A megosztott esernyőtől a nyomozásos segítségnyújtásig

Telepi János ,12:11

Nos, az első poszthoz érkezett kommenteket és a látogatottságot kifejezetten jó kezdetnek minősíteném :) Úgy tűnik, volt értelme ebbe belekezdeni... Nagyon köszönöm a hozzászólók közreműködését, és a jó sztorikat! Minden rangsorolási szándék nélkül, kettőt emelnék ki, mert nekem ezek a történetek nagyon tetszettek. Az egyik az ismeretlennel esernyőtmegosztós, a másik pedig a megyehatáron átívelő nyomozásos-toleránsos.

Kezdjük akkor a legnedvesebb esettel:

Subculture · http://subculture.blog.hu/ 2008.08.10. 08:53:51

Helló!

Sok az iratelveszítős sztori és sok a megtalálós is:)
Nekem egy másmilyen lenne

Pár hónapja nagy zuhé volt, de nem volt se kapucnim, se esernyőm, de haza kellett jutnom. Örsön általában átszaladgálunk a villamosoknál (még akkor is, ha épp piros, mert azért látni azt, ha épp nem jön vili) de ez alkalommal épp mindkét oldalról jöttek, piros is volt, elég nagy tömeg kényszerült megállni. Áztam-fáztam, mire egyszer csak észrevettem, hogy nem ázik a fejem. Egy lány felém is tartotta az esernyőjét:)
Ebből is lehetne rendszert csinálni, mint a telekocsiból:)

Ez azért tetszik nagyon, mert egy olyan apró figyelmességről van szó, amire nem számít az ember. Őszintén bevallom, nehezen képzelem magam a segítőkész esernyős lány helyébe is, én ugyanis tartottam volna attól, hogy a közeledést esetleg félreérti az éppen ronggyá ázó illető. Hogy nem így történt, annak sok oka lehet, gondolom a kommentelő Subculture nyitottsága a jóra, illetve az esernyős lány kisugárzása, hogy semmilyen hátsó szándéka nincs. Szóval nagyon rendben van a sztori.

A másik ez:

 SámánZsolti 2008.08.10. 01:48:57
Yippie! Remek blog ötlet! Hozzá is adnék a sztorihoz! Egy pár hónapja eltűnt a pénztárcám és körlübelül két hete kerestem... Benne iratok bankkártya, minden ami kell, leszámítva az elérhetőségemet meg, hogy hol is lakom! Erre, felhív jóanyám és elmeséli hogy a Harkányi szomszédunk bekopogott a pénztárcámmal meg a sztorival.: Az esetet megelőzően két héttel kiesett buszon alvás közben a zsebemből a tárcám a Fehérvár Pécs vonalon. Ezt a tárcát megtalálta egy siklósi romacsalád akik már visszafelé mentek a busszal soproni rokonokhoz és valahogy kinyomozták a címem a tárcában talált névjegyeken keresztül de nem voltunk a telefonkönyvben így a szomszédot hívták fel... Na ez milyen?! =) Ezúton is örök hála!

A jószándék ugyebár nem ismer lehetetlent. A megtaláló sokféleképpen elintézhete volna az ügyet, akár a talált tárgyak osztályán is leadhatta volna a tárcát, de nem, pénzt és időt nem kímélve nekiálltak nyomozni, hiszen a névjegykártya miatt láttak esélyt a tulajdonos fellelésére. Külön öröm, hogy SámánZsolti ösztönös előítélet-oldó szándékkal megemlíti a segítőkész család roma származását. Igaza van, a sajtóban ritkán ábrázolják pozitív élethelyzetben cigány honfitársainkat, így itt bőven elfér egy ilyen mondat. Gratula a családnak is, és Zsoltinak is!

A bejegyzés trackback címe:

https://szimpatikus.blog.hu/api/trackback/id/tr64609112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

óvatos_duhaj 2008.08.10. 13:36:02

Esernyőt én is fel szoktam ajánlani. :) De a poszt nem rólam szól, nem járok arra.

Vérnűsző Barom 2008.08.10. 15:26:45

A minap tüzet adtam egy embernek az utcán, mert nem volt neki, viszont bánatos dohányozhatnékja igen, és nem akartam vele sem ismerkedni, se semmi mást tőle. Egyetlen kis árva napihírbe nem került be az eset, de még egy poszt, komment se született róla. Eddig.

Vérnűsző Barom 2008.08.10. 15:31:33

De azért, hogy méltó maradjak a nevemhez...

Valahogy az esernyős történetből kimaradt, hogy a lány ronda volt, kövér és öreg, vagy egyéb okok miatt nem tetszett a beküldőnek. Vagy szerencsétlen bamba jószágként nem ismerte fel a közeledési szándékot, a lányka meg azóta is sírdogál a kihagyott lehetőség miatt.

A romás sztori meg vagy igaz, vagy nem, de simán igaz is lehet, ami úgy magában szinte mellékes, mert a lényeg a sorok közti olvasat, mely szerint ezeket a szent embereket bántják a gonosz, rasszista vérnűsző barmok. Amikor...

bolomba (törölt) 2008.08.10. 15:39:48

Vérnűsző Barom,

ne gyere nekem a negatív hullámaiddal!

alfredo 2008.08.10. 15:42:24

Régebben roma lány voltam és esernyőt tartottam ronggyá ázott pénztárcák fölé. Dikhemán, erről miért nem ír senki?


Béla

Portman 2008.08.10. 16:16:11

setétek vagytok. ha a blog fele sem igaz, már akkor is jó! már akkor van értelme az egésznek!

Portman 2008.08.10. 16:16:57

heh, az öcsikém a boltban felvette az srác elejtett apróját :D

kirbor 2008.08.10. 16:43:09

Vérnűsző!
Bocs, de muszáj megkérdeznem, hogy miért nem "vérnősző"?

Vérnűsző Barom 2008.08.10. 17:17:40

kirbor: Így a szimpi... Úgy meg túl unalmas a sok ő.

Ahogy az is . már feltételezve, hogy frankó a történet - amikor valamilyen szinten sajtóhír lesz abból, ha egy roma visszajuttat a gazdájának egy talált izét.
Amikor meg megtartja, megszerzi, az nem sajtóhír. Ha meg esetleg megemlíti valaki, az rasszista, vérnűsző barom...

Kúrcsány Ferenc 2008.08.10. 17:45:33

A pénztárca tulajdonos után nyomozó romacsalád! :DDDDDDDDD Lefosom a bokám a röhögéstől!

gabeee 2008.08.10. 18:33:34



Szerintem jó, hogy a család etnikai hovatartozását is mondja: úgyis rengeteg hír szól a fenti események fordítottjáról:))))

Telepi János · http://www.panel.blog.hu 2008.08.10. 18:57:00

Kedves V. B.! Szerintem pont ezért nem unalmasak az ilyen hírek. Én speciel azt untam meg, hogy állandóan csak segélyen élő, színesfémet lopó, illegálisan erdőt irtó, verekedő cigányokat látok a tévében. Leírni a sok bátor újságíró persze nem írja le, hogy az illetők cigányok, viszont kéjjel ráközelítenek kamerával az arcukra, meg hülyeségeket kérdeznek tőlük, amire persze hülyeségeket válaszolgatnak, a maguk elbutult stílusában persze. Mivel csak ilyen felvételeket látok, azt gondolhatnám, hogy ez a dolgok normális menete. Pedig a hír általában az, ami belemaszatol a dolgok normális menetébe, lásd a postás harapta kutya esete. Tehát számomra igenis az a hír, hogy vannak szimpatikus cigányok. Még a végén az is kiderülhet, hogy kifejezetten sokan vannak! Én is ismerek egy-kettőt, majd még olvashattok róluk itt, nem lövök le mindent előre :)

Hogy attál tüzet egy bánatos dohányozni vágyó embernek, az nagyon szimpi. Belegondoltál már abba, hogy akár le is üthetett volna?

Vérnűsző Barom 2008.08.10. 19:29:43

Telepi: Volt ilyen próbálkozás, de nem vette el a kedvemet, ahogy például a páciens az öngyújtót (legalább sportolhattam egy kicsit, míg visszakerült). Máskor is adok tüzet, ha úgy alakul, fajra, nemre, vallási, felekezeti hovatartozástól függetlenül. Ebbe beleértve a cigányokat, de még az eszkimókat is...

De had ne azért legyek már aljas rasszista köcsög, mert észreveszem jártamban-keltemben, hogy valahogy nem kifejezetten örülök annak, hogy egy kellemesen kamuízű történet kerül a nagy nyilvánosság elé (lsd. még Lenin és a kisfiú, Gyurcsány és a kislány). Szerényen ebegtetve azt, hogy mindenki, aki nem érzékenyül el azonnal könnyekig a meghatottságtól, száll izibe és mélyen magába, öleli át csóközönnel a legközelebbi szerencsétlen, nehézsorsú, megélhetési bűnőzőt, az mind, kivétel nélkül aljas, kirekesztő, rasszista féreg.

Nem tudom, feltűnt-e valakinek az, hogy mikor válik divattá bármely ilyen-olyan másság basztatása? nem akkor, amikor "ordas" eszmék kezdenek terjengeni a levegőben, hanem olyankor, amikor kezd nagy szar lenni a megszokott kis világunkban.
Ilyenkor hirtelen baromi sok pró és kontra érv kerül elő, minden oldal nekilát boldogan kibontakozni, de az, aki az egészet kihozza az emberekből (a mindenkori elbaszó vezetés), nem megoldja a helyzetet, csak mégjobban elvadítani képes.

Simán elhiszem neked, hogy van rendes cigány is a világban, én is ismerek többeket. De ettől még kicsit lelazítom a vállamat, picit megelőzöm, takarásba teszem a csajt, akivel megyek, ha pár szép szál fiatal jön szembe az utcán.

Közben nem haragszom rájuk, akkor se különösebben, ha sporttevékenységre kényszerítenek, de annál jobban arra az aljas, szemét, uszító bandára, amelyik ebbe a szituba belekényszerít, és jelen pillanatban Gyurcsány Ferenc neve fémjelez. Megértem, és tudomásul veszem, hogy nem csak ő a ludas, de jelenleg ő, és haveri köre van hatalmon.

Máskor meg esetleg valaki más. Most és ezért helyzetért viszont kifejezetten őt teszem felelőssé pusztán a jelenlegi posztja miatt.

Ha hajlandó lenne ésszel felfogni a helyzetet, nem pedig mégjobban elvadítani, akkor ez a poszt sem így nézne ki. Nem kéne külön kihangsúlyozni a csomag megtalálójának származását, lehetne kedves kis marhaságokról írni, amik szebbé, érdekesebbé teszik a világot, azokon remekül elmerengeni, majd követni a példát.

De sajna így ez is - és benne én is - csak olaj a tűzre, további megosztottságra, morgásokra, pártoskodásokra ad újabb és újabb lehetőséget.

Így persze gyaníthatóan nem lep meg, ha azt írom, nem a jó példának állítható rendes, szorgos-dolgos cigányról kéne írni, hisz nem írsz ilyen eszkimóról se.

Gyakorlatilag egyetlen dolgoról kéne írni, csak azzal foglakozni, sürgetni, és megtenni mindent annak érdekében, hogy a jelenlegi párt- ésállami vezetésünket képviselő csürhe takarodjon ki az életünkből, adja a át a helyét egy pártoktól, vallásoktól, etnikumoktól független profi vezetői rétegnek.

És a mindenféle cigány, zsidó, magyar, eszkimó, vagy egyéb kisebbségi kérdés megoldódik szépen magától, ahogy ezt szokta tenni, ha nem tüzelik tovább idióták.

Oszt elmentem szarni, mert megviselt ez a sok betű.

Telepi János · http://www.panel.blog.hu 2008.08.10. 20:06:25

Kedves Barom!

Ide most csak annyit írnék - nem tönkretéve azonnal oldalas fejtegetésekkel a frissen indult blogot -, hogy sok mindenben egyetértünk, talán csak a lényegben nem. A többit magánban!

T.J.

alfredo 2008.08.10. 20:31:07

Telepi János!

Azt írod: "Tehát számomra igenis az a hír, hogy vannak szimpatikus cigányok."
Akkor tehát Te rasszista vagy!!! Ha neked az hír (tehát különlegesség), h egy cigány ember szimpatikus is lehet, akkor az azt jelenti, h szerinted általában a cigányok (tehát egy genetikai közösség, egy populáció, egy náció) általában nem lehetnek szimpatikusak. Hiszen, ha mégis, akkor annak hírértéke van.

Telepi János · http://www.szimpatikus.blog.hu 2008.08.10. 20:45:53

Igaza volt egyik barátomnak, kár reagálni a hülyeségekre, mert csak vonzzák a többit. Nem rúgok ki senkit, mert ellentétes az elveimmel. Meg mindenki úgy csinál hülyét magából, ahogy akar. Jó éjszakát, holnap jövök egy újabb sztorival, meg már kaptam néhány levelet normális emberektől is, szóval nem veszik el a kedvem Janecskáék. (Ja, és egy szint alatt nem állok szóba emberekkel. V.B. a szint fölött van, Janecska nincs.)

Chintaran 2008.08.11. 05:59:05

János, pedig néha jobb lenne, mert nem kellene annyit scrollozni az olvasható kommentekhez...

alfredo 2008.08.11. 08:53:17

Teljesen logikus, amit írtam. Fenntartom, nem győzött meg állításom ellenkezőjéről a személyeskedő válasz.

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2008.08.11. 09:30:40

én se értem miért kell romázni, egy jó dolgokról szóló blogon

ez ugyanúgy rasszizmus lenne, mintha egy bünözőről írnák meg, hogy cigány...
ami persze nem fordulhat elő...

Subculture 2008.08.11. 12:33:52

Bocs, hogy csak most írok, eddig nem volt érkezésem

Vérnűsző Barom 2008.08.10. 15:31:33!
és a többiek
ezúton jelezném, hogy NŐBŐL VAGYOK! ez fel se merült benned? És ha nem is így lenne, miért nem lehet a történetnek azt a motívumát nézni, amelyre hivatott volna, éspedig a kedvességről beszélünk...

Subculture 2008.08.11. 12:36:04

Btw mitől volt ennyire egyértelmű, hogy subculture fiú? amiért fel sem merült bennetek az ellenkezője?

Subculture 2008.08.11. 12:41:13

T. János, kérlek, módosítsd kissé a sztorim alá írt sorokat az új információk tükrében

köszi

floorwalker 2008.08.11. 12:42:41

janecska, okfejtésed botor és majmoló handabanda. A rasszizmus alapvető tulajdonsága a negatív attitűd és értékelés. Ez a lelkiismeretes roma család kiemelés legfeljebb a pozitív diszkrimináció definícióját meríti ki. Először az alapfogalmakat tisztázd a fejedben, mielőtt tudományos vitába bonyolódsz. ;)

érdekes megközelítés az esernyősnél az ismerkedés... Honnan veszitek, hogy ellenkező neműekről van szó? :D

Sok sikert a bloghoz és le a rémhíradókkal!

alfredo 2008.08.11. 12:49:49

Kedves floorwalker!

Roppant figyelemreméltó, hogy tételes indoklásként a vitapartnert támadod személyiségében ("majmoló handabanda", "először az alapfogalmakat tisztázd a fejedben"). Bizonyára oka lehet annak, h ezt teszed. Mindenki azt a fegyvert használja, amilye van, nemde?
TJ ezt írta: "Tehát számomra igenis az a hír, hogy vannak szimpatikus cigányok."
Tehát számára hírértékű, ha egy roma szimpatikus lehet. Ergo: számára az az alap, h a romák antipatikusak. Ha valaki egy genetikai közösséget, egy nációt en bloc ellenszenvesnek tart az szerinted tehát nem negatív attitűd, nem negatív értékelés?

floorwalker 2008.08.11. 14:42:43

Janecska, először is fussunk neki ennek a szövegértelmezésnek: OKFEJTÉSED botor és majmoló handabanda. Sajnálom, ha ezt személyes támadásnak vetted, holott csak a kommentedre vonatkozott.

No és, akkor idézek:

"Külön öröm, hogy SámánZsolti ösztönös előítélet-oldó szándékkal megemlíti a segítőkész család roma származását. Igaza van, a sajtóban ritkán ábrázolják pozitív élethelyzetben cigány honfitársainkat, így itt bőven elfér egy ilyen mondat."

S még citálhatnék még ide vagy 3 másik mondatot.

Olvasd újra a sorokat, egyben. kontextusában elemzd, ne kiragadva. Számomra is annak van inkább hírértéke, ha szimpatikus magyarokról hallok. Ezek szerint (szerinted) én rasszista vagyok? :)

Attól még nem lesz valaki rasszista, ha elismeri a cigányság és magyarság közt feszülő konfliktust. Ha látja ennek megnyilvánulásait, legyen bár az eredője annak a fémlopó cigány embör vagy a Magyar Gárda. Exempla docent. (Minden példa, a rossz is.)
Legfeljebb azért szidhatod meg a bloggert, hogy antipatikusak neki a segélyen lebzselő, lopó és egyéb antiszociális romák. (Mert a fenti romacsaládot szimpatikusnak találja, és ez így már nem általánosítás, ami szintén a rasszizmus sajátja.)
Akkor meg pláne nem lesz rasszista, ha éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy helló, nem vehetünk alapul egyes feltételezett közös tulajdonságokat, mint egy-egy rasszra jellemző tulajdonságokat. Nem állíthatunk fel hierarchiát embercsoportok között feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján.
A poszt második része számomra pont arról szól, hogy a média végre árnyalhatná és megváltoztathatná, sőt realizálhatná a cigányságról kialakult képet. Minden eszköze meg volna rá, csak úgy látszik a felelősségérzet tompult a mai újságíró szakmában. Szóval ez inlább visszacsatolás a blog célkitűzéséhez, miszerint a konstruktív dolgokat szeretné előtérbe helyezni.

alfredo 2008.08.11. 15:26:06

floorwalker

Csűrheted-csavarhatod, személyeskedéssel indítottál.
Térjünk azonban a tárgyra!

Tehát, ha Te például egy kancsó borba öntesz mondjuk féldeci szennyvizet (pisát, mosogatólevet, mindegy), akkor az a kancsó tartalma szerinted továbbra is bornak minősül, hiszen a nagyrésze bor. Vagy szerinted az sem zsebtolvaj, akiről sikerül bebizonyítanod, h több alkalommal is elsétált úgy emberek mellett, h nem zsbelte ki kőket (függetlenül attól, h más esetekben meg igen)?
Ez a helyzet itt is: én leírtam, h melyik az az okfejtés, mely szerint a posztíró előítéletes gondolkodása előjön, erre te elkezdenéd sorolni az olyan mondatokat, melyekben ilyesmi nincs? Jól van, hát én sem azt mondtam, h minden mondatából süt a rasszizmus! Elég, ha csak egyből.
Ha valaki számára annak van hírértéke, h egy cigány ember valami normális dolgot tett, akkor az azt jelenti, h szerinte a cigányok többnyire nem ezt teszik.


"Számomra is annak van inkább hírértéke, ha szimpatikus magyarokról hallok. Ezek szerint (szerinted) én rasszista vagyok? :)"

Ha ennek számodra "hírértéke" van, akkor az két dolgot jelenthet:
a) A magyarok szerinted általában nem szimpatikusak.
b) Nem tudod kezelni azt a kifejezést, h "hírérték".

Tudod, a hírekbe olyan történetek kerülnek be, hogy mondjuk két autó karambolozott. Nem pedig azokat az eseteket sorolják fel, amikor a gépkocsik nem ütköznek össze. Persze, ha az lenne a ritkaság, h a közutakon bármelyik verda meg tud tenni úgy kétszáz métert, h nem okoz balesetet, akkor nyilván az ilyen történetek kerülnének be a hírekbe. Kapisgálod?

Telepi János · http://www.panel.blog.hu 2008.08.11. 15:38:37

Floorwalker: aztaaaaaa :))))

És köszi! Ha szóbaálltam volna Janecskával, ezt írtam volna én is. Azért nem álltam szóba vele, mert a hozzászólásából arra következtettem, hogy érti ő ezt, de úgy tesz, mintha nem értené. Magyarul: kötekszik. V.B. meg nem, de arra meg talán nem kíváncsi mindenki ezen a blogon, hogy vele mire jutok (még lógok neki egy levéllel :)))

Telepi János · http://www.panel.blog.hu 2008.08.11. 15:46:42

Subculture · subculture.blog.hu/ 2008.08.11. 12:41:13
T. János, kérlek, módosítsd kissé a sztorim alá írt sorokat az új információk tükrében

köszi

Kedves Subculture! Mint azt nyilván Te is tudod, adminban én látom az e-mail címed. Abból kikövetkeztettem, hogy nőből vagy, én ennek tudatában írtam a saját szövegemet. Szóval engedelmeddel nem változtatnék rajta, mert nincs mit. Ha felém, aki "férfiból vagyok" odatartja valaki ismeretlen az esernyőt, azt első blikkre sajnos félreértem, akár férfi az illető, akár nő. Persze, ha "nyitottabb lennék a jóra", akkor biztos nem érteném félre, meg akkor se, ha a másiknak egyértelműen nem félreérthetőek a gesztusai. De úgy látszik túl sok mindent értünk félre :))))

Ezért írjon mindenki jó történeteket, hátha mittomén, javulunk (nagy szavak, ehh :))))

Subculture 2008.08.11. 15:54:50

T. János
Bocsásd meg értetlenségemet, de ebből nem úgy jött le, hogy tudnád a nemem:
"én ugyanis tartottam volna attól, hogy a közeledést esetleg félreérti az éppen ronggyá ázó illető. Hogy nem így történt, annak sok oka lehet, gondolom a kommentelő Subculture nyitottsága..." ergó nem azért nem hajtott rám a lány, mert lány vagyok, hanem mert nyitott és estébé:D

floorwalker 2008.08.11. 16:07:47

enciklopedia.fazekas.hu/retorika/Szemelyeskedes.htm

A kommentedet bíráltam, nem a személyedet. ismét elnézést, ha így érezted.

A boros példád nem helytálló, mivel továbbra sem látok a szerzőnél rasszizmusra utaló dolgot. A zsebtolvajos párhuzamot meg nem is értem igazán. Max annyit tudok hozzáfűzni, zsebtolvajlást többször elkövetett személynek tartanám.
Miért ne utasíthatná el bárki a bűnöző, ingyenélő cigányok tetteit, életmódját? Félreértés ne essék, az adócsaló, fehér inges magyaré sem különb. Vedd észre a sorok közt, hogy itt nem egy csoport megbélyegzéséről volt szó (rasszizmus), legfeljebb egy napjainkat nagyon is megterhelő össztársadalmi problémát érintő pozitív példáról.

Na akkor, ha már ilyen klassz didaktikusan levezetted a szimpatikus vonalat, alkalmazhatjuk ezt a szerzőre?
a) A cigányok szerinte általában nem szimpatikusak.
b) Nem tudja kezelni azt a kifejezést, h "hírérték".

Az unszimpátia még nem rasszizmus. Keress rá a rasszizmusra. (Az unszimpátiának lehetnek gyökerei, enek meg a megoldásait érdemes keresni, de ez már más tészta.)

Az, hogy mi kerül a hírekbe a hírszerkesztőktől függ. Egy karambolt, egy rablást is be lehet úgy mutatni, hogy az a valóságra koncentráljon és ne a szenzációra. Megnyugtatlak, hogy mostanában már arról is beszámolnak, ha csökken a koccanásos balesetek száma. Szóval igenis hír az is, ha a verdák nem ütköznek össze. Csak több ilyen kellene.

Subculture 2008.08.11. 16:09:23

fw, szárnyalsz,. mint mindig:D

Telepi János · http://www.panel.blog.hu 2008.08.11. 17:01:02

Jajjajjajj...

floorwalker 2008.08.11. 16:07:47

a) A cigányok szerinte általában nem szimpatikusak.

Semmi bajom a cigányokkal. Sem nem szimpatikusak, csak azért mert cigányok, de nem is unszimpatikusak csak ilyen okból. Az a szimpatikus, ha valaki cigányként, az előítéletek ellenszelében, kétszer annyi munkával mint más, elér valamit. Ez is csak az előítéletek tényleges megléte miatt szimpatikus.

b) Nem tudja kezelni azt a kifejezést, h "hírérték".

Nos, a hírérték az a tényező, ami eldönti, hogy egy információ adásba, nyomtatásba, internetre kerüljön-e. Vannak tényezők, amik a hírértéket mérik: ezek közül az egyik legfontosabb, hogy egy esemény mennyire történik meg máshogy, mint ahogy az emberek várják, hogy megtörténjen. A postás esetében az emberek azt várják, hogy a kézbesítőt megugassa a kutya, és az sem nagy cucc, ha belekap a bokájába. Ha fordítva történik, az igen.

Az emberek elvárásait részben a tapasztalat, részben a média alakítja. Ha a tévéhíradó nap mint nap tele lenne kutyát harapdáló postásokkal, ez napi élménnyé válna mindenki számára, ennek az eseménynek megkopna a hírértéke. Egy idő után az lenne a normális, hogy jön a postás, Bodri meg saját jól felfogott érdekében menekülne. A kertévék se mennének már ki.

Mivel manapság nagyrészt balhéba keveredett cigányokat látok a tévében, majd minden nap, számomra, ha csak erre a tapasztalatra hagyatkozom, nem meglepő, ha jön egy újabb balhé. Így alakul ki az előítélet: cigányok=balhé. Az előítélet még nem rasszizmus, az csak az első lépcsőfok. Mivel azonban nem az előítéletességet választottam (nemcsak tévét nézek, azért jutottam erre az elhatározásra még egész fiatalon, nem volt nehéz egyébként), logikusan kerestem egy kiutat: ha hallok egy jó szándékú cigánycsaládról, felkiáltok, hogy ejha! A sok balhé mellett végre egy HÍR, ami az én választásom szempontjából ÉRTÉKES, mert a többit már unom. Nem azért értékes, mert ilyen van egyáltalán, hanem azért, mert hallok róla, tehát HÍRRÉ vált.

Érthető?

floorwalker 2008.08.11. 17:10:48

Jaja, itt én is elcsúsztam logikailag. Attól hogy valami szimpatikus, még az ellentetje nem feltétlenül unszimpatikus.

A lényegen nem változtat, igenis kerüljön középpontba az, hogy hogyan lehet előrelépni. Hogy hogyan lehet jól cselekedni.

Ami a tévéket illeti, egyszer láttam egy dokut egy nyugdíjas munkásemberről szólt, aki cigány származású volt. minden szabadidejét annak szentelte, hogy becsülets, dolgos, sikeres és társadalmilag elfogadott emberekké nevelje a putrik lakóit. Ő azt hiszem úgy mondta, igyekszik terelgetni az övéit. Azóta sem láttam ezt a dokut többször.

Ami a hírértéket illetti, egyetértek, a befogadótól is függ, hogy mire vevő.

Telepi János · http://www.panel.blog.hu 2008.08.11. 17:33:01

Na, értjük egymást :) Ez jó! Írjál sztorit, biztos veled is tettek már jót úgy, hogy nem is vártad :)))

alfredo 2008.08.11. 17:35:18

Lehet csűrni-csavarni, a kritikai észrevételt írót virtuálisan agyagbadöngölni, cikizni, azonban az a mondat, miszerint "Tehát számomra igenis az a hír, hogy vannak szimpatikus cigányok." arra utal, h a szerzője számára hírértékkel bíró jelenség, különlegesség, extremitás, ha egy cigány szimpatikus bír lenni.

Virág elvtárs 2008.08.12. 00:45:41

janecska, harapj meg egy cigány postást, és annak lesz ám "hírértéke"...
Miért nem lehet egy olyan blogot működtetni, amelyen ne jelennének meg a folyamatosan fikázó, frusztrált kommentelők, illetve az nagyon okos, kákániscsomót vitatkozók, akik mindent "logikusan le tudnak vezetni"? Ez a nyelv tényleg alkalmatlan arra, hogy pozitív gondolatok kifejezésére használjuk? (Látjátok, most én is csak panaszkodni tudok.)

alfredo 2008.08.12. 18:01:12

Virág elvtárs!
Ezzel mit akartál mondani? Telepi János tett egy talán önkéntelen, talán saját magának sem bevallott, rasszizmusra utaló kifejezést. Ezt én észrevettem és jeleztem. Ellenérv a véleményemre (!) eddig nem volt, csak néhányan nekem estetek, h majmoló handabandázó vagyok, szinvonal alatti vagyok, nincs rend a fejemben, folyamatosan fikázok (na, ezt a folyamatosant vajon hogyan bizonyítanád?), frusztrált vagyok, stb.
Logikus ellenérvet még nem kaptam, sőt, Te már a "logikust" szint szitokszóként használod.

Vérnűsző Barom 2008.08.13. 04:38:32

Gondolta volna a fene, hogy két kis jóindulatú sztoricskából, milyen fikázás tud kialakulni. Azzal együtt se, Janecska, illetve részben én kezdtem...

De pár apróság azért bassza bassza a csőröm.
Sculpture-nak vajon miért baj, hogy szerintem ismerkedni, barátkozni akart vele egy nő? Ugyan tényleg arra gondoltam, hogy férfi, így szórakoztatott is a sztori pár percig, míg ha tudom a nemeket, gyaníthatóan ásítva továbblépek.

Többeknek nem értem a bánatát. hosszan citálják vélt igazuk bizonyítékaként a másik idézetét, aki meg szintén. meg kéne próbálni nem zsigerből, azonnal, elkapkodva válaszolni, hanem korrektül, lehetőleg nem félreérthetően (max. szándékosan) írni.

Azzal meg, hogy ki, mikor rasszista, mi a baj? Valamilyen formában mindannyian azok vagyunk (speciel én mondjuk az átlagnál kicsit jobban), nagyjából bárki tud egy jót vidulni egy székely-, cigány-, zsidó-, vagy egyéb kisebbséghez, nációhoz köthető viccen, tud szurkolni a sportolójának, morogni a szomszéd országok gazdasági sikerein, ami egyben egy kis méla irígységet is feltételez. Aszem, némi joggal.
Az, aki nagyon véd valamiféle nációt, vagy nagyon támad, eléggé egykutyának tűnik. Vajh miért találja ezt védendőnek, azzal szemben, miközben ő is tartozik valamilyenhez. Hogy fel tud háborodni, ha az övét baszogatják, és milyen baromira nem érti, ha például pont egy olyan, amilyet a moncsi előtt ülve olyan lalkesen véd.

Az előítéletek meg remek dolgok, nem feltétlenül tartoznak a mély rasszizmus kategóriájába. Egyszerűen olyan panelok, amelyek segítenek eligazodni a világ addig ismeretlen területén.

Szerintetek hogy módosulna a baleseti, bűnözési statisztika előítéletek nélkül? Mi az ajtó zárása éjszakára, ha nem előítélet? Vagy a kocsi zárása, a pénztárca, a külön zsebben hordott pénz, az állásinterjúra, vizsgára való kiöltözés, a buli előtti otthonivás, vagy bármelyik párt elleni szavazás?
Mind ilyen-olyan előítéleten alapuló, okosnak vélt döntés.

Ha ezek a dolgok elmennek, akkor vajon miért előítéltesebb az, ha én kicsit hátrébb tolom a nőt az utcán, ha pár szemmel láthatóan ittas ifjú jön szembe velem? Te nem így csinálsz?
Mitől lesz mindez azonnal rasszista náciság, ha történetesen pár részeg cigánylegény jön szembe? Vagy akkor is az, ha magyarok?

Hívhatjuk rasszizmusnak, előítéletnek, de maradjunk inkább a sokkal szerényebb normális életösztön kifejezésnél, hamár mindenképp cimkézni kell.

Szerintetek némi egészséges előítélet nélkül hány lakásfeltöréssel, zsebtolvajlással, kajakbaszással lenne több?

Miért leszek rasszistáb az engem markecolni próbál cigánynál, ha véletlenül szájba verem? Ő miért lesz csak simán cigánybűnőző, ha sikerül neki? A saját köreiben miért lesz a család, a rokonság, az utca hőse, ha kirabolt egy gádzsót?

Miért nem rasszizmus az, ha egy ortodox zsidó drágán adhat el szart a saját fajtájának, és miért nem az, hogy ettől az továbbra is nála vásárol, nem az egy bolttal közelebbi, akár olcsbb, jobb árúval bíró gojtól?

Miért nem rasszizmus az, ha a menekülttáborok egynémely aidszes lakója meg akar baszni egy magyar lányt (a szimpla gyilkossági kisérlet minősíthető esetének tánik), és miért rasszizmus az, ha bátjya felrugdossa kissé ezért a koszlott, álló faszú menekültet?

Szerintetek a mai magyar, illetve budapesti rögvalóságnál mi a helyes, követendő viselkedésforma, ha nem a körültekintő óvatosság? És mi a körültekintő óvatosság, ha mélyebben belegondolsz? Bizony maga az előítélet, meg a édes gyermeke, a jó öreg rasszizmus, ha kissé tágabban is értelmezve, mint azt páran teszik. Persze mindig másra...

Meg úgy egyébként. Mi lenne ha megpróbálnátok 8már úgy a zöm) csak egy kicsit nyitott szemmel óvatosam körbepillogni a világban, és nem az aktuálisan legjobban utált pártvezető elleni véleményeket figyelni?

Szóval, tulképp vérnűsző, rasszista, náci barom vagyok-e, ha felrúgok egy sivalkodó zsebtolvaj cigányt, és a pereputtyát, vagy erősen empatikus, liberális kultúraközvetítő, aki az egyszerű népek által is ismert, elfogadott kommunikációs formák egyikével próbálja szépen rávezetni a partnert az együttélés örömeit lehetővé tevő, iratlan szabályokra, ezzel is elősegítve társadalmi felemelkedésüket?

Picsába már. Ezt a sok értetlen, vagdalkozó, szerencsétlen ökröt, akit ide (is) esz a fene. Na!

Subculture 2008.08.13. 08:53:25

"Sculpture-nak vajon miért baj, hogy szerintem ismerkedni, barátkozni akart vele egy nő? Ugyan tényleg arra gondoltam, hogy férfi, így szórakoztatott is a sztori pár percig, míg ha tudom a nemeket, gyaníthatóan ásítva továbblépek."
SUBCULTURE-nak semmi baja nincs az ismerkedéssel, de az ember nem egy esernyő alatt keresi életre szóló barátnőjét. Miért feltételezed, hogy csak azért nem ismerkedtem össze egy másik lánnyal mert ronda volt? Miért nem tudod egyszerűen azt mondani, bocs tévedtem?

floorwalker 2008.08.13. 10:35:23

Látom, felkaptátok a vizet páran . :D Ne tegyétek, kommentelni annyi, mint eszmét cserélni. Első számú aranyszabály minden fórumon: nem szabad megsértődni.

„A gondolatban rejlik tehát minden emberi méltóságunk.. Igyekezzünk tehát helyesen gondolkodni, ez minden erkölcs alapja.” Blaise Pascal

Vérnűsző Barom 2008.08.13. 14:03:14

Bocs, Subculture, hogy feltételeztem a randanős ismerkedést, de fel se merült bennem az élete szóló barátnő, de tulképp elvetni sincs miért ezt az ötletet se.

Mivel rasszista vagyok, és kirekesztő a randa nőkkel szemben, megkérdezem: Te szép vagy?

Floor: Szerintem inkább személyeskedni...

alfredo 2008.08.13. 14:09:59

Kedves Vérnűszú Barom!

Nem szerete az idézgetést, most még is téged idézlek (bocs!):

"Azzal meg, hogy ki, mikor rasszista, mi a baj? Valamilyen formában mindannyian azok vagyunk..."

Ezzel a kijelentéssel nehéz vitázni. A rasszizmus tul.képpen evolúciós okokból kialakult ösztön. Mindenkiben benne van, legfeljebb küzdeni tudunk ellene, mert az emberi társadalmakban szükségtelenné, sőt, károssá vált. Persze, küzdeni csak az tud ellene, aki felismerte, h rá is jellemző. Aki tagadja, az magát csapja be - és ugyanolyan rasszista marad, mint addig volt.


"Az, aki nagyon véd valamiféle nációt, vagy nagyon támad, eléggé egykutyának tűnik."

Én meg úgy gondolom, a kettő nem teljesen ugyanaz. Elfogultnak lenni a saját náció iránt nem egyenértékű egy másik genetikai közösség zsigerből történő utálásával.

Egyébként több kérdésed is jó - mások pedig feleslegesek.
:)

süti beállítások módosítása