A városi biciklizésnek egyelőre van egy ilyen mozgalmi jellege, kétségtelen. Márpedig ha az ember úgy hiszi magáról, hogy nemes, magasabb rendű cél érdekében cselekszik - jelen esetben a biciklis a tiszta levegőjű város megteremtéséért -, könnyen elkezd az élet apróbb területein is normálisan viselkedni. Ez idáig okés, de azért egy vonaton hallott sztorin még én is meglepődtem.

A történet elmesélőjét csak nemrég óta ismerem, igazából nem is hozzám beszélt, hanem barátnőmhöz. Múlt héten esett meg vele, hogy korábban kapott nyereménybiciklijének alkatrészei bizony nem bírták a rendeltetésszerű használat megpróbáltatásait, és egy-két kilométer után szépen sorban elkezdtek menet közben tönkremenni. A gond ezzel csak az volt, hogy a lány még elég messze kavargott otthonától, kilazult hátsó kerékkel, elgörbült kormánnyal pedig nem annyira buli a bicajozás.

Valahogy elevickélt Budára, az albérletéhez legközelebb eső bicajboltba. Ott a szervízes nagy nyilvánosság előtt közölte vele, hogy a kerékpárja nem igazán alkalmas a közlekedésre. A válasz egyszerű volt, és csak a tényekre koncentrált: újra nincs pénz, valahogy rakják rendbe ezt, a többivel meg ne foglalkozzanak. Rontott a helyzeten, hogy valaki egy majd kétszázezer forintos bringát vásárolt éppen.

Egy hét múlva a megbeszéltek szerint visszament a roncsnak titulált járműért, a korábbi események miatt nem éppen jó kedvvel. Most is sokan voltak előtte a sorban, ráadásul megint drága brinyót vett valaki. Akkor pedig végképp kezdett elszakadni a cérna, mikor hátrahívták a raktárba. A boltos ugyanis újra elkezdte: szar a bicaj, nem érdemes vele a sarokig sem elgurulni, satöbbi.

Az eladó viszont ekkor egy váratlan fordulattal megkérdezte ismerősömtől: emlékszik-e arra a srácra, aki a múltkor azt a drága, kétszázezres gépet vette. Merthogy, ő behozta a régi, használt, de jó állapotban lévő bringáját. Méghozzá azzal a feltétellel, hogy csak annak a csajnak adhatják oda, csakis ingyen, aki a múltkor leadta javításra azt az életveszélyes műcangát. Azaz pont neki. Egy aluvázas régi montit. Csak úgy.

És végül még az ismerős régi, nem túl megbízható bicaja sem a szeméthalmot gazdagítja majd: a boltban azt mondták neki, hogy helyrepofozzák, kicserélik a veszélyes alkatrészeket megbízhatóbbakra, és elviszik egy gyerektáborba, ahol utcai közlekedésben nem, de a tábor területén játékhoz használhatják majd a gyerekek.