Annak ellenére, hogy Hawking nagyjából visszavonta, úgy tűnik mégis lehet valami a párhuzamos univerzumok és féregjáratok elméletében. Mivel mással lehetne magyarázni, hogy az egyébként nem túl bizalomgerjesztő Podmaniczky utca és a Teréz körút sarka alig két héten belül kétszer telik meg szimpatikus magyarokkal?
Az első esetet saját szememmel láttam. A Podmaniczky utca belső, Bajcsy-Zsilinszky út felőli oldalán, a saroktól nem messze van egy non-stop bolt, ahonnan kitámolyogva irtózatosat esett egy részeg. A piásüvegek összetörtek, emberünk artikulálatlanul hörgött kigombolt kabátjában hemperegve a nedves betonon. Este hat óra körül volt, én munkából tartottam hazafelé, kissé váratlanul ért a látvány. Alig öt méterre a részegtől, a zebra előtt álldogáltam a tömegben, és eltelt az a kínos fél perc, amikor mindenki arra vár, hogy majdcsak megoldódik magától a helyzet. Itt viszont már látszott, hogy nem fog.
Épp elkezdtem magamban káromkodni, hogy megint én leszek a balek, akinek fél órát kell szobrozni a felültetett, járásképtelenül részeg ember mellett mentőre várva, mert persze ebben a rohadt városban mindenki lépi át ezt a szerencsétlent, mikor mögülem két fiatal srác indult el az öreg felé. Utánuk barátnőik. A két fiú lehajolt, a hóna alá nyúlt az egyébként önhibájából bajba jutottnak, az egyik lány vette elő a telefonját, a másik meg kérdezgette, hogy fáj-e valamije. A lámpa zöldre váltott, én elindultam a tömeggel, szóval nem tudom végül mire jutott a két szimpatikus pár. Aztán hazaérve kicsit lehülyéztem magamat.
Most meg mit találok az Indexen? Hát ezt:
Ugyanaz a kereszteződés. Kezdek gyanakodni: mi tesz működővé egy lepukkant átjáróháznak beillő végállomás-közeli pár négyzetmétert egy működésképtelen ország működésképtelen fővárosában? Biztos véletlen ez, hogy a szimpatikus embereknek épp arra van dolguk mostanában? Vagy a féregjáratok?
A bejegyzés trackback címe:
Trackbackek, pingbackek:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
tommygun 2009.02.21. 14:41:05
Beren 2009.02.21. 14:49:34
efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.02.21. 15:31:39
Csak sajnos kevés a poszt.... vajon, miért?
immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2009.02.21. 15:35:34
bate · http://bateman.hu 2009.02.21. 15:38:09
Na ezeket én azért behelyezném egy fekete lyukba, aminek máshol van a vége...
jablonsky_master 2009.02.21. 15:47:17
Jedlik 2009.02.21. 16:30:40
en.wikipedia.org/wiki/Wormhole
gothmog 2009.02.21. 17:18:49
2. Attól hogy sokan szeretnek "tipikus magyar"-ozni, még nem minden magyar olyan, mint akikre rámondják.
Nem tudom máshol ez hogy van, de nálunk pl. ha a buszsofőr _megkéri_ az utasokat hogy próbálják meglökni a buszt valahogy, akkor leszállunk, és segítünk. Mert miért ne.
Magyarországról van szó, egyébként.