Combino Man megérkezett!

Telepi János ,09:54

Egyik munkatársam és barátom sörözés közben osztotta meg velem történetét, miután értesült arról, hogy ilyesfajta blogot művelek. Barát neve Ori, temperamentuma déli. Harmadik korsó ászok után nekem szegezte a kérdést: szimpatikus-e, ha ledobálja a hülyéket a villamosról? Ösztönből cselekszik, közben nem gondolkodik, nem érez, utána viszont mardossa az önvád. Képregényhős születik: Combino Man megérkezett!

Ori két esetet mesélt el. Az egyikben az történt, hogy egy láthatóan agyterhelt fiatal pár iszonyú méretű táskákkal zárta le a Combino utazásra amúgy is alkalmatlan szűk folyosórészét. Egy idős bácsi viszont elkövette azt a hibát, hogy le kívánt szállni a járműről, ezért ügyesen átcsusszant a pakkok között, viszont cipője sarkával végül mégiscsak megérintette az egyik táska szélét. A manővert addig is árgus szemekkel figyelő táskatulajdonos férfi ekkor egy nem túl erős, de jól irányzott rúgást mért a bácsi térdhajlatára, aki ettől elesett. Ori, azaz Combino Man ekkor akcióba lépett: miután fölszedte a földről a mellette lebucskázó öreget, az agyterhelt párocska mellett termett, és emelt hangon (elmondása szerint állatmód üvöltve) szólította fel őket a távozásra, egyéb esetben véres verést helyezett kilátásba. Combino Man erőszakos sportot űz, amerikai futballt játszik, és vállai nemcsak a védőfelszerelésben szélesek. Temperamentuma, mint már említettem, déli, ennek megfelelően szemei ijesztően szoktak vérben forogni, ha felhúzza magát. Hangja mély és erőteljes.

Az agyterheltek hittek is neki, szó nélkül és pillanatok alatt leszálltak a villamosról, csomaggal együtt. Ennek ellenére a körülötte állók pillantásaiból Ori úgy érezte, valami rosszat tett, nem szabadott volna felzaklatnia a békés utazóközönséget, főleg azokat, akik nem látták a bácsi felrúgását. Elkapta a jellegzetes szuperhős-betegség: a maró önvád.

Sah rajza

A másik esetben Combino Man tinilányokat mentett ki egy személyiségzavaros pedofil karmai közül. Három lányka csacsogott a tágas forgórészben, az ajtó mellett, megpróbálva nem tudomást venni a szinte szó szerint nyálát csorgató középkorú úrról, aki bámulta őket. Combino Man azonban ekkor már szemmel tartotta a kéjencet: érzékei azt súgták, itt "lesz valami". Lett is, a férfi odalépett a lányokhoz, valamit mondott nekik, majd az egyiknek megpróbálta megfogni a fenekét. A tinik elszaladtak, emberünk ment volna utánuk, de egy számára addig láthatatlan erő megragadta a karját, és az éppen nyitva tartó kijárat felé terelte. Combino Man néhány vaskos és hangos káromkodás kíséretében egyszerűen ledobta a csávót a villamosról.

A hatás ugyanaz volt, mint az előző esetben: a három kislány hálásan pislogott felé, de a villamos többi utasa meglehetős undorral fordította el fejét, ha tekintete összeakadt az övével. Combino Man ismét kétségek közt vergődött: vajon helyes-e, amit tesz? Hangosan káromkodni és erőszakoskodni önmagában nem szép dolog. De felmenti-e őt az a tény, hogy azért változik veszélyes állattá, mert meg akarja akadályozni még nagyobb balhék kialakulását? Még akkor is, ha ez az adott szituációban nem jut eszébe, egyszerűen - saját szavaival élve - elönti a szar az agyát, és már csak akkor eszmél, amikor meglátja egy kívülálló tekintetében a félelmet és haragot.

Nem tudtam neki válaszolni, ezért én is kérdem: helyes ez? Kellenek nekünk  ilyen hétköznapi szuperhősök?

A bejegyzés trackback címe:

https://szimpatikus.blog.hu/api/trackback/id/tr64661368

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Propeller 2008.09.14. 10:38:02

Combino Man megérkezett! De kellenek nekünk ilyen hétköznapi szuperhősök?Barát neve Ori, temperamentuma déli. Harmadik korsó ászok után nekem szegezte a kérdést: szimpatikus-e, ha ledobálja a [...]

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KaraSaraqan 2008.09.14. 10:11:22

Igen. A birkák meg csak bégessenek, mást úgy sem tudnak. CM jól csinálja. Én is láttam már olyat, hogy két fiatal srác lependerített egy zsebtolvaj-gyanús egyént a villamosról (én a kezét törtem volna el, de fél kocsival arrébb volt az eset)- igaz, az még a régi 4-6-oson volt, annak könnyű volt föltépni az ajtaját...

midnight coder 2008.09.14. 10:11:44

Addig nincs baj amíg a BKV háztáji orkjaival nem keveredik konfliktusba.

CombinoUser 2008.09.14. 10:20:21

Ezaz! Csak így tovább!
A PR-on kell már csak csiszolni, a helyzet tisztázásához kell egy két starter konverzésön, még a fizikai konfliktuskezelés és a káromkodás előtt.
Pl.: Uram, Ön az imént molesztálta a Hölgyeket! Leszáll önként, vagy segítsek, a KURVAANYÁD!

Hajrá, csak így tovább! Írtsuk a pondrókat!

ui.: a Taggerekhez nem kell a starter konverzésön, esetükben egy erős horoggal kell indítani a műveletet, különben elszaladnak!

Joe Bácsi 2008.09.14. 10:20:29

Szerény véleményem szerint, nagyon helyes amit a barátod tett. Félelmetes hogy milyen alakok utaznak a Bkv járatain. Hasonló rossz példákkal én is találkoztam már és én is ezt tenném, ha meglennének hozzá a testi adottságaim... Ugyhogy:
Hajrá Combino Man!
Hajrá Combino Man!
Hajrá Combino Man!

Feriboy 2008.09.14. 10:23:43

ha van ideje akkor miskolcra is nyugodtan leugorhatna :)

Mostly Harmless 2008.09.14. 10:33:19

több ilyen kéne.
hol lehet autogramot kérni?

FSBLACK 2008.09.14. 10:34:37

Én is ugyanígy szoktam osztani az igazságot. Ha a feleségem engedi...

yertle the turtle 2008.09.14. 10:36:38

csatlakozom az előttem szólókhoz.
Combino Man powa!

aharazade 2008.09.14. 10:42:57

Jó cikk, jó emberről.

proton1701 2008.09.14. 10:46:30

Hajrá emberek ,végre valaki csinál is valamit.
Egyszer szeretné látni.Persze azért csak finoman nehogy a fejébe szálljon az igazságosztó.Ne foglalkozz a nézőkkel.Nekik is ezt kéne csinálni és akkor rend lenne

Prof. William · http://profwilliam.wordpress.com/ 2008.09.14. 10:50:28

Mi ez?
Egy madár?
Egy repülő?
NEM! EZ COMBINO MAN!

Az ilyen utazó idiótáktól engem is frász kerülget. Ezért is van szükség Combino Manra.

W Joe 2008.09.14. 10:51:35

Hajrá Combino Man!

Okostóni 2008.09.14. 10:52:18

Van valami számlaszám amin keresztül lehet támogatni CombinoMant-?:)

min0rity r3port · http://m0r3.blog.hu 2008.09.14. 10:56:28

Mit is mondott Mohamed a hülyékről?

Kontroll Barom 2008.09.14. 11:03:15

Igen, kell nekünk a Hétköznapi Szuperhős!
Tök igaza van, és szerintem, mondhatni nem is gond a módszer. Amúgyis inkább magukba néztek szerintem azok az emberek, és elszégyelték magukat, hogy ők nem tettek volna semmit....legalábbis remélem, hogy nem lenézték, vagy kinézték maguk közül az egyetlen tettrekész embert...nem is embert, Combino Man-t :)

Hajrá, csak így tovább Ori!

fritz kraft · http://kraft.blog.hu/ 2008.09.14. 11:08:58

nagyon is támogatom a parasztoktól való megszabadulást, de nem csak a vilin, hanem az élet valamennyi területén. igaz, akkor magyarország lakosságának öt százaléka maradna csak állva.

Ori 2008.09.14. 11:11:12

Hoppá! Mi ez itt? :D Köszi... :)

dfactor 2008.09.14. 11:15:28

Combino Man rulez. Sok idiótának kell még megtanulnia, hol a helye...

Zotmund 2008.09.14. 11:29:34

CM Forever!!!!

Részemről taps, ha kell segítség, és sör jár neki!

bobba 2008.09.14. 11:29:46

Ebben a városban könnyen előfordul, hogy oda kellene lépni... csak nagyon nehéz megállapítani, hogy mikor és mennyire, hogy hol a határ szuperhős és utcai verekedő között, és szerintem ezért jön az önvád. Szakirodalom: The Dark Knight.

Kobretti 2008.09.14. 11:46:36

CM for President! :)

Egy időben hétvégén, késő este rendszeresen hasítottam a Blaha környékén, többnyire kombináltvillanyossal
Minden ...mégegyszer... MINDEN (!) alkalommal volt valami agyhalott a járműveken. És általában igen felhúztam magam: mikor pl. 2 nyakörves szotyivallású elkezdett buzerálni, köpködni egy békésen üldögélő nyugdíjast.
Körbenéztem, volna-e bátor jelentkező akivel vállvetve ledobálhatjuk a fedélzetről a két szarházit.
Persze mindenki mereven bámult kifele az ablakon... én meg egyedül nem késeltetem meg magam.
Alapítsunk CM-kommandót!

ifj. Farkas Gyula · http://kosbor.blog.hu 2008.09.14. 11:47:01

Kedves blogolvasók!

Nekem személy szerint egy olyan szuperhősre lenne szükségem, aki segíthetne a Carmichael - féle (máig bizonyítatlan) sejtés megoldásában. Skolasztikám ugyanis abbahagyta stúdiumait, és művelődésszervezőnek készül! Hogy mennyire komoly ebbéli elhatározása, jól mutatja, hogy a Fizika Közlöny helyett a Cosmóra fizetett elő!
Üdvözlettel:
ifj. Farkas Gyula
a BME mérnök-fizikus szakának negyedéves hallgatója

izéé 2008.09.14. 11:50:41

Combino Man for Prezident! :-)
A népek meg hadd nézzenek. Annyit tudnak csak. A birkák.
"Ragyogni kell, nem pislákolni!"

xiau-ling 2008.09.14. 11:51:23

csatlakozom a támogatók tömegéhez! a PR-en valóban javítani kéne még, mert ha az ember rögtön elkezd kurvaanyázni meg pofozkodni, az ront az átlag megítélésen, de egyértelműen jó ha vannak olyanok akik a tömegből kiemelkedve a közizlést nem romboló módon érvényre juttatják a jó modort.
én a reflex dohányosokkal is hasonlóan bánnék, akik meglátják a megálló felé közeledő villamost, reflexből gyorsan rágyújtanak, kb ha 1 centit szívhatnak el belőle, addigra már megérkezik a villamos, szintén reflexből bepöccentik az alig használt csikket a kerekek közé (a szemetes kb 1,5 méternyire) és az utolsó slukk füstjét egy az egyben a arcomba kapom mikor fellép. ilyenkor egy erős kéznek vissza kéne nyomnia a füstölgő egyént. néha ha látványosan jelzem, hogy nem tetszett, még nekik áll feljebb.

izéé 2008.09.14. 12:12:48

Egyetlen dologtól félek csak, attól, hogy a CombinoMan hatására felbátorodott szájkaratés (ie. test-test elleni küzdelemben járatlan) kartársak beleszaladhatnak egy csúnya nagy pofonba, ha rosszul mérik fel a helyzetüket.
Az a baj a tücskökkel, és azokkal akik ezeket a mobbing technikákat élesben űzik, hogy fel vannak készülve egy erőszakos válaszra. Ott a penge a kabátzsebbe' , és tudják is használni.
Csak a megelőző csapás használható ellenük... És már el is jutottunk Mortimerhez. Jól megmutatta... Hát nem vicces?

Keskeny a mezsgye amin járunk, kedves rendpárti barátaim. :-)

Persze magunkon is kezdhetünk:
Zárva tartjuk az ablakot a légkondis buszon, nem eszünk a metrón, elengedjük a sietőket a mozgólépcsőn.
Ha ez megvan, akkor el lehet kezdeni elvárni éppen szocializálódó embertársainktól is ugyanezt.

csm · http://www.pozor.hu 2008.09.14. 12:13:29

Hánaná hogy kell Combino Man!!!
Lelkiismeret furdalása meg legyen annak akiket ledob, és azoknak, akik csak nézik a bunkók megmozdulásait, és nem tesznek ellene mint CM!

mindenlebe 2008.09.14. 12:14:12


engem kb 10 eve 2 idosebb Combino Lady mentett meg egy szatirtol, aki igyekezett a fenekemhez dorzsolodni. Zsenge korom miatt nem mertem elkudeni melegebb eghajlatra, halistennek ezt hangosan megtette helyettem 2 holgy, akikre mar majdnem ramasztam menekulhetnekemben. A szatir le is menekult.

Ne annak legyen mardoso lelkiismeretfurdalasa, aki tett valamit, hanem az uveges szemekkel kifele bamuloknak!!!

BMG · http://az.URLem.meg.fog.jelenni.hu 2008.09.14. 12:38:39

Nadon helyes, nadon helyes, csak mikor káromkodik, tegye hozzá, hogy te szatír állat, vagy hasonlót.
A 47-49v-n találkoztam ilyennel, a sofőr rúgdosot le valakit a buszról a múzeum előtt, és még utána is köpött. Persze a sofőr üvöltött, de csak káromkodótt, és mindenki őrá nézett csúnyán, pedig más lett volna, ha hozzá tette volna pl., hogy anyádat fogdossad, ne a buszon a nőket... Én sem láttam, csúnyán néztem, de osztán egy nővel hosszan dumált a vezető, aki szintén az asztórián szállt le mint én, így volt lehetőségem megkérdezni tőle, mi is törpént.

Nadine · http://nadinevilaga.blogspot.com 2008.09.14. 12:51:52

Én máris Combino Man-fan vagyok! Csak így tovább, ne törődj a birkákkal!:)

Czigler Zsolt 2008.09.14. 12:53:06

A tett halála a tétovázás.Ezért hasznos dolog a szar az agyban,viszont Tévedni emberi dolog.Valamint Egy fecske nem csinál nyarat és Sok lúd disznót győz.Lassú víz partot mos.
Valószínüleg az amerikai fociban igen hasznos az elborult elme,de tömegközlekedve ez már kérdéses.Sajnos engem is arra tanít a létharc,hogy blitzkrieg és endlösung,a két jó testvér,a hosszú és győzedelmes életre megfelelőbb igéretnek tünik,mint a nyúlként lapulás,amiben addíg várunk a rókától rettegve,míg le nem lő a vadász.

aharazade 2008.09.15. 20:54:56

Orvnak bizonyos mértékben igaza van. Mindenki jól mérje fel a helyzetet, ha baj van.

"....a bátorság nem hátrány
a fejed fölé készül már a kifaragott állvány"

gimmeshot

Ori · http://cogitoergosux.blogspot.com 2008.09.17. 11:55:10

kifaragott márvány, nem? :)
de amúgy igaz.

Atolla 2008.09.26. 11:28:00

nos nem vagyok pesti nem járok a BKV járataival viszont volt egy esetem egy kigyúrt hülyegyerekkel. sebészeti ambulancia, én éppen az éves tetanuszt kaptam volna mivel epilepsziás vagyok minden évben kapok kissebb nagyobb balesetek miatt. nos ez a hapsi beültettet az orvosiva és csak bámult. mire én legszivesebben azt mondtam volna" miaf... bámulsz h...gyerek de a LEGSZEBB hangomon csak annyit mondtam -elnézést de ön mit keres itt?
az a poén hogy még neki állt feljjeb mert hogy ő korházi dolgozó vagy mi...de ennél tovább már engem nem érdekelt a függöny mögött megkaptam a szurimat és leléptem. nem regélek arról, hogy mint korházi dolgozó tudhatná nem bámuljuk a beteget főleg mikor az épp a bugyiját tolja le az inekcióhoz.
a combinón is símán beszólnék bárkinek akiről úgy gondolom hogy az alapillemet nem tartja be. erőviszony ide vagy oda
CM hajrá!

Atolla 2008.09.26. 11:30:45

bocsánat a helyesírási hibákért!

Atolla

tengelykezű 2010.10.29. 16:11:48

abszolút kellenek. ha nem csak figyelnék, hanem én is kb ilyen adottságokkal rendelkeznék, mint Combino Man, akkor én is lehajigálnám az oda nem illő elemeket.
volt ilyen a metrón is egyszer, egy zavart elméjű, szemmel láthatóan kisebbségi (bár ez túl sokat nem számít a történetben) egyén egy mellette ülő nőt próbált zaklatni előbb csak szóval, majd a tettek mezejére is próbált lépni. azonban ekkor a tömött kocsi utasai közül ketten fölszólítottak az illetőt, hogy most jobb lesz, ha meghúzza magát, de emberünk vagy magától, vagy valamilyen szertől bódultan nem érzékelte a valós veszélyt. amikor elindult a keze a hölgy felé, a két srác fölkapta az ülésről és a szó legszorosabb értelmében kidobták a metrókocsiból.
egyébként egy hősre még szükség lenne. Combino man szárnysegédjére, aki a maguk alá csinált, bűzlő hajléktalanokat teszi le a járműről.

Sonrisa 2010.11.10. 10:16:34

Kellenek a hétköznapi hősök. Hiszem, hogy köztünk járnak.
Hajrá CombinoMan :)
süti beállítások módosítása