"Lehet, hogy hülye voltam eddig?", tettem fel magamnak a kérdést, miután a szokásos heti peronon álldogálós, budiajtóra felkenődős, mindenütt mocsokba tenyerelős vonatozásból megtértem nem kevésbé szeretett fővárosomba.

Az elbizonytalanodást pedig a következő eset váltotta ki belőlem. Adott egy gyorsvonat Szolnokról a Keletibe, ami mindig késik. Ennek tetejébe kevés kocsival is indítják a koraesti csúcsidőben, hogy állva is alig lehessen rajta elférni. Évek óta így van ez persze, nem kell beállni a szajkósorba, megteszik ezt helyettünk mások.

Ilyenkor indul a gyomorgörcsroham, befeleé üvöltött, kifelé sziszegett káromkodások, aki a vonatot küldi emeszpés, aki rálép a lábamra jobbikos, és egyáltalán mindenki hülye, kivéve persze engem, aki nyilván tökéletes vagyok (hiszen adót csalni is milyen szépen tudok, mert nehogymá' a mocsadék vasutasokra költsék a pénzemet, mindegy).

Erre jön a vak fiú. Akinek hólyagja feszül. Esélyegyenlőség ugyebár megvan, a budi foglaltságát jelző piros lámpa mindkét oldalon leverve, tök mindegy melyik irányba indul el. Mégis érdemes lenne a közelebbibe, nem jön össze, távolabbra tart.

Nézem a kocsiablakon keresztül, hogy megy neki mindennek és mindenkinek az ülések közötti csomag- és emberlepte résen. Kezében a bot, annyiszor ütközik a hegye fél másordperc alatt, hogy gondolom olyasmit él át a srác, mint látó a stroboszkópnál.

És erre az egész kocsi felbolydul, felpattan a vélelmezett kommunista, utána a vélelmezett fasiszta, kezét nyújtja a teljes parlamenti és azon kívüli pártokra szavazó tábor, kézről kézre adják a vak fiút. A körülmények miatt egyébként állandóan sértődött egyetemista kislányok rángatják el az útból anyuka főztjét, nagy hangú építőipari munkások hajolnak füléhez, súgva az irányt. Minden lépés után újabb kéz nyúl keze után.

Hamarabb jut el céljához, mintha látna.

Visszafelé ugyanez.

Mikor leszállok, csak akkor kapok a fejemhez: a vonatok tényleg direkt késnek? Szándékosan okozzák a tömegnyomort az összeesküvők?

Azért, hogy te, meg te, meg te meg én megtanuljunk végre együtt élni?

Mert végülis logikus: ha majd így már megy, akkor talán lesz igény arra, hogy normális feltételek mellett is sikerüljön.