Egyik munkatársam és barátom sörözés közben osztotta meg velem történetét, miután értesült arról, hogy ilyesfajta blogot művelek. Barát neve Ori, temperamentuma déli. Harmadik korsó ászok után nekem szegezte a kérdést: szimpatikus-e, ha ledobálja a hülyéket a villamosról? Ösztönből cselekszik, közben nem gondolkodik, nem érez, utána viszont mardossa az önvád. Képregényhős születik: Combino Man megérkezett!

Ori két esetet mesélt el. Az egyikben az történt, hogy egy láthatóan agyterhelt fiatal pár iszonyú méretű táskákkal zárta le a Combino utazásra amúgy is alkalmatlan szűk folyosórészét. Egy idős bácsi viszont elkövette azt a hibát, hogy le kívánt szállni a járműről, ezért ügyesen átcsusszant a pakkok között, viszont cipője sarkával végül mégiscsak megérintette az egyik táska szélét. A manővert addig is árgus szemekkel figyelő táskatulajdonos férfi ekkor egy nem túl erős, de jól irányzott rúgást mért a bácsi térdhajlatára, aki ettől elesett. Ori, azaz Combino Man ekkor akcióba lépett: miután fölszedte a földről a mellette lebucskázó öreget, az agyterhelt párocska mellett termett, és emelt hangon (elmondása szerint állatmód üvöltve) szólította fel őket a távozásra, egyéb esetben véres verést helyezett kilátásba. Combino Man erőszakos sportot űz, amerikai futballt játszik, és vállai nemcsak a védőfelszerelésben szélesek. Temperamentuma, mint már említettem, déli, ennek megfelelően szemei ijesztően szoktak vérben forogni, ha felhúzza magát. Hangja mély és erőteljes.

Az agyterheltek hittek is neki, szó nélkül és pillanatok alatt leszálltak a villamosról, csomaggal együtt. Ennek ellenére a körülötte állók pillantásaiból Ori úgy érezte, valami rosszat tett, nem szabadott volna felzaklatnia a békés utazóközönséget, főleg azokat, akik nem látták a bácsi felrúgását. Elkapta a jellegzetes szuperhős-betegség: a maró önvád.

Sah rajza

A másik esetben Combino Man tinilányokat mentett ki egy személyiségzavaros pedofil karmai közül. Három lányka csacsogott a tágas forgórészben, az ajtó mellett, megpróbálva nem tudomást venni a szinte szó szerint nyálát csorgató középkorú úrról, aki bámulta őket. Combino Man azonban ekkor már szemmel tartotta a kéjencet: érzékei azt súgták, itt "lesz valami". Lett is, a férfi odalépett a lányokhoz, valamit mondott nekik, majd az egyiknek megpróbálta megfogni a fenekét. A tinik elszaladtak, emberünk ment volna utánuk, de egy számára addig láthatatlan erő megragadta a karját, és az éppen nyitva tartó kijárat felé terelte. Combino Man néhány vaskos és hangos káromkodás kíséretében egyszerűen ledobta a csávót a villamosról.

A hatás ugyanaz volt, mint az előző esetben: a három kislány hálásan pislogott felé, de a villamos többi utasa meglehetős undorral fordította el fejét, ha tekintete összeakadt az övével. Combino Man ismét kétségek közt vergődött: vajon helyes-e, amit tesz? Hangosan káromkodni és erőszakoskodni önmagában nem szép dolog. De felmenti-e őt az a tény, hogy azért változik veszélyes állattá, mert meg akarja akadályozni még nagyobb balhék kialakulását? Még akkor is, ha ez az adott szituációban nem jut eszébe, egyszerűen - saját szavaival élve - elönti a szar az agyát, és már csak akkor eszmél, amikor meglátja egy kívülálló tekintetében a félelmet és haragot.

Nem tudtam neki válaszolni, ezért én is kérdem: helyes ez? Kellenek nekünk  ilyen hétköznapi szuperhősök?