Magától adott jobbat a szupermarket eladója

Telepi János ,11:03

Nem mindegy, hogy indul a nap. Ha az ember fiatal, és egy szupermarketben dolgozik eladóként egy olyan országban, ahol mostanában mindenki annyira ideges, hogy 10 deka párizsit sem tud normálisan kérni, nos akkor valószínűleg minden nap rosszul indul. Éppen ezért képedtem el ma a Wesselényi utca és a Körút sarkán található nagy élelmiszerboltban.

A pékáru pultnál álltam reggel háromnegyed hétkor, félig még én is aludtam, láthatóan az eladólány is. Kértem három sajtos pogácsát. Helyben sütik, a korai órákban gondolom jól fogy. A pultban volt még néhány darab, nem néztek ki azok sem rosszul. A lány mögött viszont volt egy kerekes állvány, azon illatoztak a  legfrissebbek. Egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy megkérem az eladót, inkább az állványról szedjen nekem, de abban a szúrásban meg is gondoltam magam: nem szívesen vitatkoznék, ha esetleg ugráltatásnak veszi, nyolc előtt nem vagyok fogyasztóvédő hangulatban.

De nem kellett szólni. Vagy kiszúrta, hogy a gőzölgő pogácsa felé kacsintgatok, vagy egyszerűen arra gondolt, hogy az langyosan finomabb, biztos nekem is ízlene. A lényeg, hogy szó nélkül hátrament az állványhoz, és belepakolt hármat a papírzacskóba.

Megköszöntem, rámosolyogtam. Visszamosolygott. Szerintem mindkettőnk napja jól indult.

A bejegyzés trackback címe:

https://szimpatikus.blog.hu/api/trackback/id/tr30967065

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bruTe 2009.02.26. 14:17:34

De jó, egy blog, ahol JÓ dolgokról lehet olvasni. Ezek szerint nem csak nekem hiányzott ez.

Sok sikert a továbbiakra!
:)

attila88787 2009.02.26. 14:22:32

eeez biztosan Magyarországon történt meg veled?? :)))

232323 2009.02.26. 14:29:30

Reggel bementem egy abc-be. Az előttem álló figura kért pogácsát. A frissen sütöttek voltak hátul, aki nem figyel, az ki sem szúrhatta volna. Valószínűleg az előtte álló vevő a pultoslány kebelbarátja lehetett, mert ő a spéciből kapott. Elvitta majdnem mindet. Nekem pedig, aki később érkezett, a korábban készített, már szárazra aszaltból adott. Felháborító, hogy én később érkeztem és ezekután még én kaptam a régebbit!

Gondoltam a panaszkönyvután nyúlok, de mégse.

Ez Magyarország. :)

---

Gyenge lett és szar, de nem baj. Ezt is akár el lehetne mesélni, de fő a pozitív szemlélet. (Na meg tele vagyok csúsztatásokkal... )

MekkMester 2009.02.26. 14:36:42

Nem is értem... pozitív dolgok is történnek??? :)
Annyira hihetetlen. El vagyunk már szokva a figyelmességtől.
Indítsunk mozgalmat a kedvesség jegyében!
Ki csatlakozik?

I am who I am 2009.02.26. 14:42:06

Több ilyen pozitív történet kéne, hátha átragadna másra is, hogy adja tovább a jót, amit kapott. :)

sensemilla 2009.02.26. 14:51:02

kedves tortenet,de biztos almodtad: a wesselenyi es korut sarkon nincsen szupermarket... :)

Telepi János · http://www.panel.blog.hu 2009.02.26. 14:57:36

@sensemilla: City Spar Budapest, VII. kerület, Erzsébet körút 27. Csak nem akartam reklámozni :)

kriszana · http://picasaweb.google.co.uk/kriszana 2009.02.26. 15:12:41

de jó ilyet olvasni!
Talán mégsem veszett el minden, talán van még remény Magyarország számára...
Köszi!

sensemilla 2009.02.26. 15:18:00

jahaaa...bocsi.
az nekem nem szupermarket,csak boltocska. a Blahan levo ex-J.M.-re gondoltam... [pirul]

sensemilla 2009.02.26. 15:19:01

...de tuti nem almodtad? :D

Timmy 2009.02.26. 15:21:37

Azért abban a boltban nem árt résen lenni, én jópárszor megjártam már ott. Volt amikor kőkemény bagettet adtak - érdekes módon az egyik teljesen friss volt, a másik minimum előtte napról maradhatott, vagy amikor a sonkák oszlopaiból kiválasztottam, hogy melyikből kérek, kikérte magának a hp eladó, hogy a másik - ami láthatóan napok óta kinn lehetett - is friss, ugyanis rögtön ahhoz akart nyúlni, hogy majd abból ad. Szóval ez a történet csak a véletlen műve lehet.

Unbiased 2009.02.26. 15:25:11

Aztán valaki nyilván megvette az állott pogácsát is. Ő nem fogja ilyen lelkesedéssel olvasni ezt a blogot.

Bakkerovics Bakker 2009.02.26. 15:31:39

Unbiased 2009.02.26. 15:25:11
az egyórás pogácsa dettó ojan finom, minta négyórás.
az elsö félórába, amíg ki nem hűl meg ménelegyen kedves az eladóspiné????
utána tesemondodmeg, hogy egy, vagy négyórája sült ki.
faszé kell mindég zörögni, meg rosszindulatot feltételezni akárkitől is????

terasz9 · http://www.teremibalazs.hu 2009.02.26. 15:43:18

@Telepi János: Ismerem, én is nagyon szívesen járok oda. Egyrészt modern, másrészt minden van.
És ezek szerint jófejek is az eladók
:)

au 2009.02.26. 16:09:03

Az a vicces, hogy mindenki mástól várja el a kedvességet. Az eladóktól, a pénztárosoktól... Észre sem veszi az ember a saját szürkeségét.

Horasz · http://horasz.blog.hu 2009.02.26. 17:33:18

Tettszuk a blog, koszonet erte...:D

Zombecz 2009.02.28. 14:11:29

Ez a bejegyzés is jó és a többi is. Megy a kedvencek közé.:-)
süti beállítások módosítása