Igenis nincs virágboltos smucigság!

Telepi János ,13:27

Az embernek mindig az az érzése, hogy a legtöbb virágboltban csak a fonnyadt példányokat akarják rásózni, ha egy pici határozatlanság is tükröződik a viselkedésében. Kár lenne viszont, ha előítéleteink rabjává válnánk. N. ugyanis már találkozott olyan virágboltossal, aki nem volt smucig. Innentől kezdve nem mondhatjuk, hogy minden virágboltos smucig, sőt - mivel idevágó kutatásaink sincsenek -, azt sem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy a virágboltosok többsége smucig lenne. Az egyetlen, amit teljes meggyőződéssel ismételgethetünk: nincs olyan, hogy virágboltos smucigság!

Szia!

Rég volt poszt, gondoltam írok! A múltkor az Oktogonon a Burger King melletti virágboltban volt velem nagyon rendes az eladó. Vasárnap este, zárás körül érkeztem, pont barátnőmhöz mentem, összekaptunk valamin, de telefonon már kibékültünk, gondoltam viszek Neki virágot. Kedvenc színe a sárga, így egyből egy ilyen virágra mutattam. Én nem vettem észre semmi különöset, de az eladó kivette, megnézte, aztán kis szünet után azt mondta, hogy válasszak inkább másikat, mert ez már nem friss. Eléggé meglepődtem, és megkérdeztem, hogy ő melyiket ajánlja. Rámutatott egy lilára, mert szerinte az nagyon aranyos. Ami fura, hogy olcsóbb is volt, mint amit én eredetileg választottam volna. És végül tényleg nem volt baj, hogy nem sárga!

Üdv: N.

A bejegyzés trackback címe:

https://szimpatikus.blog.hu/api/trackback/id/tr52979874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

IceCat_ 2009.06.14. 01:38:08

Igaz ez már évekkel ezelőtt volt, de én is rendes kislány voltam mikor még virágüzletbe dolgoztam.
Egyszer zárás után 5 perccel kopogott be egy srác az ajtón, hogy ajándékot vett és szeretné ha becsomagolnám neki...
Hát beengedtem, becsomagoltam és nem haltam bele :):)
süti beállítások módosítása