Nyugdíjas segített a hálózsákos fesztiválozónak

Telepi János ,11:34

Segíthetett volna úgy is, hogy mentőt hív egyből. A délután kettőkor parkban alvó srác arcának halvány tónusa indokolta volna, hogy kérdezés nélkül így tegyen.

A másik lehetőség ilyenkor, hogy rendőrért kiált: ősz hajával, teli szatyrával és lassú lépteivel ugyanis az idős hölgy ránézésre megtestesítette a nagymama sütijét feledő kommentelők egyik kedvenc előítéletét, a klasszikus értelemben vett nyuggert. Szerintük az "ilyen" alapból ellensége a parkban alvásnak, betelefonál, feljelent, énidőmbenezik.

 



A szegedi néni viszont ehelyett lekanyarodott a járdáról, rálépett a park füvére, és a fesztiválszezonról (SZIN) padon felejtett alvó srác mellé sétált. Az eldőlés mámorában elgurult kalapot közelebb tette, a hálózsákon igazított egyet. A felriadó fiútól hogyléte felől érdeklődött. Még rá is mosolygott, a fiú kábán vissza.

"Rákenroll" - csak ennyit motyogtam magam elé, és mentem tovább.

 

 

Megosztás

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szimpatikus.blog.hu/api/trackback/id/tr472258383

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csacse · http://csacsee.blog.hu/ 2010.08.30. 16:26:46

és ez így jó, gondolom a maminak van unokája aki kiképezte...
szeretjük az ilyet. Respekt a maminak!
csókolom

vidak 2010.08.30. 16:54:54

Éljen, éljen! Megritkultak manapság a posztok :(

KárászAti 2010.08.30. 17:36:35

Én azért vártam csattanót de szívesebben olvasnék ilyet mint, hogy drogos idióták gyilkolnak mindenfelé.

Telepi János · http://www.panel.blog.hu 2010.08.30. 19:47:13

@vidak: idő, idő, idő... azért majd próbálkozom sűríteni, és köszi a biztatást! :-)

dzsilla · http://budapestkirakat.blog.hu 2010.08.30. 21:03:41

majd ha mi nagymamák leszünk, csak ilyen lesz :D

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.08.30. 21:21:49

nem kéne eszméletlen részegre innia magát...

mondom én aki egy hónapja állítólag egy este alatt kétszer rúgtam be :)
igaz nem voltam eszméletlen, érthetően beszéltem (csak fasságokat), nem rókáztam, egyenesen jártam...

Peremartoni Krisztina (törölt) 2010.08.30. 22:01:05

A nagyi biztos szürazsett volt a 'ántiidőkben és még benne volt a reflex..

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.08.30. 22:28:58

Kádár és Castro üdvözöl minden fideszest, örülnek hogy folytatódik itthon a diktatúra!

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.08.31. 00:04:39

Én olyat láttam Veszprém belvárosában, hogy egy idős néni, meg egy hajléktalan forma középkorú ember segítették a tűző napból az árnyékba az előtte éjszaka ájulásig részegedett fiatalt.

vauvauvau 2010.08.31. 00:28:03

SZAVAZZON SCHMUCK ANDORRA ÉS AZ MSZP-RE!

pixelpiréz plüssvitéz · http://kigondoltam.blog.hu 2010.08.31. 01:16:03

@vauvauvau:

Értettük!!!

Jelentem 10.000 tapasztalt kommentezővel a seregem ezennel megindult a szavazóurnák felé diadalmas "smuck" felkiáltásokkal!

Pistabácsi 2010.08.31. 07:51:56

@dzsilla: Nehogy azthidd. Sokan 30 éves korukra elfelejtik, milyen volt tizen- huszon évesnek lenni. És akkor jön a " ezek a mai fiatalok" duma. Tudom láttam, ki is röhögtem az embert. :-(

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.08.31. 09:33:41

@Pistabácsi:
Nem felejtik el, csak frusztrálja őket, hogy ők többé már nem fiatalok, ezt élik ki magukban. Múltkor megjegyeztem a boltban elém tolakodó öregasszonynak, hogy "ezek a mai öregek". :-)