Mi lesz itt? Már a szlovákok is szimpatikusak!

Telepi János ,15:23

Mit tudunk a szlovákokról? Ha csak az elmúlt időszak híreit követjük, úgy tűnhet, hogy mindegyikük legalább egy Malina Hedvig alakú bábut tart otthon, amire időnként lövöldözni tud, szerintük Budapest a legnagyobb elmagyarasodott szlovák város, ki akarják szárítani a magyarokat azzal, hogy elterelik a Dunát, legújabban pedig vonattal törnek kis hazánkra, hogy az "ipolytarnóci incidenssel" provokáljanak háborút, nyilván. Azt sem bírják, ha kevéshajú magyar fiatalok sieg-heil-eznek Párkányban. Ráadásul nem szolgálnak ki az étteremben és időnként magyar sírokat gyaláznak. Nos, e két utóbbit, lehet nem mindig csinálják. Szimpatikus külföldiek című rovatunk jelentkezik.

Nemrég olyan sok Lengyelországból átmentett zubrovkát ittunk egy barátommal, hogy megártott, és elkezdtünk politizálni. A szó persze kis hazánk katasztrofális gazdasági állapotára terelődött, mert ehhez értünk a legkevésbé, viszont hamar lelkes "bezzegszlovákozásba" lehetett fogni, ami viszont legalább a Zubrovkához kapcsolódott némileg. Ő és kedvese ugyanis sehogy nem tudja kikerülni északi szomszédunkat, ha a medvefüves vodka lelőhelyére, Zakopane-ba kíván utazni síelés ürügyén, általában a tavasz elején. Rendes hazafiakhoz méltón a határ közelében - ahol még magyarok élnek - jól megtankolnak, hogy aztán meg ne kelljen állni a tót atyafiaknál. A szülők, rokonok és kollégák ugyanis érthetetlen káromkodások, kiszúrt autógumik, valamint sűrű, alapos, és rendszerint büntetéssel végződő rendőri intézkedések emlegetésével vették el kedvüket az útszéli vendéglőkben fogyasztható jóféle juhtúrós sztrapacska közbeiktatásától.

Legutóbb viszont nem volt mit tenni, a szükség szólította a kis csapat hölgytagját:  meg kellett látogatnia egy mellékhelyiséget, ráadásul egészen benn a vad és sötét belső területen, a lengyel határ közelében. Útmenti kisvendéglő, amolyan csárda jött szembe, oda tértek be. A látogatás valódi célját álcázva leültek egy asztalhoz, megjött a pincér.  A nemzetközi konfliktus kirobbanását megelőzendő, angolul szólaltak meg. Óvatosan leadták a baracklére és sörre szóló rendelést, a pincér viszont az akcentusból leszűrte, hogy a vendégek nem a ködös Albionból érkeztek. Visszakérdezett, hogy "madarski?" Más lehetőség nem lévén, a pár sóhajtott és magyarul válaszolta, hogy igen. Erre a pincérnek széles mosolyra húzódott a szája, és azt mondta, hogy "jó nyápot kíványok, mit páráncsolnyak"? Majd nevetve hozzátette - tört angolsággal -, hogy mindösszesen ezt tudja magyarul, a családban már csak a nagymama beszélte ezt a nyelvet, de ő 10 éve meghalt, ezt sem tőle tanulta.

Hát, a barátaim végül csak megkóstolták a sztrapacskát is.

Mindez akkor jutott eszembe, mikor a Kisalföld című megyei lap hasábjain belefutottam abba a cikkbe, ami egy kis szlovák városka polgármesteréről szól. Őt Ivan Dasko-nak hívják, és teljesen rendbehozatott egy elhanyagolt magyar sírkertet. A felújított emlékhelyek között van Baross Gábor, a dualizmus vasminiszterének mauzóleuma is.

A bejegyzés trackback címe:

https://szimpatikus.blog.hu/api/trackback/id/tr92623203

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hurr 2008.08.19. 18:24:50

kis apróság:

nem medve-, hanem bölényfüves (ha szó szerint fordítjuk, lévénhogy zubr=bölény), vagy a latin nevéből visszakeresve magyarul illatos szentperje.

silly 2008.08.19. 18:28:38

Ez már csak így van, sok-sok témához illő tapasztalatról tudnék beszámolni, pozitívról és negatívról egyaránt, sajna bármennyire is szeretnénk, az élet nem fekete-fehér...
Tanúlság? ...hm: minden szerb, ukrán, román és szlovák köcsög.

...de nem minden szerb ember, ukrán ember, román ember és szlovák ember az.

JI · http://jalso.com 2008.08.19. 18:42:01

termeszetesen nem olyan rossz a helyzet, mint azt a bevezotoben irod, viszont a borfejuek es a szimpatizansok azert batrabbak lettek mint amikor a magyarok is kormanyon voltak. Elomasztak mint eso utan a foldigilisztak. Az ember neha bele se gondol, hogy mennyire ott van az emberek tudatalattijaban a politikai hangulat. Egyesekben a nagyobb ovatossag, masokeban pedig a nagyobb harciassag. En magamon is azt veszem eszre mostanaban, hogy ha valahova eszakabbra indulok nem veszek fel magyar nyelvu polot, pedig meg soha senki nem szolt le sose emiatt...

Barrera 2008.08.19. 19:18:57

Miskolci lévén sűrűn találkozom a szlovákokkal. Itt a Metroban mind tudnak magyarul, a kassai OSC Optimájukban meg senki...De ez a legnagyobb probléma velük. Évente többször járunk autóversenyekre hozzájuk, a rendezők korrektek, a nézőkkel sem volt meg soha konfliktus, pedig ilyen helyen sok a már nem szomjas ember. Gyerekkorom óta járunk nyaralni a Michalovce melletti Sirava tóra, ott sem ért még semmi negatív dolog. Sőt, az átlag szlovák vendéglátó éppen úgy örül a fizetőképes magyar vendégnek, mint bármelyik más nemzetének.

Vérnűsző Barom 2008.08.19. 19:19:49

Gazduram! Rendesen feldobtad a labdát, ódákat és legendákat lehetne írni a témáról pró és kontra egyaránt, de silly mester rövid megfogalmazását nehéz lenne űberelni. Talán csak a felsorolt nációk számát bővíthetném...

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2008.08.19. 19:22:14

Szlovákok jó fejek. Na nem Nyitrán persze...

El kell menni a Szlovák-Paradicsomba, vagy a nyaranta Magyar szótól hangos Zdiarba. Magyar étlap, két-három kedves szó Magyarul, nevetséges árak, emberséges kiszolgálás.

Imádom. Pár fővárosi/balatoni vendéglátós szervezhetne tanulmányi túrát valamely szegényebb régióba - lenne mit tanulni.

Pajtás 2008.08.19. 19:27:40

Azért nem beszélnek Kassán sok helyen magyarul, mert azok már tótok. Akikkel a metroban találkozol, azok meg szlovákiai magyarok rozsnyó ill. tornalja környékiek.

myrtill 2008.08.19. 20:23:20

lekopogom, de 2 éve dolgozgatunk a párommal a szlovákoknál és csupa jó tapasztalatunk volt, pedig tudják, hogy magyarok vagyunk. én sok segítségről, normális hozzáállásról, támogatásról, közvetlenségről tudnék mesélni a barátodnak és a családjának.

istvn 2008.08.19. 20:23:54

Annyira szeretnek minket a szomszédok, hogy soha nem szoktam hozzájuk menni nyaralni. Sielni sem.

szobatars 2008.08.19. 20:24:52

istvn, nem erőszak a disznótor....-)

haborushos 2008.08.19. 20:32:10

"egészen benn a vad és sötét belső területen, a lengyel határ közelében"

ez tetszett :))))

lolkabolka 2008.08.19. 20:35:09

a 90-es években heti szinten jártam romániába (románrészek, bukarest, konstanca, stb;) és havonta jártam szlovákiába is.
szlovákiában üzlettársamnak betörték pozsonyban a szélvédőjét, kis faluban kiszúrták a gumiját, engem barátaim mindig eligazítottak, hogy melyik szlovák faluba ne menjek magyar rendszámmal..
románokkal soha az életben semmi gondom nem volt, nekem sem, haveroknak sem, üzletet is remekeket kötöttünk.
pedig az előítéletek akkoriban rosszabbak voltak románia viszonylatában.

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.08.19. 20:37:17

szobatars! Ez így, ebben a formában nem igaz. A disznó számára ugyancsak erőszak...

blu 2008.08.19. 21:08:47

Köszönjük meg a sok "baráti" népnek, hogy Magyarország 2/3-a eltünt. (1920 Trianon)

Z-man 2008.08.19. 21:10:34

Ha már egyszer post, akkor legyen helyes a tulajdonnevek ragzása is, a kutya fáját neki. Zakopanéba, Ivan Daskónak (és Sieg heil!-eznek)...

A sztrapacska viszont bármikor jöhet :) Még '90-ben ettünk a sátoraljaújhelyi restiben olyan sztrapacskát, hogy az valami fenomenális. Hahh, régi szép idők ^^

Kaa 2008.08.19. 21:17:44

Ezer helyen voltam már Szlovákiában sokszor, és soha, sehol nem voltak bunkók, illetve ha valaki volt is néha, az sem azért mert magyar voltam, hanem mert ott is vannak alapból bunkók, mint ahogy nálunk is. Ez az egész magyar - szlovák ügy egy mondvacsinált marhaság, és mindkét oldalon csak pár százalék frusztrált majom utálkozik.

Az sem igaz, hogy "nem hajlandóak magyarul beszélni, pedig tudnak". Aki tud, az beszél is, csak meg kell mondani neki normálisan, hogy nem tudsz szlovákul, és kérdezd meg, hogy magyarul, vagy angolul tud-e. Ha csak simán bemész valahová, és elkezdesz magyarul beszélni, akkor pont ő hiszi azt elsőre, hogy te ottani magyar vagy, és tudsz te szlovákul is. Ha megmondod normálisan, hogy "Dobry Den", és hogy nem tudsz szlovákul, akkor fog veled beszélni, ahogy és amennyire tud.

papilloma 2008.08.19. 21:20:51

Szerintem nekünk sem kell a határt átlépni, hogy sok türhő bunburnyák taplót keressünk, és ez igaz minden országra. Szerintem csak a politikusok kavarják a szart, a fent említetteknek pedig ettől büdös a szája. Normális ember nemzetségtől függetlenül tiszteli a másikat

papilloma 2008.08.19. 21:21:54

Ja, és a sztrapacska, vagy bánom is én, hogy ők hogy hívják a különböző változatait, kur**va finom!

Önjáró Talajgyalu 2008.08.19. 21:22:09

Nekem van egy szlovak szelsojobbos ismerosom, aki egyszer - sorozes kozben - kozolte, hogy minden magyar egy bunko kocsog, kiveve akiket ismer, mert azok tok jo fejek. Hat, inkabb nem vitatkoztunk vele. :)

tomcsi71 · http://tomcsi71 2008.08.19. 21:38:49

nem szeretem trianont... de se romániában (erdélyben, bánátban, partiumban és a regátban sem) se "szlovákiában" ("normális ember" szerint ilyen ország nem létezik) soha nem volt afférom civillel és hatósággal sem... az is igaz hogy szlovákul és románul is megtanultam az alapkifejezéseket (köszönsz, kérsz és megköszönöd)... vagyis pontosan úgy viselkedem turistaként náluk, mi9nt monbdjuk az angoloknál, vagy a franciáknál (na itt már voltak vérbunkókkal tapasztalataim "kelet-európaiként")...

blás.hun2010=murderer 2,3-atm thief 7 year (törölt 2008.08.19. 21:50:36

Sztrapacskát sima túróval(sima=tehén) szeretem,pirítva...hmmmm.....de jó pörkölt mellé is(disznó,marha,csirke mindegy),próbáljátok ki !:) egyébként nem nehéz csinálni...nem kell ahhoz szlovákiába utazni :) BAZ megyében sok háziasszony alap receptje.

prosimpozor · http://multimediajog.blogspot.com 2008.08.19. 22:04:41

Csak annyi a különbség, hogy a sztrapacskát a határ túloldalán bryndzové haluskynak hívják:)
sok jó komment érkezett, ezekhez alig van mit hozzátenni. Barátnőm félig magyar, félig szlovák, szerintem délen, ahol együtt él a két nép, mindenkinek a családjában van legalább egy mindkettőből, így aztán ott ez nem is zavar senkit. Az a közel 10%, aki Slotára szavazott, kábé soha életében nem látott magyart. Mindenki a saját háza táján söprögessen. Ennyi fasisztánk (a látensekkel együtt) nekünk is van.

Joe 2008.08.19. 22:38:12

Mocskos szlovákok nincsen hazátok!!!!!!!

Gatinho 2008.08.19. 23:08:17

Kaa!

Elmondtad a lényeget, teljes mértékben egyetértek.

nem értem 2008.08.19. 23:10:58

Blu! Biztos hogy eltunt? Nezd meg a terkepen, ott van az! Csak most nem Magyarorszaghoz tartozik. Es mi koze van ehhez a szlovak neninek a faluban? Kinek koszonjek meg mit?

Szerinted az olaszok meg mindig hisztiznek Aquincum miatt?

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.08.19. 23:13:15

De jó, lassan már mindenhol jobb lesz magyarnak lenni, akár lakosként, akár túristaként, mint itthon. Valahogy mindenhol emberségesebben bánnak velünk, mint saját hazánk saját honfitársai (?).

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.08.19. 23:14:30

...és a sztrapacskát soha nem szerettem igazán, bár borsodi vagyok, és anyukám gyakran csinált. Ízlés kérdése.

netudd 2008.08.19. 23:28:01

Én már csak azt várom, hogy a környező országokban is és itthon is Euro legyen a fizetőeszköz, onnan kezdve fütyülök a sok idióta politikusra. Isteni dolog, hogy nincs határ, nem kell bohóckodni a személyivel sem, ha gondolok egyet, akkor átmegyek bicajozni Szlovákiába, vagy csak meginni egy sört a "túloldalon". Szerintem egyébként Közép-Europa a világ lejobb helye.

execute 2008.08.19. 23:41:59

de jófejek a szlovákok! Már több ciklus óta magyarellenes idiótákat választanak meg. Szeptembertől minden iskolai tankönyvből száműzik a "Kassa", "Pozsony" stb helységneveket.

Amelyik libbant meg arról álmodozik, hogy a szépséges EU-ban már minden jobb, az vessen egy pillantást a szlovákok átalakított megyerendszerére. Észak-déli hosszúkás megyék, hogy a magyar és lengyel kisebbség ne tudja érvényesíteni akaratát. Jófejek ezek a tótok, na!

execute 2008.08.19. 23:57:58

papilloma 2008.08.19. 21:20:51
"Szerintem csak a politikusok kavarják a szart,.."

Szerintem meg ott is demokrácia van. Ha a szlovákoknak nem tetszene a "szarkeverés", akkor nem választanák meg a szarkeverőket már több ciklus óta. De a szlovák nép most olyan vezetést választott, ami képes volt egy diáklány vallomását meghamisítani. Előtte meg a Meciar... áhhhh.

papilloma 2008.08.20. 00:07:17

Kedves execute!

Részben osztom a véleményedet.

csipa 2008.08.20. 00:35:10

latom tobb a pozitiv velemeny, mint a negativ. most akkor egyel elorebb lehetne lepni es nem "leszlovakozni" a felvideki magyarokat

kabbe 2008.08.20. 00:36:47

pfúj mekkora egy szar tótimádó undorító liberális féreg vagy.
látszik hogy nem vagy magyar
remélem megtalállak és kiszögellek Lévába a főtérre ahonnan a magyarokat deportálták a világháború után

felőlem magyarázhatsz nagymuterról aki még tudott magyarul, de engem sosem tudsz meggyőzni
NEM NEM SOHA!

JJ 2008.08.20. 01:31:37

Vadássz a Nácikra máshol lágerszökevény fattyú!

Nna megkapta a szemét fasisztája... ;)

breki 2008.08.20. 01:50:17

Joe, akkor Te ne menj a nem létező országba, de ne is gondolj rá! Mi itt a határsávban békében élünk.
Halusky: bryndzával,
Sztrapacska: káposztával,
+ még tucatnyi autentikus változat. Egy északi szomszéd barát ideátról.

prwolf 2008.08.20. 04:28:37

Hát nem tudom, minket nem egy étteremben nem akartak kiszolgálni csak azért, mert magyarok vagyunk. Pedig tényleg nem volt rajtunk semmi különös, sőt, szlovákul köszöntünk és angolul folytattuk. Aztán ahogy elhangzott köztünk az első magyar szó, valahogy egyik kaja se volt éppen elkészíthető, ami az étlapon volt. Tényleg nem egy ilyen eset volt, legutóbb Léva/Levicében.
Persze ettől én sem gondolom úgy, hogy minden szlovák paraszt, de ezek mindenképpen azok voltak.

SLI 2008.08.20. 04:50:12

Az a baj, hogy a szlovákok meghamisitjak a történelmet. Azt mondják, hogy ök mindig ott voltak, és mi 896-ban megszálltuk öket, 1920-ig. ök most csak visszaszlovákositották magukat. Ez persze szemenszedett hazugság, de ott ezt tanitják. Amig ez ellen egy magyar politikai vezetö sem tiltakozik, nem lesz békesség a két nép között.
Nézzétek meg a www.slovakia.org honlapot. Gátlástalanul rajta van egy térkép az 1200-as évekböl, rajta Slovakia és Bratislava (!), amit csak az 1920-as években találtak ki (mármint a nevet)

Meg ilyeneket irnak, hogy a gyáva magyarok az 1500-as években törökök elöl a szlovákokhoz menekültek, akik még a királyt is befogadták Bratislavába (!). Cserébe mi magyarok meg jól ki akartuk irtani öket, és eröszakosan magyarositottuk öket (magyarization).

HAZUG OSTOBA TöRTéNELEMHAMISITO BANDA.

SLI 2008.08.20. 04:53:31

"The territory of the present-day Slovakia was progressively integrated, until the end of the 11th century, into the developing multinational Hungarian State where the Hungarian ethnic group was only a minority, which remained the case until its disappearance in 1918. Until 1106, Slovakia kept a special status in the principality - Tertiapars Regni - Nitra, being the capital. The first successor to the throne and the future Sovereign of the Hungarian throne always ruled with much independence from the Central Power. He even had the right to mint his own coins."
Hogyan lehet ezt eltürni? és ezt tanitják a gyerekeknek...

SLI 2008.08.20. 04:55:40

1106-ban Szlovákiáról beszélnek. Az ilyet mind bezáratnám egy diliházba. Nemhiába mondja a közmondás: "engedd be a tótot, kiver a házadból"

NEM NEM SOHA

pamutkígyó 2008.08.20. 06:59:44

én a szolvák határ mentén nőttem fel, tehát bőven van tapasztalatom, az tény, hogy úgy nem utálja senki sem a magyarokat, mint a tót! csak magyarul megszólaltunk nem szolgálatk ki, de ez volt a legkedvesebb szokásuk, ennél már csak dúrvábbak jöttek. a kurva magyarszki az első tőmondat, amit megtanulnak gyerekkorukban...ezt csak az tudja elképzelni, hogy mennyire utálnak minket, akik ebben éltek...és ami a legmegdöbbentőbb, hogy ez nem hogy jobb lenne, ez egyre rosszabb!
valóban a történelem hamisításban élen járnak, de vajon tudnak mondani egy szlovák királyt?

doors (törölt) 2008.08.20. 07:05:06

Joe! Az előző ciklusban pont, hogy a magyar párt is benne volt a koalícióban. A jelenlegiben nincs, de ha írsz valamit, előtte nézz utána.

efhábé 2008.08.20. 08:42:08

SLI, az angol szöveg teljesen rendben van. Felvidéki szlávok által lakott területet mégis hogyan kéne nevezniük, ha nem Szlovákiának, hogy egyértelmű legyen az olvasó számára, a Magyar Királyság melyik területéről beszélnek pontosan?
Az, hogy a magyarság soha nem alkotott többséget, az is igaz. Nem véletlen, hogy annyira erős volt az asszimilációs nyomás a zsidókon és hogy a XIX. sz. második felében, a XX. sz. elején teljesen elmagyarosodtak. Csak velük együtt tudta a magyarság biztosítani a relatív többséget.
Azon meg, hogy a többi dologban a szlovákok dicső történelmet hamisítanak maguknak, csak mosolyogni szabad, idegeskedni nem. Nekünk van több mint 1000 év sírós-nevetős történelmünk, hol dicső, hol kevésbé dicső, de a miénk (többé-kevésbé). Ugyanezt a velünk együtt élő és velünk együtt síró-nevető kisebbségek nem mondhatják el magukról, az a történelem nem az övék, hanem a magyar királyságé. Hát persze, hogy hamisítanak maguknak egyet. Nézzük ezt jóindulatú mosollyal, majd 1000 év múlva nekik is lesz rendes történelmük, nem kell majd hamisítani maguknak. Addig meg hagyjuk őket hamisítani és együk a jóféle sztrapacskájukat és kolbászukat.

zpequino 2008.08.20. 08:54:10

Szerintem meg ez a blogbejegyzes ugy baromsag ahogy van. Persze hogy normalisak veled, fizetsz erte, garantalom neked hogy ez a vilag legtobb orszagaban igy lesz, hiszen ez az erdekuk, ebbol elnek. Ebbol nem sok kovetkeztetest lehet levonni...A helyzet az, hogy a problema nem olyan sulyos hogy rogton szajbavernek meg kiszurjak a gumidat ha magyar vagy, de ettol meg a magyarellenesseg letezo problema szlovakeknal.

efhábé 2008.08.20. 08:59:13

zpequino, miért? A szlovákellenesség nem létező probléma nálunk? Elég csak az itt megírt hsz-ek között bogarászni :)

prosimpozor · http://multimediajog.blogspot.com 2008.08.20. 09:26:28

Kit érdekel, hogy kik voltak itt ezer éve? Ettől nem lesz jobb, vagy rosszabb senkinek. Az viszont tény, hogy az az önfejű, önző magyar politika, amely a XIX. században leszarta az ország mintegy felét kitevő kisebbségeket (emlékezzünk, milyen könnyen ellenünk tudták a Habsburgok fordítani őket 1849-ben, és hogy egyedül a horvátok tudtak kicsikarni egy önálló kiegyezést velünk 1868-ban), nagyban hozzájárult ahhoz, hogy északi és keleti szomszédaink később "barátságosan" bánjanak velünk. Erről a "nem nem soha" stílusú hozzászólók mindig megfeledkeznek.
A történelemhamisításról annyit, hogy nálunk is laknak olyan elmeháborodottak, akik azt gondolják, hogy a magyarok a szanszkritokkal meg a sumerokkal rokonok, Jézus magyar volt, valamint a Római Birodalmat megdöntő Attila is magyarul beszélt.

Blogger Géza 2008.08.20. 09:29:21

efhábé: Nem igaz, a becslések szerint Mátyás idején kb 80%_ban magyarok által lakott volt Magyarország, csak a török népességpuszító harcai után kerültünk kissebbségbe.

Blogger Géza 2008.08.20. 09:44:17

SLI: az mondjuk érdekelne, hogy szerinted a szlovákok ősei hol a fenében voltak a honfoglalás előtt, ha nem itt (értsd: Kárpát-medence), és vajon kik éltek akkor a mai Szlovákia területén?

hhh. 2008.08.20. 10:21:38

én voltam néhányszor Szlovákiában. Utoljára egy magyar rendszámú 120-as Skodával, valamikor 2000 körül. syelni voltunk egy nagyobb tárasaággal hosszú hétvégére.
vasránap indulnánk vissza: a parkoló üres, és nem találom a kocsit.
észrevettem egy nagyobb hókupacot az egyik sarokban, kb 30 méterre, közelebb mentem, és láttam: a Skoda ott van alatta.
Kb 3 óráig ástuk ki. Alul felül hó volt, elég nehezen ment. Visszapillantók letörve, ablaktörlőlapátok hiányoztak.
Így persze csak késő este tudtunk indulni, havazott, ablaktörlő nélkül elég szar volt.
A többiek egy busszal jöttek. A sofőr naponta többszört ellenőrizte a buszt, amít még így is leköpdöstek.
Többször nem mentünk.

Repülő Majom · http://www.kutyushop.hu 2008.08.20. 11:48:37

Egy gyűlölködésnek kell hogy legyen valami oka, csak úgy magától nem fogja azt mondani a tót hogy kurva madarszki. Ez a mostani politika csak felerősíti (erről viszont Brüsszelt is meg kéne kérdezni, mi szól hozzá), de az igazi gond valahol a mélyben gyökerezik (és nem biztos, hogy a megváltoztatott történelem körül). Szerintem jó lenne leülni és beszélgetni velük: kedves tótok, áruljátok már el, miért utáljátok a magyarokat. Oszt lenne egy kis párbeszéd, szépen elmondanák, mi is elmondanánk, oszt hátha (persze a történelmet elő lehet húzni végső aduként, amit ők úgy tanultak, mi meg így, ebből inkább verekedés lenne). Vagy naív vagyok?

execute 2008.08.21. 00:16:38

efhábé 2008.08.20. 08:59:13
"zpequino, miért? A szlovákellenesség nem létező probléma nálunk? Elég csak az itt megírt hsz-ek között bogarászni"


FHB! Egy fórumot hozol párhuzamba a tetlegességgel és a kormányuk által meghozott törvényekkel? Gyerekes. Amúgy kíváncsi lennék, hogy itt hány szlovákot nem szolgáltak ki valaha... Ha ilyen előfordult volna egyszer is, Fico vagy Meciar már telisírta volna a világot. Ehhez képest eddig egy "ügyük" volt. (a pilisszentkereszti szlovák művház)

A SZLOVÁKOK (és a hazai libbantak) ÁLLANDÓAN AZZAL JÖNNEK, hogy a magyarutálat oka az akkori kisebbségek elnyomása. Ehhez képest megkérdezném, hogy MI miért nem gyűlöljük az osztrákokat? Vagy miért nem szúrjuk ki az oroszok-románok-törökök autójának kerekét? A válasz egyszerű: nekünk nincs szégyenkezni valónk, mert megküzdöttünk az elnyomókkal, így bármikor odaállunk eléjük Ez gerinctelen népség viszont ajándékba kapta az országát.

execute 2008.08.21. 00:21:42

prosimpozor · sunkutya.freeblog.hu 2008.08.20. 09:26:28

Az előző hsz-em félig neked is szólt.

írod: "A történelemhamisításról annyit, hogy nálunk is laknak olyan elmeháborodottak, akik azt gondolják, hogy a magyarok a szanszkritokkal meg a sumerokkal rokonok, Jézus magyar volt, ..."


??? Te egy pár idiótával akarsz párhuzamot demonstrálni a szlovákok hivatalos történelemoktatásával? Miért nem írod azt, hogy nem gond ha a szlovák hatóság üldözi a magyarokat, hisz pesten az egyik kocsmában is lepofozott egy szlovák focidrukkert egy részeg fradista. Nemtom érzed-e a párhuzamod bugyutaságát...

prosimpozor · http://multimediajog.blogspot.com 2008.08.21. 02:05:21

Szokták mondani, hogy amelyik nemzet nem ismeri eléggé a múltját, annak jövője sem lehet. Viszont szvsz aki meg túl sokat foglalkozik a múltjával, az egyszerűen beleragad. Nekünk 88 év alatt nem sikerült még kiheverni Trianont, pedig itt van Schengen, megszűntek az államhatárok, de mi még mindig ezzel foglalkozunk.
Senki nem vonja kétségbe, hogy jól kitoltak velünk annak idején. Az is világos, hogy egyszerűen gáz, amiket Slota művel. De ettől még nem lesz minden szlovák automatikusan emberevő.
Execute, miért írod, hogy "nekünk nincs szégyenkezni valónk, mert megküzdöttünk az elnyomókkal"? Te személyesen ott voltál és harcoltál? Na ugye, nem. Akkor meg miért érzed magad feljogosítva, hogy ítéletet mondj Közép-Európa népei felett. Az a helyzet, hogy az egykori Monarchia vidéke tele van elfojtott komplexusokkal. Amikor az OMV fel akarja vásárolni a MOL-t, vagy Szentgotthárd mellé szemétégetőt építenek, vagy telemocskolja a Rábát a feldbachi bőrgyár, akkor is zsigerből mindenki labancozni kezd. Miért? Mert mindenki tanult eleget a Habsburgokról, Metternichről, Haynauról, Thökölyről, és ha nem is volt a kedvence a történelem, annyi azért megmaradt, hogy ezek az indulatok előjöjjenek, ha kell. Egy-egy probléma sokkal összetettebb annál, minthogy egy átlag ember megítélhesse, ezért kézenfekvő, kényelmes megoldás az előítéletekhez nyúlni. Így tesznek azok a szlovákok is, akik az előző hozzászólások szerint nem szolgálnak ki magyarokat, meg letörik a magyar autók visszapillantóit, stb. Én csak arra akarom felhívni a figyelmet, hogy az előítéletes gondolkodás semelyik oldalon nem visz előre. Szerencsére vannak azért biztató jelek, ha már a történelemnél tartunk, mint pl. a közös történelemkönyv:

execute 2008.08.21. 14:09:58

A szlovákok kapcsán nem előítéleteink vannak, hanem szomorú tapasztalatok.

"Te személyesen ott voltál és harcoltál? Na ugye, nem."

Nem is arról beszéltem, hogy mit érezhet a szabadságáért harcoló (és elbukó) generáció, hanem arról, hogy a kisebbrendűségi komplexusos tótok miért ugatnak mint a kistestű pincsikutyák.

SLacc 2008.08.21. 15:18:17

Én már több 10 éve járok Szlovákiába (előtte Csehszlovákia, de főleg a szlovák részre) és Romániába is, és semmi gondom nem volt soha. A pénzem jó, viszem, költöm, megdolgoztam érte, nekik meg kell.
Van szlovák ősöm is, nem szégyellem. Sőt, van román is. Kimondottan magyarról nem tudok, de biztosan van az is. Ebben az olvasztótégelyben nem csodálom.
Gyűlölködni meg kár. Az összes félnek. Bár ismerek olyat (sajnos rokon), akinek lételeme a gyűlölet. Rajta nem lehet már segíteni.
A történelemhamisításról: azt a honfoglalás dolgot igazából ki írta le és hány száz évvel az esemény után? Gyűlölködjetek, belepusztultok, hátha utána lehet majd nyugton lenni és élni.
Sőt, tessék ezt is megnézni, és eztán lebérencezhettek:
w.blog.hu/2007/07/04/nagy_magyarorszag_nem_orszag

execute 2008.08.21. 20:25:54

friss index hír: index.hu/politika/kulfold/skhun4511/

Hungarofóbok a szlovák tinik

* MTI - ugyelet@mail.index..hu

| 2008. augusztus 21., csütörtök 17:39

Közel ezer tizenéves diákot kérdeztek Szlovákiában a kisebbségekkel kapcsolatos érzelmeikről. A magyarokat utálják a legjobban.

Vérnűsző Barom 2008.08.21. 20:47:27

Hm. Épp be akartam rakni a linket...

Execute elvégezte helyettem.

Vérnűsző Barom 2008.08.21. 21:07:56

Hm-hm. Most végignyalva a kommenteket ismeg kiderült silly igaza és a posztszerző rácsodálkozása a világra.
Talált EGY szlovákot (ugyan vastagon magyar származású, de mindegy), aki nem utálja a magyarokat.
Ilyen is akad. Mint a szemlétszedő néne, a nemlopó cigány, vagy a kivételesen munkáját végző biztonsági ember.
Ahhoz meg, hogy összeálljon valamennyire egy kusza tömeg nemzetté, országgá, létrehozzon valami olyan államalkulatot, amit aztán a haza szóval írhat le, sajna ellenségképre van szükség. Valamire, ami ellen lehet összekendácsolni egy frissiben létrhozott országot. Magától ugyanis nem megy.

Fentebb írta valaki, hogy mi a fenének nevezzék a szlávok által lakott Felvidéket, ha nem Szlovákiának. Lenne rá több tippem, és neve is van volt, több is, és ezek egyike sem a szlovák volt.

A tóttal még ki lehetne egyezni, ők voltak azok az elszlávosodott germán néptöredékek, akiknek a taut nevéből lett a magyar tót népnév.
Lehetne emlegetni mindenféle egyéb, ezekkel semmi kapcsolatban nem álló szláv népecskét, akik ugyan közelebb álltak a lengyelhez, mint a mai szlovákhoz, de akkor meg kéne említeni a ruszin/rutén társulatot is, akik persze szintén nem (voltak) szlovákok. Most már azok ők is...

Emlegethetjök a nagy morva királyt, Szvatoplukot, aki ugyan morva volt és nem szlovák, lévén olyan akkor még nem létezett, meg az egykori husziták áthúzódó csapatait is, akik inkább csehek voltak, meg lengyelek, de ha már oda kerültek, ahova, utólag lehet őket szlováknak hívni, hisz a mai térkép szerint ott éltek, valamiféle szláv nyelven beszéltek, utólag igazolva tehát azok.

Lehetne emlegetni a Két Kossuthot (valami kecskeféle jelentésű felvidéki szláv szó), akik egyike itt lett naggyá, fajmagyarként, míg unokatesója ott vértótként.

Tény, hogy el lett ez kúrva rendesen, leginkább valóban a török miatt, nemzetiségeket rutinosan később a megosztó osztrák politika, és a magyarokat jellemző beleszarás miatt.

De azt nem állíthatjuk semmilyen formában, hogy ha találunk egy-két-egynehány szlovákot, akiknek nincs baja a magyarokkal, akkor ez a jellemző az ország egészére, politikai vezetésére, általános hangulatára.

Hivatalból utálniuk KELL minket, mert különben az országuk létjogosultsága kérdőjeleződik meg.

SLI 2008.08.21. 23:46:05

"Hivatalból utálniuk KELL minket, mert különben az országuk létjogosultsága kérdőjeleződik meg"

Ott a pont! Ez a válasz tökéletes.
Egyébként: az osztrák, meg a török külön külön is többet ártott nekünk, mint mi a szlovákoknak, ill. tótoknak.
Az elnyomásról meg annyit: pl. az osztrák-magyar koronán ( fizetőeszközön) rajta volt minden hazai kesebbség nyelvén az összeg.

hu.wikipedia.org/wiki/K%C3%A9p:AHK_100_1912_obverse.jpg

És ez csak egy példa arra, hogy annyira nem voltak elnyomva, meg arra kényszerítve biztosan nem, hogy csak magyarul beszéljenek. Ha igy lenne miért irtuk volna rá a nyelvükön is az összeget?

Szlovákiában, Romániában stb. mikor láttál a fizetöeszközön magyar feliratot? (Érdekesség képpen ezen sem találtam magyarul, hogy száz korona, de lehet hogy a hátoldalán van.)

prosimpozor · http://multimediajog.blogspot.com 2008.08.22. 11:42:19

Kossuth példája is mutatja, hogy mindig azoknak fontos a nacionalizmus, akik erőltetett módon tartozni akarnak valahová.
Az a vicces, hogy itt Közép-Európában, miközben mindenkinek a felmenői között ott van a fél Monarchia, képesek az emberek arról vitatkozni, hogy ki a nagyobb magyar, szlovák, román, szerb, stb.

"a kisebbrendűségi komplexusos tótok miért ugatnak mint a kistestű pincsikutyák"

Kisebbrendűségi komplexusunk nekünk is van, máskülönben nem lenne minden második kocsi hátulján Trianon matrica.
Egyébként meg hozzáállás kérdése az egész. Ha úgy mész Szlovákiába, hogy na vaze, itt vagyok, kistetű pincsikutya tótok, lássuk kiszolgáltok-e, akkor lesz ilyen tapasztalatod. Nekem még sosem volt rossz élményem, pedig havonta többször járok Pozsonyba.

Atolla 2008.08.23. 10:05:31

Nos a Szlovákok viselkedéséhez érdemben nem tudok hozzászólni.Csak annyit hogy anyai ágon bennem tót vér van mégsem kellett ezt sosem szégyelnem. Én Makón élek itt Románok vannak.Péntekenként jönnek a tecsóba meg a lidlibe bevásárolni kicsit idegesítőek de nem gáz. Nincs gond velük bár régebben talán erőszakokosabbak voltak voltak.Viszont akkor még vették a fáradságot fogy pár szót kinyögjenek magyarul:D Amikor náluk is megtörtént a NAGY RENDSZERVÁLTÁS csapatostul jöttek át a Maroson és Magyarcsanádon,ott lakott a mamám, az utcasarkon ültek napszámra várva, könyörögve. Nem úgy néztek ki mint akik piszokul örülnek, hogy megkapták Magyarország egy részét. Fent említettem, hogy a helyzet mennyire megváltozott Románia fejlődik, a párom aki nemrég járt kint tátott szájjal bámulta a többemeletes magánházakat, a kedves embereket. Viszont valami marad: Egy jó nőt se látott na talán egyet.. :D
Nem evezek a politika vizére csak a saját benyomásaimat írom le mint határmenti városlakó!

Atolla

SLacc 2008.08.24. 20:06:26

Hű, de jó fejek vannak itt! Hát itthon nincs rendben a dolog, vegyünk elő a szlovákokat, erdélyi magyarokat románostul, délvidéki szerbeket....
Tökjó.

Atolla 2008.08.25. 11:46:35

Idegesítőek, nem ismerik pl az indexet kanyarodás közben ez mondjuk alapdolog náluk:D Románoknál. Viszont nem szabad összetéveszteni az idegesítést az utálattal gyűlölettel. Idegesít a szomszéd néni is minden szombadon mikor műsort ad, mert éppen megharagudott valakire , aztán a kedves lánya aki mellette lakik, bömbölteti a mulatóst és zeng az egész utca. De attól még nem gyűlölöm őket. Ők így élnek, hangosan!:D Utolsóként pedik szerintem kinőttem ebből a "jófej" szövegből, mint ahogy sokan mások is itt mindenkinek joga van kedvelni, illetve nem kedvelni azt a népcsoportot akik között ,mellett, környezetében, lakik, utazik, dolgozik, stb... kommentemet visszaolvasva nem egyszer de többször is talán magyarázom a bizonyítványom.

Gyermek és ifjúkori tapasztalataimat írtam le, nem hazudtam csak azt írtam amit láttam már bocs!

Csak még annyit, lehet, hogy már írtam de most újra aktuális, Makónak azon részében lakom ahol igen nagy számú a kissebbség de még sosem bántottak.Mindig is azt vallottam és mondtam, nekem mindegy ki milyen származású, vallású, vagy szexuális hovatartozású amíg a családomat nem bántátják nekem mindegy ki kicsoda miféle.

Erőszakosak a románok?Símán elémállnak a lidliben 3megrakott kosárral kosárral? Nem indexelnek? Ez legyen a legkevesebb.Amúgy meg a magyar is megteszi aki atz hiszi neki mindent lehet. Más dolog sokkal fontosabb. Ilyen butaságon nem idegelem magam mert butaság semmi más. A szlovák kölkök a magyarok szidását tanulják meg először? Kérem ez a kedves édesapjuk meg édesanyjuk zseniális nevelését dícséri!
Biztos hogy a Saját gyermekemnekNEM az lesz az első mondata: Szőröstalpú Olájok!!! Hanem inkább az hogy :ANYA!!!!

Atolla 2008.08.25. 11:50:46

bocs a helyesírási hibákért nem ígérhetem hogy mégegyszer ném fordul elő:D

Atollácsocskácska:DDDDDD

Kitalátor (másként) gondolkodó · http://kitalator.blog.hu 2008.08.25. 13:30:56

naczivadasz.blogspot.com/

Ez az igazi! A fentebbi csak antifaszista.

A tót/oláh/rác/horvát/muszka/ukrán/sváb/cigány/stb[ ;—)] nácikat meg meg kell kérni, hogy engedjék ki magukból a magyar vért!

Atolla 2008.08.25. 19:06:27

talán nem is kell olyan messze menni a történememben...most olvastam a wikipedia-t mindenkinek csak ajánlani tudom. Az oldal a tömeges szlovák- magyar kölcsönös deportálások szól mindkét félből több mint 60 ezer embert szakítottak el a családjától. Magyarokat elszlovákosítani, szlovákokat elmagyarosítani akartak. Magyarcsanád most nemzetiségi falu 4 templommal, magyarul beszélnek, de mindenki tudja honnan jött.

FikuszKukisz 2008.09.07. 13:51:15

execute:

"Közel ezer tizenéves diákot kérdeztek Szlovákiában a kisebbségekkel kapcsolatos érzelmeikről. A magyarokat utálják a legjobban."

Talán mert ez a divat? Nem viccelek, időnként divat fajgyűlölőnek lenni. Nem is kell messzire tekintgetni, rögtön itt vagyunk mi, azin belül is a 12-18 éves korosztály, akik vasárnapi ebédkor szépen hallgatják apucit vagy a nagymamát akik elmagyarázzák, hogy a cigányok túl akarnak szaporodni minket, meg a zsidók választásokkor csoportosan jönnek, magánrepülőkön, és megvásárolják Magyarországot, hogy Hegyeshalomnál direkt verték le a "Hegye" világító betűket, meg az összes többi szemenszedett marhaságot, amit egyszerűbb elhinni, mint azt, hogy a funcionális analfabetizmusba fojtódik az ország fiatalsága, hogy lassan mi vagyunk a leglassabban fejlődők egész káeurópában, hogy nálunk fogják utoljára bevezetni az eurót, egyszóval: egyszerűbb másra fogni a mi hibáinkat. Ott ugyanez van, csak ott cigányok és zsidók híján a magyarokat lehet utálni. Mi mást? Cseh, lengyel, ukrán: testvér. Osztrákia pedig már Nyugatajrópa. Maradt a magyar. A divatot követni kell...