Egyre normálisabbak az autósok

Telepi János ,16:13

Sokat járok biciklivel Budapesten, jogsim nincs, így magabiztosan állíthatom a mai napon is: tele van a város teljesen normális autósokkal.

 

Ma munkába jövet például a jobbkezes Kassák Lajos utcán kaptam elsőbbséget attól a sofőrtől, aki nagy gázzal át is húzhatott volna előttem. Lassítottam, már majdnem meg is álltam, mikor ő is odaért, de kezével jelezte, hogy menjek, azt a két másodpercet kibírja, míg elgurulok előtte. Abban az utcában különben is elsőbbségadás kötelező tábláért kiáltanak a sarkok, ezért az értelmesebb közlekedők sosem ragaszkodnak a szabálykönyvben lefektetett jogaikhoz: gyorsabb, és veszélytelenebb, ha figyelnek egymásra.

 

Szerencsére Miskolcon is javul a helyzet: korábban verekedést látott Gregorio nevű levélírónk a munkahelye mellett lévő főútnál, mostanra viszont már dudálást sem hallani, még egy neccesebb helyzetben sem.

 

 

A munkahelyem egy főútvonal mellett van, mindig nagy a forgalom. Épp az épület előtt töltöttem a szünetemet, amikor azt láttam, hogy az úton elmegy egy teherautó, ami közepesen vastag műanyag csöveket szállított. Talán valami vízvezetékhez, de lehet, hogy máshoz, nem értek ehhez. Az autó a pirosnál állt, majd ahogy elindult, az egyik ilyen cső leesett a platójáról, és keresztbeállt az úton. A sofőr ebből nem vett észre semmit, vagy ha igen, akkor sem tett semmit, és már messze járt, de a további forgalmat a cső erősen akadályozta.


Két vagy három autó, áttérve a szembesávba, kikerülte az akadályt, de utána megállt egy Ford a cső előtt, és a sofőr, aki egy huszonéves srác volt, bekapcsolta az elakadásjelzőt, kiszállt, gyorsan megfogta a csövet, elvitte, és letette a járda szélére, majd visszaült, és továbbment. Közben mögötte már feltorlódott a sor, és általában a miskolci autósok sem türelmesebbek nagyon a pestieknél, most valahogy mégsem dudált senki, meg nem álltak neki kikerülni a leállított autót. Azok alapján, amiket napi szinten látok ezen az útszakaszon, ez sajnos kirívó eset, hiszen láttam már ott verekedést két sofőr között egy éppencsak elkerült koccanás miatt és sok más furcsaságot is.

 

Ha te is pozitívan csalódtál az emberekben, írj a szimpatikus@indamail.hu címre!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szimpatikus.blog.hu/api/trackback/id/tr882315559

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jogvédő aktivista vagy erőszakos kisebbség a biciklisfutár? 2010.09.23. 01:28:14

Biciklis-aktivisták másztak be a budapesti városháza parkolójába a kerítésen keresztül, tiltakozva az ellen, hogy Budapest szívében nem park, hanem városházi park(oló) van, na meg hogy a tegnapi Critical Mass előtt jól felhívják magukra a figyelmet. Jó...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2010.09.22. 19:09:15

Jaja, tetszik a bejegyzés, szerintem is sokat javult az autós kultúra az elmúlt 20-30 évben. Csak az a helyzet, hogy mindenki azt az egy barmot jegyzi meg, aki türelmetlenkedik, dudál, erőszakoskodik, bevág, befékez, oktat, káromkodik, beszorul a kereszteződésbe (amúgy ez is mintha egyre ritkább lenne), a többi számtalan normális autós meg fel sem tűnik senkinek. Persze ez így is van rendjén.

Dr IrgumBurgum 2010.09.22. 21:28:33

Mostanában szinte csak a kerékpárt használom a budapesti közlekedésre és nekem is hasonlóak a tapasztalataim. Bár a nicknevem nem a felhőtlen derűlátást jeleníti meg, jó látnom egy ilyen blogot is. A helyzetre jellemző, hogy ha valami negatív jelenségre reflektálna a Kedves Blogíró, akkor már csak a sokszázadik lennék a kommentekben. Így meg a második ugye. De nem akarom elrontani ezt a remek hangulatot, így nem fejezhetem be a hozzászólásomat, ezért valami jó hírt is ideírok: holnap remek idő lesz, ezért holnap is bicajjal megyek mindenhova, mert jó kondiba tart, mert felfrissíti a lelkemet és mert egészen környezetbarát közlekedési mód.
Éljen, éljen, éljen!

kutyavonat 2010.09.22. 22:32:07

ez a nem semmi, hogy úgy szállítja a teherautó a rakományt, hogy indulásnál leesik... ennyit a szabályok betartásáról

ÁkiBáki (törölt) 2010.09.22. 23:24:00

Jó olvasni egy ilyen blogot, ahol nem az atrocitások viszik a prímet, hanem az a magatartásforma, amellyel sokkal egyszerűbbé tehetjük mindennapi közlekedésünket. Csak gratulálni tudok a posztíró pozitív életérzéséhez.

limbekcs 2010.09.23. 02:42:54

Egyetértek a javulással, mostanában az én (bringás) fokmérőm a budapesti Szerémi út - Galavani u. kereszteződés, ahol a Lágymányosi híd felől jövő autók macisajtra (azaz lámpa nélkül) kanyarodhatnak jobbra. Ez ugye azért veszélyes, mert ha az egyenesen továbbhaladó sávokban zöld a lámpa, akkor a kanyarodóknak más autók miatt nemigen kell körülnézniük, gyalogost pedig ritkán látok arra - azaz nyomják a gázt, mint süket a csengőt... Persze most hogy így belegondolok, a sima gyalogos zebra is pont azóta van meg ott, amióta a bringaút-átvezetés, azaz amióta ez a szakasza Szerémi útnak épült - vagy másfél évtizede -, mégis még pár évvel ezelőtt is még a szemből, vagyis a könnyebben látható déli irányból jövő bringást is csak a harmadik-negyedik autós engedte el.

Manapság már a híd felől jövet is inkább átenged már az első autós - és ebben nem hiszem, hogy annak lenne szerepe, hogy egy intéssel meg szoktam ezt köszönni, hanem hogy az autóvezetők számára láthatóvá sűrűsödött itt a bringaforgalom. Vagy talán kezd felnőni a feladathoz egyre több drága autóstársam? (elsőbbség megadása, stb... :)

dísz klém: autón is járok, bringán is, túl sokat
süti beállítások módosítása