Ügyfélfogás a szemétdombon

Telepi János ,11:33

A Duna Plaza előtt, a Váci út másik oldalán található "teret" talán nem túlzás szemétdombnak nevezni. A városból kifelé vezető út forgalma miatt nem hallani a mellettem álló szavát, a téren kunyeráló hajléktalanok a Tesco-s ingyenbuszra váró idős embereket zaklatják, az összképen pedig a Madarász utcai gyermekkórházból távozó síró anyukák látványa még erőteljesen ront is.

 

 

Itt üzletet nyitni kész öngyilkosságnak tűnik, mégis van egy bódésor a Váci úttal párhuzamosan. Igaz, nem sokan lakják: a beteg gyerekekre utazó süteményes-fornettis, a lelakott környékeken alapelemként funkcionáló giroszos mellett még egy cipész bérel üzlethelységet a civilizációs fekete lyukként is értelmezhető téren.

 

A cipészen sokáig gondolkodtam. A környéken kényelmes távolságban nincs túl sok lakás, azokhoz is közelebb van a lényegesen élhetőbbnek tűnő Gyöngyösi sétány. Ha le kellene szaladnom a lakásból, inkább oda vinném a cipőmet sarkalásra.

 

A szemétdomb közepén viszont egy éve stabilan működik a cipészüzlet, és ma értettem meg, hogy miként lehetséges ez a fajta siker. Ugyanis volt ott egy kis dolgom: vásárláskor elmértem egy övet, azt hittem kövérebb vagyok, de szerencsére nem, így viszont plusz lyukakat kellett helyezni a csat elé. Úgy számoltam, hogy kábé kétszáz HUF lesz ez a művelet, ha megelőlegzem magamnak a további fogyást, és egy helyett kettőt fúratok. Abból indultam ki, hogy egy leesett framergomb kétperces visszahelyezése máshol egy százasba került.

 

Ehhez képest a következő párbeszéd zajlott le a kis műhelyben:

 

Cipész: - Jó napot, mit parancsol?

Én: - Jó napot, ebbe az övbe szeretnék két pluszlyukat fúratni, lehet?

Cipész: - Persze, lehet. Megvan, hogy hova?

Én: - Igen, bejelöltem: ide és ide szeretném.

Cipész: - Lyukasztó megvan... egyszer... és még egyszer... kész is, tessék.

Én: - Nagyon köszönöm, mennyivel tartozom?

Cipész: - Szívesen, én köszönöm, hogy bejött, nem tartozik semmivel. Tiszteljen meg azzal, hogy ha komolyabb cipész vagy bőrös problémája lenne, azt is hozza ide.

Én: - Ööö... természetesen... ööö... köszönöm még egyszer... viszlát!

Cipész: - Viszontlátásra!

 

Nos, épp tegnap este találtam egy cippzárhibás táskát otthon. Ki akartam dobni, de úgy láttam, hogy ilyesmit is vállalnak, a munkahelyemtől meg nincs is olyan távol ez a műhely.

 

Ha te is pozitívan csalódtál az emberekben, írj a szimpatikus@indamail.hu címre!

 

Megosztás

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szimpatikus.blog.hu/api/trackback/id/tr332300073

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dex.ion 2010.09.16. 13:13:09

ez remek, nagyszerű. de talán nem is gondolta senki komolyan, h ezért a 2 mp-es műveletért, amelybe semmilyen anyagi befektetés nem történt, és eszközkopás is csak kimutathatatlanul, pénzt kéne kérni/adni...

SzedlmajerLaszlo 2010.09.16. 13:35:17

@dex.ion: de, ezért lehet pénzt kérni, a szaktudását adta, amit aki bevitte nem tudott, ennyi. Ettől függetlenül lehet úgy eljárni, ahogy a cipész.
Velem tök ugyanez történt meg ugyanígy egy másik helyen, Nem volt pofám nem adni pénzt -tudtam hogy nem leszek visszajáró-, adtam egy papírkétszázast (pár éve történt), megköszönték.

SzL

skaven 2010.09.16. 13:35:45

a blahanal a corvin aruhaz mogott is van egy ilyen ember egy par negyzetmeteres boltocskaban, nekem kellett ratukmalnom egy ugyanilyen ovlyukasztasnal egy ketszazast. siman oda viszunk mindig mindent, kulcsot masol, cipot javit, stb. persze van tole 20 meterre egy mr minit vagy mi, na azt nem szeretjuk. :)

Doryyka 2010.09.16. 13:50:21

Kőbányán, az ottani Skála mögött is van egy ilyen cipész bácsi, aki cipőket is nagyon szépen javít. És nekem pl a Blahán a Citizen márkaszervízben nem kértek pénzt egy óra rebootolásért (leállt, mert kaphatott 1 nagyobb ütést), plusz egy óraszíjból szem kivételért sem.

Telepi János · http://www.panel.blog.hu 2010.09.16. 14:14:25

@SzedlmajerLaszlo: tudom én, hogy minden mozdulatnak értéke van, főleg munkaidőben, a kétperces gombolásért sem tartom soknak a százast, ne érts félre. Inkább a hozzáállás tetszett, azért gondoltam, hogy megéneklem a dolgot.

A szitu pedig annyira egyértelmű volt, hogy szerintem sértésnek vette volna volna, ha pénzt adok a kijelentése után.

dex.ion 2010.09.16. 14:19:14

@immortalis: szomorú.
@SzedlmajerLaszlo: szaktudását? max a lyukasztóját. én mindig magamnak intézem ezt, ha szükségem van rá.

Sparhelt 2010.09.16. 14:32:22

Múltkor máshol elkértek ezért vagy 200 forintot. Szerintem is több reklámértéke van annak, hogy valaki ingyen kilukasztja, mert akkor hozzá fogom vinni a cuccaimat, mint a 200 forint, de előfordult már a világban, hogy nem voltam egy véleményen valaki mással.

tóninéni 2010.09.16. 14:34:15

Higgyétek el, nem érdemes ingyen dolgozni. Évekig tettem én is ilyenféle szívességeket (szemüveggel foglalkozom), az lett az eredménye, hogy a pénzt máshol költik el. Aztán bejön hozzám, mosolyogva üdvözöl és mivel megszokta hogy nálam ingyen van, velem beállíttatja. Mert hogy a plázába visszaautózni, ahol készült, már drága. Ott telt be a pohár, amikor egyszer egy csavarért kértem 300 Ft-ot, és elkezdett pattogni, hogy ő ennyi pénzből egy zacskóval vesz. Mondtam, hogy a csavar az 20Ft, a többi munkadíj. Akkor láttam utoljára.
Amiért nem kérsz pénzt, annak nincs értéke!

CernaGeza 2010.09.16. 14:34:27

- Simán kérhetett volna pénzt érte, hiszen a lyukasztókészletet is vette valamiből, rezsit fizet, stb.
Nagyon szimpatikus hogy mégsem tette.

áldorivendel 2010.09.16. 15:02:54

Tanmese: Párizsi kalapüzletben nő felpróbál egy kalapot - remek. "De ez szörnyen drága!" - jajdul, - "mi kerül ennyibe ezen, hiszen csak egy darabka filc, behajlítva, összerősítve egy kalaptűvel!" A bolt vezetője így felel: "Ez egy Dior, asszonyom" - és kihúzza tűt, kisimítva összehajtogatja az anyagot és átadja a nőnek. "Ez így mennyibe kerül?" - "Így semmibe, ez a cég ajándéka önnek."

(Tíz éve - cirka - a Vas utcában volt egy bőrös,aki ugyanúgy ingyen lyukasztott... Igenis: szimpatikus magyarok... )

telkoe 2010.09.16. 15:21:18

@dex.ion: Az arban benne van hogy uzletet tart fent, egesz nap ott ul es veled foglalkozik, legfoljebb reklamcelbol nem ker erte penzt. Ha magadnak vasarolsz egy lyukasztot, kalapacsot es ottthon a konyhaasztal sarkan megcsinalod az ingyen van.

georg 48 2010.09.16. 15:25:18

Sajnálom csóró cipészt. A blogolo ettől kezdve minden szart hozzá fog cipelni, ingyér! Már meg is jegyezte, hogy talált egy régi szar táskát. Fog majd találni régi bőrkabátot, bőrtarisznyát, bőr lófaszt. És, ha csóró cipész kér egy kanyit is, úgy pofánvágja, hogy kiugrik a szeme.

Telepi János · http://www.panel.blog.hu 2010.09.16. 15:37:33

@georg 48: kicsi troll, kicsi troll... nyilván magadból indulsz ki, te árva...

Jerky_Master 2010.09.16. 15:38:25

A mister minitben is ingyér lyukasztanak.

Jerky_Master 2010.09.16. 15:44:01

@tóninéni: 1et értek, munkadíj. de egy normális ember ezek után nem jár vissza minden szarral az ingyen javítás reményében. 1szer volt Budán kutyavásár. nekem sem lenne hozzá pofám.
ja, az optikusokról annyit, hogy keresztbe lenyelhetik a soktízezer Ft-os szemüvegeiket, mert én Hong-Kongból rendelem meg a paramétereiben teljesen megegyező, optikusi adatokkal elkészült szemüvegjeimet - csak éppen TÖREDÉKáron, és jó minőségben (!), mint amennyibe kerül idehaza egy szemüveg.

andrewt 2010.09.16. 16:20:16

én is jártam már ugyanígy, sőt optikusnál is kaptam ingyen csavart a kiesett helyére a napszemüvegembe. mindkét helyen meglepődtem hogy nem kértek semmit, manapság ez nem mindennapos. azóta is ezekre a helyekre járok, persze nem ingyenjavításra:)

bence52 2010.09.16. 16:33:22

Csak nehogy az APEH is rászokjon. Utána meg a fekete leves

goszi 2010.09.16. 16:41:02

Jó az Apeh-es duma!
Egyébként a Blahánál a M-Minitben dolgozott a gyerekem jópár évig.Nagyon megkedvelték a srácot az ügyfelek!Sajnos elhelyezték már onnan!Az ügyfelei meg mennek utána,hogy csak Ő SZOLGÁLTASSON!!!Büszke is vayok RÁ!

tóninéni 2010.09.16. 16:54:26

@Jerky_Master: A mondandód második feléhez nincs mit hozzátennem, az optika a világon mindenütt jó üzlet. Persze az igazsághoz azért hozzátartozik, hogy egy komolyabb optika megnyitása bő 10-15 milla, ebből 9-10 olyan műszer, aminek az ára az életben nem jön vissza, ha hong-kong-i árakkal számolunk. Messzire vinne, ha ebbe belemennénk, ez a blog most másról szól.

blokkos 2010.09.16. 16:58:00

"Cipész: - Jó napot, mit parancsol?

Én: - Jó napot, ebbe az övbe szeretnék két pluszlyukat fúratni, lehet?

Cipész: - Persze, lehet. Megvan, hogy hova?

Én: - Igen, bejelöltem: ide és ide szeretném.

Cipész: - Lyukasztó megvan... egyszer... és még egyszer... kész is, tessék.

Én: - Nagyon köszönöm, mennyivel tartozom?

Cipész: - Szívesen, én köszönöm, hogy bejött, nem tartozik semmivel. Tiszteljen meg azzal, hogy ha komolyabb cipész vagy bőrös problémája lenne, azt is hozza ide."

Engedjétek meg, hogy tapasztalatból folytassam!

Valaki: De ez így nincs rendjén, itt van érte egy ötvenes!"

Cipész: Köszönöm, de nem kérem!

Valaki: De, de csak tegye el! Köszönöm a munkáját!

Cipész: Szívesen, máskor is! (ötvenes eltesz)

Valaki: (ajtón ki-, majd visszalép, igazolványt vesz elő, felmutatja) APEH ellenőrzés! Ön nem adott nyugtát az ötven forintos bevételéről, jegyzőkönyvbe veszem!

Végeredmény: 200.000.- Ft adóbírság!

sbarrett 2010.09.16. 17:54:28

[...]
Valaki: De ez így nincs rendjén, itt van érte egy ötvenes!"

Cipész: Köszönöm, de nem kérem!

Valaki: De, de csak tegye el! Köszönöm a munkáját!

Cipész: Tartsd meg az aprót, te mocskos állat!

Vizet Prédikál 2010.09.17. 02:37:39

2 okból viselkedhet így egy cipész (vagy bármilyen más szolgáltató):
- egyszerűen önzetlenül jó szívű, ilyen emberileg.
- vérprofi üzletember.

A vevő szempontjából az indíték végülis tök mindegy, ő ugyanazt a "vásárlási élményt" kapja.

Bárcsak a sok mohó árusnak/szolgáltatónak/üzletembernek lenne ennyi sütnivalója. De általában nincs, ezért (is) tűnik el egy kereskedői réteg. Az önzetlen cipős bácsik, meg a profi kereskedők (ahol kötelező a mosoly) maradnak meg.

És ez így van jól.

noresz02 2010.09.19. 16:15:05

És mennyivel emberközelibb egy ilyen "kereskedelmi tranzackció" mint a multik akik csak a pénztrárcánkat látják. Miért kell valaminek elromlania, ha kinövi magát? Pl régen én a Mister Minit javítókkal meg voltam elégedve, volt hogy esős napon a város közepén ment tönkre a cipőm és ők húztak ki a csávából, több üzletben is nagyon készséges és főleg hozzáértő szakival találkoztam. Az utóbbi időben pedig egyre többször csalódom itt. Szinte semmi javítást nem akarnak elvállalni, csak a szokásos sablon munkákat, és elég modortalanok jónéhány esetben.

balfacan.blog.hu