rosszabb lehetőségek közül választhatunk - mint azt ugyebár mindenki tudja ebben az országban. A kettőről elég sokat kellene sétálni a vonathoz, ami az egyről könnyen elérhető, de egy emeletes vasúti kocsihoz szokott brüsszeli turistánál garantált a kultúrsokk, ha befut egy vasárnap esti nyíregyházi gyors. Egyről és kettőről is van busz, de az meg legutóbbi ottjártamkor furcsa szagú emberekkel volt tele, akik minden valószínűség szerint a reptér környéki Bódéújváros lakóiként ingáznak a járatokkal. Ha nincs szerencsénk a minibusszal, útitársnak könnyen kifoghatunk egy későn érő, részegen fasiszta indulókat üvöltöző, pornóturizmusra szakosodott angol főiskolás-csürhét. A taxisokról meg mindenki tudja, hogy lehúzós bunkó hiénák, és kábé úgy néznek ki, mint a rajzolt ember a képen itt balra.

 

A sok lehetetlen opció közül Orsi a taxit választotta. Persze hatalmasat csalódott.

 

Kedves Szimpatikus!

 

Nagyon tetszik a blog, és egy 2 évvel ezelőtti tavaszi történettel szeretnék hozzájárulni. Örülnék, ha a nevem nem kerülne fel a honlapra (max. a keresztnevem), és mivel nem vagyok jártas az írásban, nyugodtan fogalmazd át a történetet. Így hangzik:

 

Csodás tavaszi napon érkeztem meg Ferihegyre, és az ország, ahonnan jöttem, nem a napsütéses órák számáról híres. Elég annyi, hogy ott a tavasz legalább 2 héttel később érkezik meg, mint Magyarországon, és a repülő ködben szállt fel. Ferihegyen majd kiugrottam a bőrömből, annyira örültem a rügyező fáknak, a nyíló virágoknak, a meleg napsütésnek és a madárcsicsergésnek.

 

Beültem egy taxiba, és szomorúan konstatáltam, hogy a sofőr egy kopasz, kigyúrt, tetovált, napszemüveges, vastag aranyláncos fickó, akivel nem valószínű, hogy megoszthatom ezt az örömömet. Azért tettem egy bátortalan próbát, és így szóltam:

 

- Hihetetlen, hogy itt micsoda tavasz van!
Mire a taxisofőr körülbelül 5 perces monológba kezdett, ami valahogy így kezdődött:
- Ugye fantasztikus? Én is annyira imádom a tavaszt! Alig várom már a májust, amikor nyílik az orgona, és olyankor este lehúzott ablakkal vezetek, beözönlik az orgonaszag és a friss szél, és ahogy a lámpák megvilágítják este a lombokat, annál szebbet el sem tudok képzelni! És ez a madárcsicsergés!

 

És így folytatta, hosszú perceken keresztül, én pedig megfogadtam magamban, hogy vége az előítéleteknek, külső alapján soha többé nem ítélek elsőre. Emlékeztek arra az (azt hiszem ásványvíz-) reklámra, amiben a "gengszterekről" kiderül, hogy madárlesen vannak ("csíkosfejű nádiposzáta")? Na, ez a hapsi mintha onnan lépett volna ki!

 

További sok sikert a bloghoz:

 

Orsi