Volt már olyasmiről szó ezen a blogon, hogy vannak környékek Budapesten, ahol az esély a jóra erősen a nulla felé gravitál. Én ilyennek ismerem a Stadionok metrómegálló körüli területet, a buszból kipufogó gázolaj szaga, a romlott fornetti íze és részeg hajléktalanok kiáltozása által határolt bermuda-háromszöget. Nos, ha itt csak egy tízes csomag papírzsebkendő is kikandikál a farzsebedből, megvan az esély rá, hogy pontosan úgy tűnjön el, mint anyahajó a téridőben - gondoltam ezt egészen Nándi levelének olvasásáig.

Kedves Szimpatikus blog!

 

Nagyon régóta olvaslak titeket és már sok dolog történt velem, amit szerettem volna megírni (kedves biztonsági őrök a Gödörben, segítőkész Rudolf Péter), de aztán valahogy elmaradt. Viszont tegnap este annyira erre a blogra való dolog történt velem, amit már tényleg muszáj:

 

Este 10 óra körül már ritkán járnak a trolik, villamosok. Amikor a busz a Stadionokhoz ért, fürkésztem hogy az 1-es villamos vagy a 80-as troli fut be előbb, hogy melyikkel tudok menni. A troli nyert, és elkezdtem keresztül futni a kereszteződésen, hátha még elérem. Minden igyekezetem ellenére lekéstem. Ahogy szomorkásan sétálok vissza az 1-es villamos megállójához egy fiatal férfi integet a körút túloldalán, kezében a pénztárcámmal. Megtalálta, visszaadta. 

Én még észre sem vettem, hogy hiányzik és már vissza is kaptam. A futástól lihegve megpróbáltam megköszönni, mondta hogy szívesen, és elsétált. Természetesen semmi nem hiányzott belőle, pedig volt benne pénz, bankkártya, mindenféle jóság. Remélem olvassa a blogot, mert itt is szeretném megköszönni neki.

 

Szép napot!

 

Nándi