Combino Man-nek követője akadt

Telepi János ,11:39

Talán néhányan emlékeznek még Combino Man-re. Ő az a srác, aki egy időben kisebbfajta rendszerességgel parancsolta le a másokat vegzáló utasokat a körúti villamosjáratokról.

 

Mivel hősünk tetteit követően mardosó önvádról számolt be, olvasóinkat kérdeztük: szimpatikus cselekdet-e, ha valaki testi erőfölényét kihasználva helyreteszi mások életének megkeserítésén munkálkodó honfitársait? A válaszolók többsége akkor azt mondta, hogy igen, Combino Man helyesen jár el, de azért vigyázzon, nehogy belefusson egy komolyabb balhéba.

 

 

Nos, Combino Man még csak most tudja meg, de már neki is van követője, mint Batman-nek. A budapesti Robin éjszakai buszokra specializálta magát.

 

Nagyon tetszik az oldal, bár még csak pár napja akadtam rá. Történt is 2 hete egy sztori, ami talán megér egy emailt.


Éppen hajnal háromnegyed 4-kor utaztam haza a Móricz Zsigmond Körtéren várakozó 973-as éjszakai busszal. A buszon egy kisebb fiatal társaság is volt akik picit hangosabbak voltak mint kellene, de ez még elviselhető is lett volna. Azonban miután a Körtéren leszálltak az ellenőrök, a társaság 2 "fenegyerek" tagja rágyújtott a buszon. 1-2 utastárs jelezte nekik, hogy nem kellene, meg zavarja őket a füst, de nem törődtek vele. Közben egy másik 4 fős társaság még felugrott a buszra és a középső ajtónál álltak meg kapaszkodva, egyikük egy nagyobb darab bőrkabátos emberke.


A busznak 45-kor kellett volna indulnia tovább, de 47-kor még bennt állt, ekkor kezdődött a jelenet.


Az egyik dohányzó fiatalember előrekiabált:


- Mikor indulunk már? - Erre a bőrkabátos odakiáltott nekik: - Majd ha eldobtátok a cigit! - A fiatalok értetlenkedve néztek rá.



- Komolyan mondom, most azonnal dobjátok ki a cigit! - folytatta.
- Miért dobnánk el?
- Mert a buszon nem lehet dohányozni.
Az egyik srác erre kidobta az ablakon, a másik azonban nem.
- Mégegyszer mondom, hogy dobd ki a cigit! - a srácból nem váltott ki különösebb reakciót. Erre a bőrkabátos illető odalépett és egy mozdulattal kicsapta a kezéből a bagót. A társaság egyik hölgy tagja megkérdezte: - Ezt most miért kellett?! - A válasz nagyon őszinte volt: - Azért mert elegem van, hogy tele van a társadalom ilyen emberekkel, akik azt hiszik rájuk nem vonatkoznak a szabályok. Én is dohányzom, de nem a buszon, hanem ahol lehet.


Az út hátralevő részében a rendet tevő férfi a saját társaságával beszélgetett, a dohányzó bagázs pedig lesütött szemmel utazott végig. Bár kicsit erőszakosnak tűnhet a fiatalember fellépése, azonban szerintem szükség van rá, hogy ne mindig csak tűrjünk.


Üdv,
Laci

 

 

Ha te is pozitívan csalódtál az emberekben, írj a szimpatikus@indamail.hu címre!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szimpatikus.blog.hu/api/trackback/id/tr782326572

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.09.28. 17:52:33

Addig nincs is baj, míg a cigiző nyikhaj kezéből, szájából veri ki a cigit a buszon az Igazságos János, a baj ott kezdődik, amikor már hajszín, öltözet, hogy van-e rajta sapka, avagy nincs-alapon kezd el rendezkedni.

ODIV 2010.10.29. 15:10:47

@efes: addig nincs baj, amíg meg nem jelennek a hozzád hasonló gondolkodású, liberálisnak hazudott egyedek. Valószínűleg hosszas társadalmi vitának kellett volna megelőznie, hogy a srác eloltsa a buszon a cigijét.
süti beállítások módosítása