Önkéntes áldozatot mentett a megtaláló

Telepi János ,09:47

Vannak emberek, akik már nem hisznek abban, hogy jó is történhet velük. Ezekkel az emberekkel éppen ezért csak rossz dolgok történnek, vagy ha mégsem, azt nem veszik észre. Ezek az emberek az úgynevezett "önkéntes áldozatok".

 

 

Levélírónk is önkéntes áldozatnak vallja magát, a személyes ismeretség okán állíthatom, hogy ebben az életformában nemcsak mély meggyőződéssel, hanem őszinte, már-már vallásos révülettel hisz. Nyomja a maga posztmodern kálvária-történetét, azaz nem egy darab irtózatosan nehéz keresztet cipel a megváltó végkifejlet felé, hanem apró, de rendkívül fárasztó, valamint soha véget nem érő megaláztatások sorozatát vállalja fel tudatosan, rendszeres időközökben. Pontos célját még nem sikerült meghatározni ennek az életmódnak, de annyi biztos, hogy tőle tudom: kizárt, hogy az ember nem szabadnak született volna. Ha ugyanis az ember születésétől fogva szabad lenne, akkor teljes lelki nyugalommal dülöngélhetne szombaton hajnali egykor részegen a Nagyvárad tér környékén. Viszont ez nem így van, az ember rab - ezt a tételt önkéntes áldozatunk időről-időre be is bizonyítja.

 

A gyakorlati filozófiában azonban nemrég keletkezett egy lyuk, szerencsére szélsőséges egzisztencialistánk nem bánja, hanem őszintén örül. Viktor levele következik: 


 

Az egészben az a fura, hogy nem vagyok csinos nő, mégis írt ez a 25 éves srác. Idézem:

 

"Szia!
 

A hétvégén a ... pub előtt találtam egy pénztárcát K. Viktor okmányaival. A képek alapján szerintem a tied lehetett a pénztárca. Nem volt könnyű megtalálni a sok K. Viktor közt, remélem sikerült. Ha a tied a tárca, írj és megbeszéljük, hogy jut vissza leggyorsabban hozzád.
 

Attila"
 

Határtalan volt az örömöm, az elmúlt évben két telefontól szabadítottak már meg az Üllői úti zsebesek, a pénztárcámat pedig körülbelül másfél éve lopták el utoljára. Harag nincs bennem, mivel ezek az afférok minden esetben éjszaka történnek, amikor - mint egy „önkéntes áldozat” - gyalog battyogok haza a VIII.-IX. kerület határmezsgyéjén, ahol este tíz után a párducruhás kurváké és bőrszerkós striciké a főszerep. Aki szombat éjszaka ellopta a tárcám - benne az összes iratommal - az is párducmintás felsőt viselt, azt mondta menjek el vele kefélni. Nem volt kedvem, ez a fajta dekoltázs mindig is lohasztólag hatott rám.
 

Mindenesetre, amíg hozzám intézte a kérdést, egyúttal ki is rabolt, az egész nem lehetett több 15 másodpercnél. Amikor sarkon fordult, reflexből a zsebemhez nyúltam és már tudtam, hogy nincs meg a tárcám. Megfordultam és amennyire állapotom engedte, utána rohantam, de ő már benn ült egy fehér merciben, ami éppen dinamikusan gyorsult.
 

Érthető, hogy meglepődtem, amikor az Iwiwen írt ez a srác. Megbeszéltük, hogy este hétre elmegyek hozzá a tárcámért.

 

Öt körül már nem tetszett a dolog, hatra pedig nagyjából biztos voltam bennem, hogy Attila egy főstrici, aki arra vár, hogy fölmenjek hozzá. Ha becsukódik mögöttem az ajtó, visszavásároltatja velem az irataimat, mondjuk 20 vagy 30 ezerért. Fél hétkor már a „simán megkésel” járt a fejemben.
 

Mikor odaértem a ház elé, felhívtam Attilát telefonom. Egy régi bérház előtt álltam, az ablakok csak itt-ott világítottak, az utcán tök sötét, a mellettem lévő kukából szivárgott a nagyváros rothadásszaga. Mondtam Attilának, hogy nem megyek fel hozzá, mert félek, hogy kinyír, inkább hozza le a tárcát. Azt mondta, jó, persze. Amikor leért a lépcsőn, már szarul voltam saját hülyeségeim miatt.
 

Göndör hajú, ártatlan képű srác volt Attila, aki vette a fáradtságot és megkereste K. Viktort az Iwiwen. Még indulás előtt gondoltam, hogy hálából viszek egy üveg bort, de aztán letettem róla, mert mekkora lúzerség már ajándékot vinni annak, aki meg fog késelni.
 

Bemutatkoztunk egymásnak és Attila visszaadta a tárcám. Megkérdeztem, mi jár a becsületes megtalálónak? Mindenképpen akartam adni neki pénzt, mert a romantika óta tudjuk, hogy a jó mindig elnyeri méltó jutalmát. Attila azonban még a lehetőségét is elutasította annak, hogy pénzben fejezzem ki hálámat. Nagyon ciki volt, hogy nem vittem neki egy üveg bort – ezt most is így érzem –, felvetettem, hogy legalább egy meghívást fogadjon el tőlem valami közeli helyen, de azt sem akarta, pedig az iwiwről kiderül, hogy kedvenc sportja a „kocsmai játékok”.
 

Elmesélte, hogy a barátnője egy éve vesztette el a tárcáját, ami nem került meg, így tudja mennyire fárasztó a hercehurca a rendőrséggel, az okmányirodával, a bankkal stb. Azt is mondta, hogy alig várta, hogy találjon egy pénztárcát és visszaadhassa a jogos tulajdonosának, én meg - ha már annyira hálálkodni akarok - tegyem ezt úgy, hogy ha netán én is találnék egyszer egy tárcát vagy hasonlót, akkor adjam én is vissza annak, akit illet.
 

Baromi jó, hogy meglettek az irataim, de még jobb a tudat, hogy élnek még köztünk Attilák. A kérését teljesíteni fogom.

 

Ha te is pozitívan csalódtál az emberekben, írj a szimpatikus@indamail.hu címre!

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szimpatikus.blog.hu/api/trackback/id/tr752469717

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Ridita 2010.12.04. 10:16:01

Szerencséd volt. Az én pénztárcámat nemrég lopták el, és nagyon rosszul esett. Nem is az anyagi veszteség, hanem a benne lévő kártyák pótlása és a bosszúság, hogy áldozattá váltam viselt meg igazán. Sajnos nem igaz, hogy a jó tett helyében jót várhat az ember, mert én korábban már két pénztárcát is visszaadtam a tulajdonosának.

FourtyTwo · http://www.autoszerelo-muhely.hu 2010.12.04. 10:25:30

Nekem is volt egy hasonló történetem, csak tőlem nem ellopták, hanem kiesett az ölemből amikor szálltam ki a kocsiból. Amikor észrevettem, hogy nincs meg, lementem megkeresni, persze nem találtam meg. De amikor visszaértem a lakásba, barátnőm mondta, hogy a szüleim hívtak, hogy valaki felhívta őket hogy megtalálta a pénztárcámat. A srác nem volt rest kinyomozni a telefonszámunkat, pedig tucat nevem van. Azóta is tartjuk a kapcsolatot.