Orkhoz méltatlanul viselkedett a BKV-ellenőr

Telepi János ,15:55

Orkok, trollok, rablók, tolvajok, garázdák és súlyos testi sértők. Mindenekelőtt emberi tulajdonságok nélkül, állati szinten vergődő ösztönlények. Ők a BKV ellenőrök - vagy biztonsági szolgálat, vagy mit tudom én, kék az egyenruhájuk, van amelyiken ott a karszalag, van amelyiken nincs. Annyi gyűlölet árad feléjük nap mint nap, hogy ha én jogvédő lennék, simán elgondolkodnék ellenőrügyi munkacsoport létrehozásán. Ha meg már létrejött a munkacsoport, olyan eseteket gyűjtögetnék, mint amit tegnap láttam a Gyöngyösi utcai metrómegállónál.

Munkából hazafelé mentem, a bejáratnál velem együtt megjelent egy fiatal anyuka, oldalán egy darab nagymamával, a hátán egy darab babával, egy másikkal pedig a kocsiban, amit tolt. A környéken lakhat, mert meglátva a bejáratnál álldogáló BKV-alkalmazottakat, kiszakadt belőle a sóhaj, hogy azon a helyen nem is szoktak ellenőrizni.Majd engedelmesen elkezdte keresgélni az oldalán fityegő táskában a bérletet.

Ekkor az egyik BKV-s (aki szegény valóban elég lehangolóan nézett ki, kannásborbarázdák az arcon, nikotinsárga bajusz, vizenyős tekintet és bizonytalan járás jellemezte) odalépett hozzá, és kedvesen próbált megszólalni.

A durva az, hogy sikerült is neki. Jó, a hangja olyan volt, mintha egy kikötött kuvasz rozsdás lánca csörrent volna meg a torkában, de az anyuka arcán megenyhültek a barázdák, mikor meghallotta a "jöjjenek, jöjjenek" felszólítást.

Az ellenőr rendes volt.

Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy miután kiálltak a huzatból, anyuka megkereste a bérletét, odaadta nagymamának, aki készséggel visszavitte utólagos bemutatásra. Igen, valóban, bármilyen hihetetlen, mindenki tök normálisan tudott viselkedni egy metróalagútban. Én is ritkán látok ilyet.

A bejegyzés trackback címe:

https://szimpatikus.blog.hu/api/trackback/id/tr891057971

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MP 2009.04.10. 18:53:47

Sok ilyen kellene. Az meg hogy hogy néz ki nem érdekes. Legyen normális s akkor marslakó is lehet.

Gepember · http://blog.gepember.com 2009.04.10. 18:54:29

Szóval az a rendes ellenőr, aki nem végzi rendesen a munkáját, nem kéri el a bérletet.

Pistike_ 2009.04.10. 18:58:23

"oldalán egy darab nagymamával, a hátán egy darab babával"

Gratulálok !

kakamatyko 2009.04.10. 19:12:35

Miert is ez a kivetel?
Azt hittem az atrocitasok a kivetelek, hetente egy az ujsagban.
Naponta jarok BKV-val (amugy sikeres ember vagyok csak utalok vezetni) HEVvel, villamossal, metroval. Soha semmi problemam az ellenorokkel: berlet villant, egyszavas udvozeles (nem tehetek rola, videki vagyok), megkoszoni, mindez kb 2 masodperc. Van egy sultparaszt HEV ellenor, az bunko hangsullyal koszoni meg.

Amiota rajzanak a turistak, minden delutan utbaigazitok egy adagot (beszelek sokfele arabusul) amint epp fennakadnak a sorfalon, es ezt az ellenorok kulon megkoszonik.

Liberté__73 2009.04.10. 19:16:49

@Pistike_:
miért? mi a nagymama és a baba mértékegysége?
kilogramm? métermázsa? kubikméter? angström?

Pistike_ 2009.04.10. 19:18:33

@Liberté__73: gratulálok neked is. Te sem jártál iskolába, mi ?

ébrenjáró 2009.04.10. 19:27:37

Nekem se volt soha semmi bajom az ellenőrökkel. Volt, hogy otthon felejtettem a bérletemet és megbüntettek, de nem tudom miért kell ezen kiakadni.

Gábor2000 2009.04.10. 19:27:40

Mi a csodát lehet még itt is kötözködni ?
Nem hinném, hogy stilisztikailag kellene a leírtakat szemlélni.
Valakinek tetszett amit tapasztalt.
Miért ne örülhetnénk neki mi is ?

Somebody 2009.04.10. 19:29:43

@Pistike_: neked meg mi a f.sz a bajod?

Liberté__73 2009.04.10. 19:32:41

@Pistike_:
hát nem sokat.
összevissza alig 8+4+5+4+3=24 évet

... de látom, te ellenben sikerrel elvégezted a 'Ho-Shi-Min Gratulálóképző Szakközepet' valamint levelezőn az 'Anonim kötözködés agyatlanul - 1.' c. tanfolyamot.

laserjet 2009.04.10. 19:38:28

@kakamatyko

Látom "álnickes" ellenőrök is postolnak ide. Hardcore BKV felhasználó vagyok, naponta látok ork atrocitásokat.
Ebben az élharcosak a "diszkrét" !!!!! szekuriti orkjai a fő matadorok.
Utasvegzálás, káromkodás, kiabálás, fizikai erőszak:ezektől semmi nem áll távol.

Kellemes húsvéti ünnepeket!

C10H12O6 2009.04.10. 19:47:03

Mert ugye le kellett cserélni jó drágán anno a Főpolgármester Úrnak a beléptető rendszert.

Merthogy milyen elavult és terrorisztikus, és nem liberális trendi.

Aha. Meg kurva jól jött zsebbe a pénz.

A világon mindenhol beléptetőkapuk vannak.
NY, Tokió, Párizs, London

Mindenhol őrök, hogy ha gond van a jegykezeléssel, akkor jönnek és segítenek.

Az, hogy egyenruhás, rosszul öltözött, börtönőrök várnak a bejáratnál és kényszerítenek a bérleted bemutatására, ááááá azzal minden rendben van.

stevejobs · http://appleblog.blog.hu/ 2009.04.10. 19:56:47

@Pistike_: én sem értem, mi a problémád, először azt hittem, neked is tetszett a vicces megfogalmazás.

cadix · http://www.blog.hu 2009.04.10. 20:05:04

@Gepember: apafej, ha neked ebből ez jött le, akkor veled van a baj. A lényeg itt az, hogy a sokak által negativan kezelt bkv-sok felmérték, hogy valszeg van bérlete a családnak, csak ez most ott és akkor körülményes lett volna és tovább engedte őket anélkül, hogy megnehezítette volna az anyuka életét. Ez egy szimpatikus dolog. Ennyi.

cadix · http://www.blog.hu 2009.04.10. 20:05:38

@Gepember: apafej, ha neked ebből ez jött le, akkor veled van a baj. A lényeg itt az, hogy a sokak által negativan kezelt bkv-sok felmérték, hogy valszeg van bérlete a családnak, csak ez most ott és akkor körülményes lett volna és tovább engedte őket anélkül, hogy megnehezítette volna az anyuka életét. Ez egy szimpatikus dolog. Ennyi.

Kapitány_1 2009.04.10. 20:19:32

Hagyjátok pistikét, megvan a maga baja - ő is BKV ellenőr.)

Liberté__73 2009.04.10. 20:30:15

" Cpt01 2009.04.10. 20:19:32
Hagyjátok pistikét, megvan a maga baja - ő is BKV ellenőr.)"

... akart lenni, de nem volt hozzá elég iskolája

bécsi pszicho · http://www.flickr.com/photos/haazee 2009.04.10. 20:50:12

Hamár emberség: megérne egy posztot itt vagy a bkv figyelőn napjaink nyuggerező "ifjoncainak" viselkedése is. :(

Ma történt: buszon ültem, körülöttem álldogáltak páran, ellenben a hátsó ajtó és az ajtó melletti két ülés közti terület üres. Üléseken két echte magyar fazon üldögélt. Egyik úgy huszonix éves lehetett, a másik picivel tán túl is a harmincon (szóval egyik sem az a lázadó kamasz, aki "csakazértse"). SZTK-nál felszáll egy bácsi bevásárló kocsival, bottal(!). Mint később kiderült, a két köcsög meg se moccant. Mivel mögöttem voltak, kb. két megálló után vettem észre, hogy a korábbi csörömpölés forrása a bácsi elejtett botja volt és szerencsétlen még mindig ott álldogál az ajtóban. Akkor szóltam a mögöttem állóknak, hogy hívják oda az öreget, hogy le tudjon ülni... (természetesen, ha csak felállok, hogy én hívjam oda, mire megfordulok, már foglalt a hely)
'sztán mindenki gondoljon, amit csak akar.

Kalapból nyúl 2009.04.10. 21:10:41

a kőbánya kispesti bkv pénztáros nő tudott angolul és úgy magyarázta el egy külföldinek, hogy mit csináljon.
Meglepő volt. A végén azért én is segítettem, hogy hova mit írjon.

Horatio 2009.04.10. 21:31:36

Amikor bejött a vonat az állomásra, az ellenőrök mindenkinek intettek, hogy menjünk csak, bérlet felmutatás nélkül (Gyöngyösi u.).
Nagy pakkot vittem két kézzel, az ellenőr beengedett a metróhoz, bérlet felmutatás nélkül (Határ u.).
A legtöbb ellenőr egész normális bír lenni, csak ezen nem lehet hőbörögni. Bár egyeseknek ezen is sikerül. Nekik javaslom, próbálják egy kicsit csiszolni a személyiségüket!

victor vacendak 2009.04.10. 22:31:33

@Liberté__73: mindenki pistikének szöletik, csak tovább tanul? :-D

hotten totta 2009.04.10. 22:32:13

@kakamatyko:
"amugy sikeres ember vagyok csak utalok vezetni"
ha tényleg fizetet BKV blogget vgy,akkor nem is olyan rossz ez a teljesítmény

kakamatyko 2009.04.10. 22:42:36

Ja, BKV biztos bugmenottal postolna onimazsjavitasi celzattal, es nem erdekelne hogy epp a "lofaszjanko" nick mukodik :-)

Gery.Greyhound · http://greyhound.blog.hu 2009.04.10. 22:48:29

@kakamatyko: "amugy sikeres ember vagyok csak utalok vezetni"

Csak a frusztrált szerencsétlen idióták mondják hogy a sikeres emberek a dugóban kínlódnak, nem lesz attól senki kevésbé sikeres hogy metróval jár :)

Egyébként én is mindennap járok metróval, mindennap minimum kétszer találkozom ellenőrrel, de van hogy 3-4 darabbal is sikerül összefutnom, másfél év alatt egyszer sem ért semmiféle attrocitás. Lehet hogy azért, mert van bérletem? :))

Liberté__73 2009.04.10. 23:15:01

@Gery Greyhound >:

külön elismerésben részesítelek, régóta először sikerült valakinek kommentben/posztban végre két t-vel írnia az attrocitást

ha pistike lennék, gratulálnék is :)

zebrina 2009.04.10. 23:35:40

Én is tudok egy hasonlót. Jópár évvel ezelőtt történt, amikor még lent, a mozgólépcső aljában ácsorogtak az ellenőrök. Nagy bevásárló szatyrokkal terhelten értem le a metróállomásra, magamban szentségeltem, hogy elő kell kaparnom a bérletet, ami valahova el volt ásva. Azért engedelmesen elkezdtem kutatni, de szóltak, hogy menjek tovább, ne keresgéljek. Nagyon megkönnyebbültem, hát még amikor később eszembe jutott, hogy nincs is nálam a bérlet, mert aznap más táskával indultam útnak és elfelejtettem átrakni. :)

kiscsillag001 2009.08.27. 18:46:08

Pont ma gondoltam arra, hogy szerintem sok rendes BKV ellenőr van. De komolyan. Legalábbis én szinte csak pozitív példákkal találkozom - főleg a kisföldalattin. Persze kell a hozzáállás is, én pl. sokszor rájuk mosolygok de legalábbis embernek nézem őket. A Mexikói útnál reggelente nagyon sokszor a bérlet felmutatása után még egy köszönömöt, és további szép napot-ot is kapok:)És nem csak én. Ezt egyébként egy középkorú, bajszos úriember szokta nekem mondani mosolyogva. Ma meg a Vörösmarty térnél kaptam a köszönöm mellé egy "jó utat" felkiáltást is. Tudom h apróság, de nekem jól esik, és ezek teszik élhetővé ezt a várost. A bloghoz meg gratulálok, végre egy oldal ahol nem csak a folyamatos sirámokat olvasni, hogy jajdeszar itt minden, meg egyébként is mibe tudok még belekötni.